Imposters: szerelmi csalások és csalódások

Éppen tavaly ilyenkor írtam a szerelmi átverésekről, azokról a szélhámosokról, akik társkeresőkre szakosodtak. Akkor még nem ismertem az Imposters című sorozatot (2017-18), amely pontosan erre a témára épül, de nem elégszik meg azzal, hogy az áldozatok kínját vagy az elkövetők ügyességét ábrázolja, hanem ennél jóval tovább megy a fekete humor segítségével…

Az alaphelyzet az, hogy egy gyönyörű fiatal lány, aki egy csalásból élő bűnszervezet tagjaként azzal foglalkozik, hogy férfiakat és nőket csábít el, vesz rá házasságra, majd foszt meg minden vagyonától. Nem egyedül működik tehát, hanem csapatban, így valójában sokkal könnyebb a dolga, de az is igaz, hogy nem dönthet úgy, hogy egyszer csak kilép a sémából vagy együtt marad valakivel, akibe tényleg beleszeret.




A szélhámosok egyik alapigazsága, hogy csak azt lehet becsapni, aki engedi… Nos, ez a sorozatban szereplő áldozatokra is igaz, ahogy az is stimmel, amit az elemzők szoktak megállapítani: az áldozatok még azután is képesek hinni a szélhámosnak és őt mentegetni, hogy teljesen kifosztotta és faképnél hagyta őket. Az elméjük által felépített idealizált kép olyan erős és annyira ellenáll a valóságnak, hogy nagyon nehezen jönnek le a szerről és fogadják el, hogy tévedtek, becsapták és megalázták őket… (Ez nem csak a szerelmi csalódások esetében igaz, hanem minden más téren is, mert az önképünkbe nem fér bele, hogy bennünket át lehet verni.)

A sorozatban két férfi és egy női áldozat fog össze, hogy a csaló lány nyomába eredjen és visszakövetelje tőle az ellopott pénzt – de persze már ahhoz is pénz kell, hogy sikerüljön kideríteniük, hol van a ghostingoló exfeleségük, és mi mást tennének, minthogy ők maguk is botcsinálta szélhámosokká válnak. Miközben a nőt kergetik, aki összetörte a szívüket, erős barátság szövődik köztük és rengeteget változnak.

Mikor pedig megtalálják azt, aki becsapta őket, még mindig abban reménykednek, hogy kiderül: őket szerette igazán és valójában legszívesebben visszatérne hozzájuk.

De nem csak az áldozatok változnak, hanem a szélhámos lány is: megtudjuk, hogy igazából még ő sem sejti, kicsoda és milyen a valódi énje, mert már túl régen foglalkozik azzal, hogy becsapjon másokat, márpedig ehhez mindig olyan személyiségjegyeket kell felvennie, amelyek a kiválasztott célpont vágyaihoz passzolnak. Tehát sosem önmagát adja, hanem szerepet játszik. De ezzel arra ítéli önmagát, hogy soha nem kötődhessen igazán senkihez. Ha pedig mégis megkedvelne valakit, akkor egyrészt nem tudná önmagát adni, másrészt sebezhetővé válna, amitől retteg, hiszen az ő játéka az, hogy mások sebezhetőségét játssza ki.

Milyen tudásokat érdemes levonni ebből a sorozatból? Többek között emlékeztet bennünket arra, mire érdemes figyelni, ha társkeresés közben olyasvalakivel találkozunk, aki túl hamar, túl egyszerűen és indokolatlanul odavan értünk, aki hirtelen felforgatja az életünket és aki minden vágyunkra választ kínál.

Nem biztos, hogy az ilyen ember profi szélhámos abban az értelemben, hogy pénzt akar tőlünk, de lehet ösztönösen domináns és manipulatív személyiség, aki nem (csak) a pénzünkre, hanem az engedelmességünkre, a sebezhetőségünkre, a szeretetünkre pályázik, anélkül, hogy ő szeretetet akarna adni cserébe. A szélhámos általában sokkal rövidebb határidőkkel dolgozik, persze minél nagyobb a zsákmány ígérete, annál több energiát és időt hajlandó befektetni… A másik fajta partner viszont hajlandó akár évekig is elbíbelődni egy kapcsolattal, így talán még veszélyesebb is, mint aki „csak” a pénzünkre hajt. (Ha nincs számottevő pénzünk, akkor amatőrebb szélhámosokkal lehet dolgunk.)

Ha tehát meg akarunk győződni arról, hogy egy nekünk nagyon tetsző partner valódi-e, nem csupán a vágyainkat tükrözi, tegyük próbára, igyekezzünk alaposan megismerni, részletekbe menően tanulmányozzuk, hogy vajon nem csak illúzió-e, hogy összeillünk. Normális esetben egy-két hónapnál tovább senki sem tudja megjátszani magát (aki meg igen, az hivatásos és nem velünk fog bíbelődni, hacsak nem vagyunk VIP-ek).

De azzal kapcsolatban is gondolatébresztő a sorozat, hogy vajon mi magunk mennyire merjük felvállalni önmagunkat egy kapcsolatban, vagy annak érdekében, hogy valakinél bevágódjunk, feladjuk-e az ízlésünket, az elveinket, elindulunk-e olyan irányba, amerre különben soha nem indultunk volna… És nagyon nehéz megmondani, hogy nem csak nyitottságról, alkalmazkodókészségről van-e szó, hiszen minden kapcsolat alakít rajtunk… Meddig tart az alkalmazkodás és hol kezdődik az önfeladás? Meddig oké a másik kedvére tenni és lemondani a saját dolgainkról, és mikortól beszélhetünk már arról, hogy teljesen alávetettük magunkat egy partnernek?

Nem csak szórakoztató ez a sorozat, hanem arra is alkalmat ad, hogy ilyen kérdésekről beszéljünk akár egy randipartnerrel, akár a kedvesünkkel. Érdekes lesz, ki mit gondol a különböző szereplők hozzáállásáról.