Társkeresőn „jobbat” akarunk, mint a való életben?

Jelen írásomban azt a kérdést vizsgálom, hogy vajon hogyan alakulnak elvárásaink a társkereső közegében, a húsvér szituációkhoz képest. Reálisabbá válnak, netalántán csökkennek amiatt, hogy „van választék” és kevésbé félünk attól, hogy nem találunk jelöltet, vagy pont, hogy megemelkednek mércéink az óriási „kínálat” hatására?

Furcsának tűnhet, de a tapasztalatok és a tudomány is azt mutatja, hogy az utóbbi példa a gyakoribb. Elsősorban azért, mert a rengeteg választási lehetőség afelé mozgat minket, hogy a látszólag „legjobbra” terelődjön az figyelmünk és azt akarjuk magunknak megszerezni. Az persze kérdéses, hogy mi az a „jobb”, illetve, hogy a jó a valóságban is ugyanannyira szuper-e, bár ez kevésbé érdekli a felhasználókat, a lényeg inkább az, hogy szembetűnőbbé válnak azok a „költségek”, amik a hétköznapok során kevésbé látványosak. Felmerül az a kérdés is, hogy milyen veszteségek érnek bennünket akkor, ha nem amellett tesszük le a voksunkat, aki számunkra a legideálisabb jelölt lenne.

Nyilván agyalunk erről akkor is, ha már randevúzgatunk valakivel, vagy esetlegesen már párkapcsolatban élünk, de a vizualitás és a tényszerűséget sugalló írásos paraméterek felerősítik a preferenciáinkat abban a tekintetben, hogy a „legjobbat akarjuk” heurisztika vezéreljen minket. A nehézség persze az, hogy borzasztó ügyes praktikák és útmutatók vannak arra, hogyan is lehet egy vonzó profilt összeállítani, épp ezért nem reális sokszor az a következtetés, amit gyakran vonnak le az online ismerkedők kudarcaik után: „ha innen nem jött össze a randi, akkor velem van valami baj, vagy nincs értelme az egésznek.”

Lehet, hogy egyszerűen csak nem sikerült megfelelő adatlapot készítenünk vagy a levelezéssel bajlódunk, ami az egyébként „szigorúbb” szűrés miatt csökkenti az esélyeinket. Ismerek olyan férfit, aki elképesztő alapossággal kitapasztalta az internet fortélyait, mindemellett se nem túl jóképű, se nem igazán „nőcsábász alkat”, mégis tarol a felhasználók között, csupán azért, mert tudja, hogyan kell azt a benyomást keltenie a profilja és az üzenetváltása alapján a nőkben, hogy ő a „legjobb választások” közé tartozik. Ebből a pozícióból indulva a randin már túlzottan meg sem kell erőltetnie magát, hiszen a hölgyek, akik megszavazták nekik a bizalmat a világhálón, élőben már nemigen akarják vállalni annak a beismerésnek a súlyát, hogy „rosszul ítélték meg” választottjukat. Inkább utólag racionalizálják döntésüket: „jójó, lehet, hogy nem annyira klassz pasi, de végül is, ebben és ebben sikeres, szóval megéri jobban megismernem”. Én legalábbis ebben látom a „titok nyitját”, persze elképzelhető, hogy tévedek és tényleg bír valamiféle „medzsikkel”.  

Az üzleti világban előfordul (azért nem mindig van így!), hogy a „megnyerő marketing után”, az „értékesítés” már magától értetődő. Az ismerősöm példájára levetítve az jut eszembe, hogy az ő ütős adatlapjai körülbelül olyanok, mint egy cég, vagy vállalkozó erős weboldala, ami önmagát adja el. A felhasználók érzik, hogy az illető profi, megéri megfizetni a munkáját, hiszen a legjobbak közé tartozik a szakmájában. Gondolhatják: miért fordulnának olyanhoz, aki csak „közepes” színvonalon dolgozik? Persze, ezt a benyomást csak a neten alkotják szembesülve a hatalmas kínálattal, élő tapasztalatokból levonva a következtetést, lehet, hogy sosem keresnék fel azt a szakit.

Lehetne egy vállalkozó a világ legtehetségesebb szakembere akkor, ha azt sugallná a „marketingjével”, hogy nem tud olyan értéket felmutatni, amit az érdeklődők erős elvárások és szükségletek alapján keresnek az online világban.

Aztán ott van az a tényező is, hogy szeretjük feltupírozni magunkat a társkereső felületeken, ami nyilván bátrabbá is tesz bennünket, és befolyásolja a kezdeményezéseinket. Ha már a legelőnyösebb arcunkat mutatjuk, miért ne írhatnánk rá valaki olyanra, akit az életben csak dadogva mernénk leszólítani?

Az persze igaz, ha túl nagyok a kontrasztok, élőben mindez úgyis kiderül és csalódáshoz vezethet. Ezzel együtt meg vagyok győződve arról (ha már a marketinges példát hoztam), hogy a reklámnak sem az a lényege, hogy az „értéktelen” portékát díszpapírba csomagoljuk, hanem, hogy egy „minőségi” termék előnyeit kihangsúlyozva karaktert adjunk annak és egyértelműsítsük célpiacunk tagjaival azt, hogy miért is szolgálja az igényeit az, ha a vásárlás mellett döntenek.

 

Talán nem voltam túl „üzleties”.

 

Írta: Lázár Gergely
Forrás:
www.randidoctor.hu