Távolságok és szabadidő

A tudatos társkeresés egyik nagy előnye, hogy amikor beállítjuk a keresőt, illetve leveleket kapunk, mérlegelhetjük, hogy szabadidőnkhöz és lehetőségeinkhez, illetve igényeinkhez mérten mi az a földrajzi távolság, amin belül el tudunk képzelni egy működőképes kapcsolatot.

Spontán, véletlenszerű egymásra találáskor gyakran felmerül a messzeség problémája, olykor egész extrém távolságokat kell leküzdenie két embernek (például azért, mert eltérő kontinensen élnek, dolgoznak, tanulnak). Ha nagyon együtt akarnak maradni, vállalják a távkapcsolatot vagy valamelyikük kénytelen lemondani az egész addigi egzisztenciájáról (lehet, hogy ezt mindketten megteszik, és egy harmadik országban telepednek le). De a döntést mindig nagyon nehéz meghozni és nagyon erős érzelmek kellenek ahhoz, hogy az egész életünket gyökeresen megváltoztassuk egy szerelem miatt. A kérdés pedig, hogy helyesen döntöttünk-e, akár kockáztattunk és feladtunk mindent, akár nem voltunk erre képesek és hagytuk veszni a kapcsolatot, még évekkel, évtizedekkel a döntés meghozatala után is újra felmerülhet. Nagy fejfájástól mentesül az, akinek a partnere, leendő párja földrajzilag közel él.

Mégis, mit nevezhetünk közelinek? Mi az a távolság, ami még leküzdhető? 20, 30, 50 km? Esetleg 100? Legkényelmesebb persze, ha azonos településen élünk, vagy legalábbis nagyon közel egymáshoz, hiszen az sem mindegy, van-e pénzünk az utazgatásra, rendelkezünk-e autóval, motorral, esetleg csak egyikünknek van saját járműve, vagy mindkettőnknek. Ha kizárólag tömegközlekedéssel tudunk eljutni egymáshoz, sokkal nagyobbnak fog tűnni a távolság, mint saját járművel, vagyis egy autós pár akár több száz kilométert is át tud hidalni akár, míg ha vonatozni kell, lehet, bele se kezdünk az ismerkedésbe, vagy időközben derül ki számunkra, hogy nem tudjuk vállalni. (A kezdeti lelkesedés idején általában azt gondoljuk, hogy több időnk lesz, mint amennyivel valóban rendelkezünk, és nagyon fájó, ha akkor jövünk rá, hogy sose lesz elég időnk, ha már érzelmileg nagyon belemerültünk egy kapcsolatba.)

A távolság sokszor csak a rendelkezésünkre álló idő függvényében értelmezhető. Lehet nagyon vágyni állandó partnerre, de nemcsak a keresés, hanem maga a kapcsolat fenntartása is időigényes, ha pedig nagyon nem tudunk elszakadni a munkánktól, az egyéb elfoglaltságainktól, nem lesz sikeres egy földrajzilag tőlünk távol élő emberrel folytatott ismerkedés. Persze lehet olyan a munkánk, hogy már magában hordozza a sok utazás lehetőségét, így nem csak a hétvégék, illetve az a szabadságos napok jöhetnek szóba (feltéve, ha dolgozunk és ezt kötött munkaidőben és helyen tesszük), hanem, ahogy a programunk alakul, gyakrabban is láthatjuk egymást.

Tisztáznunk kell magunkban azt is, vajon valódi együttélést vagy lazább kapcsolatot keresünk-e, esetleg el tudunk-e képzelni akár házasságot is olyannal, akit más helyhez vagy helyekhez köt a munkája, vagy csak a mindennapos együttléttel járó kapcsolatot tartjuk élhetőnek. Persze egy pár akkor is rákényszerülhet, hogy egy ideig külön éljen, ha eredetileg nem gondolta volna, de ha kezdettől ez a helyzet, az egészen más kihívásokat rejt magában. Bár tény, hogy ráunni valakire sokkal nehezebb, mint állandó együttlét esetén, de addig nem is ismerjük meg egymást alaposan, amíg nem laktunk együtt.

Gyerekes vagy más családtagra gondot viselő társkeresőknek nyilván azt is mérlegelniük kell, hogy miként oldják meg a felügyeletet, ha utazniuk kell: ilyenkor a távolság nagyon megbonyolíthatja a dolgokat, hiszen az utazás idejére is igénybe kell venni segítséget, ez esetleg már olyan anyagi megterhelés, amit nem vállalhat az illető. Ha már az összeköltözést tervezik, nem csak saját maguknak, de a gyerekeiknek is el kell esetleg szakadniuk megszokott környezetüktől, barátaiktól, arról nem is beszélve, hogy a különélő szülő hogyan kezeli az elköltözést. Ha másik országról van szó, ahhoz neki is hozzá kell járulnia, rengeteg konfliktus adódik a gyerekektől való kényszerű elszakadás miatt, mindenkit megvisel érzelmileg az effajta változás, és persze kérdés, hogy megéri-e, mennyire van jogunk a saját boldogságunkat mások boldogtalansága árán megvenni.

Nyilván van az a vonzalom, ami minden racionális mérlegelést fölülír, akárki akármit mondhat távolságról, időről, lehetőségekről és lehetetlenségekről, a két ember ragaszkodni fog a kapcsolathoz, mert annyira jól érzik magukat egymással, ahogy eddig még soha senkivel. Ha kezdetben nagyon szigorúak vagyunk a távolságot, vagyis inkább a közelséget illetően, és tényleg nem adunk még csak levelezési sanszot sem annak, aki szerintünk túl messze él, ilyen helyzetbe nem fogunk kerülni, de nem mindenki gondolkozik ennyire előre. Ha pedig a lakóhelyünkhöz közel nem találunk megfelelő partnert, és lazítunk egy kicsit a kritériumokon, máris belefuthatunk ebbe a problémába. Ráadásul van olyan embertípus is, aki kifejezetten preferálja a távolabb élő partnert, mert így nem kell túlságosan elköteleződnie, nem kell sülve-főve együtt lennie valakivel, esetleg folytathat több párhuzamos kapcsolatot (noha ehhez nem szükséges nagy földrajzi távolság, de akad olyan, aki ezzel biztosítja be magát a lebukás ellen), illetve valójában annyira fél a konkrét pártalálástól, hogy furcsa módon mindig legalább 100-200 kilométeres messzeségben talál levelezőpartnert.

A táv-társkeresés egyébként, amint már korábban említettük, az internetes társkeresés első verziója volt, és ma is sokakat mozgat meg ez a műfaj, melynek lényege a szegényebb és vonzóbb nők gazdagabb és legtöbb esetben kevésbé vonzó (vagy csak adott országban akut nőhiány miatt partnert nem találó) férfiak házasságát célozza, nyilván nem érzelmi alapon, de ezekben az esetekben, mivel szó sincs egyenrangú felekről, a mozgás iránya egyértelmű, a szegény vidékről származó fél költözik a gazdagabbhoz. Ilyenkor az ismerkedés során nincs gond az utazgatással (valójában nincs is IRL ismerkedés), sem azzal, hogy ki mennyire ér rá, sőt, minél távolabbról érkezik a menyasszony, annál könnyebb lesz őt teljességgel kiszakítani az addigi életéből. Ha előfordul is ilyen társkereső közöttetek, valószínűleg csak elvétve, de ha mégis akad, nagyon örülnénk a hozzászólásának, ahogy mindenki másénak is, akár volt/van távolsági kapcsolata, akár nem.