Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Először nem kellettem, most meg igen? Mi fontosabb, a büszkeségünk vagy egy új esély?

Az online társkeresés egyik legnehezebben elviselhető sajátossága, hogy van, amikor egyetlen (vagy akár számos további) találkozás alapján elutasítanak. És van, hogy mi utasítunk el valakit. Egyáltalán nem biztos, hogy bármelyikünk döntése megalapozott, sőt, inkább azt mondanám, hogy sok esetben tévedünk. Nagyon kevés információ alapján döntünk. És olykor rájövünk, hogy rosszul döntöttünk. Csak akkor már késő.

Mert később visszasomfordálni, hogy bocsi, mégis tetszel, mégis meg szeretném próbálni, mit mondjunk, elég problémás. Főleg, ha valahogy kiderül, hogy az illető egy párhuzamos ismerkedésre viszont igent mondott, de aztán az kútba esett, nagy csalódás lett a vége. És akkor leesik, hogy hoppá, lehet, hogy itt valaki nagyon rosszul döntött és olyat utasított el, akivel esélye lett volna valami többre.

20210814_8

Persze elégtétel, ha ilyenkor a minket elutasító fél előkerül és szánja-bánja a tévedését, de nagyon nehéz ebből továbblépni. Az egónk alaposan megsérült, és nehezen szabadulunk attól a tudattól vagy hiedelemtől, hogy talán megint csak a „ha nincs ló, szamár is jó” elve alapján kerültünk bele a pixisbe. Na és mi lesz, ha az, aki miatt először dobott minket az illető, mégis kibékül a közös „szerelmünkkel”, és visszakerülünk a start mezőre?

Második (igazából inkább sokadik) választásnak lenni nem kellemes, de ismételten csalódni ugyanabban az emberben még kellemetlenebb.

Az élet néha ad egy második esélyt, és összejöhetünk azzal, akit először elutasítottunk, akár úgy is, hogy nem kifejezetten keressük meg újra, de regisztrálhatunk új névvel, és így, ha beletartozunk a keresési preferenciáiba, újra ismeretlenül kezdhetünk ismerkedni. Talán észre se vesszük, hogy ez ugyanaz az ember... Vagy igen. Mindenesetre elég nagy a valószínűsége, hogy ismét összetalálkozunk valamilyen formában és majdnem tiszta lappal kezdhetjük. De persze az is lehet, hogy amint kiderül, kik vagyunk, le is pattintanak.

Elutasítás helyett persze egy ideig lehet más stratégiát is választani: ha valaki nem tetszik rögtön olyan nagyon, de még nem akarunk nemet se mondani, akkor jöhet a laza kapcsolattartás és kivárás, kvázi jegelés. Bejön-e valaki más, vagy ha mégsem, akkor újra rákapcsolunk arra, aki nem tetszik olyan egetrengetően. Vagy akár nem is az a baj, hogy nem tetszik, de vannak olyan faktorok, amelyek nehézzé teszik az ismerkedést. Messze lakik, van gyereke, sokkal idősebb/ fiatalabb, nem olyan jellegű kapcsolatra vágyik, mint mi, és így tovább.

20210814_4

Persze, ha jegelünk valakit, akkor azt az illető nyilván érzékelni fogja és ha nem is esik neki annyira rosszul, mint a visszautasítás, akkor is megmarad benne némi keserű szájíz, ha később újra aktivizálódunk és szinte ok nélkül kezdünk nyomulni, hogy nem kellett rögtön és nem csapott belénk a villám.

Dönthetünk úgy, hogy mi csak első választás akarunk lenni és az ilyen játszmákba nem megyünk bele, de a legtöbbünk számára ez túl nagy luxus. Egyszerűen nem tudhatjuk, mit szalasztunk el, ha minden kellemetlen, kissé megalázó helyzetből azonnal büszkeségbe menekülünk. Legokosabb, hogy belekalkuláljuk a téves ítéleteket, a teljesen érthetetlen sértődéseket, a kisebb-nagyobb csalódásokat.

Igen, mindenki kénytelen lesz megtanulni, hogy kemény, ha pálcát törnek felettünk, noha nem ismernek, kemény, ha visszautasítanak, és kemény, hogy újra és újra össze kell szednünk magunkat és neki kell indulnunk, mert másképp nem fog menni.