Túl lehet-e lendülni azon, ha a partnerünk valami visszatetszőt csinál?

A romantikus regényekkel és filmekkel ellentétben a való életben senki sem tökéletes. Igaz, a romantikus vígjátékokban olykor undorítóbb dolgok történnek, mint legtöbbünk életében, de a következő snittben már nincs sehol a hányás, amit a részeg csaj a randipartnere arcába öklendezett, mikor meg akarták egymást csókolni.

Ha szerencsénk van, a kapcsolatunk első pár hetében nem találkozunk semmi olyasmivel, ami undort keltene bennünk, nem rúgunk be együtt, nem eszünk semmi olyat, amitől böfögnénk, szellentenénk vagy még rosszabb történne… De olykor egy kis undor-érzéshez az is elég, ha a másik szája szélén ott marad valami ételmaradék. Vagy a bajuszán a tejszínhab… Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig azonnal szólok vagy én magam törlöm le, hiszen, ha a partner nem veszi észre, csak a fintorgásunkat, az neki a legkínosabb…

Olykor a visszatetszést kiváltó dolog nem ennyire egyszerű. Például a szürcsölés. A csámcsogás. A vakarózás. A piszkos vagy túl hosszú köröm. A fülzsír. A kellemetlen testszag. Ha valaki káromkodik vagy durván beszél. Ha valaki rosszul bánik emberekkel vagy állatokkal.

Vannak ezek között olyan visszatetsző dolgok, amelyekre baromi nehéz asszertívan felhívni a figyelmet, főleg egy kapcsolat kezdetén. Olykor csak egyetlen alkalommal történik meg, nem rendszerszintű és akkor nem vészes. De ha arról van szó, hogy az illető olyasmit tár elénk, aki elidegeníthetetlenül a része és finom figyelmeztetések után sem hajlandó rajta változtatni, akkor teljesen elveszíthetjük az iránta érzett vonzalmunkat.

Ha valami ilyet tapasztalunk, mindig gondoljuk át az első, zsigeri reakció után, hogy mennyire véletlenszerű, illetve mennyire az illetőtől függő dologról van-e szó. Egy véletlen szellentés bármennyire is kellemetlen és illúzióromboló, ki az, akivel még sosem esett meg? Nem tesz senkit vonzóbbá, de napirendre lehet térni felette. Az étkezési kultúra hiányosságai azonban már teljesen más kategóriába esnek, ezek nem véletlenek, hanem rendszerszerűek.

Ahogy a testhigiénia is olyasmi, ami vagy létezik, vagy nem… Akinek a szokásai a mieinktől teljesen eltérnek, például nem fürdik naponta, nem mos rendesen fogat, vagy zsíros hajjal grasszál, azzal nehezen fogunk egy párt alkotni, bármennyire is szeretnénk, amennyiben nekünk másmilyenek az igényeink. Felnőtt embereket elég nehézkes átnevelni, sőt, ha még lehetséges lenne is, ettől szülői szerepbe kényszerülnénk és elveszne a férfi-nő kapcsolat dinamikája.

Akadhatnak olyan dolgok is a nehezen kezelhető jelenségek között, amelyek csak a testi intimitás pillanataiban derülnek ki: testszőrzet, sebhelyek, bőrkiütések, csomók, anyajegyek, szeplők: egyesek számára ezek a meglepetések sokkolóak lehetnek, főleg, ha előzetesen nem kerültek szóba, vagy mert az illető szégyellte, vagy, mert számára olyan természetes, hogy nem is jut eszébe megemlíteni. Illetve remélheti azt, hogy annyira vonzódunk hozzá, hogy ez a vonzalom felülírja az esetleges undort, amit meglephet bennünket.

Ez az okoskodás nem is légből kapott, mivel a vágy és az undor gyakorlatilag kizárja egymást, vagyis minél erősebb a vágy, annál kisebb az undor és minél nagyobb az undor, annál lehetetlenebb a vágy. Ha valaki extrém könnyen talál dolgokat visszataszítónak, annak nehezebb dolga lesz a testi szerelemben, mint annak, aki nem finnyás az élet egyéb területein sem. Sajnos erre a valóságra szinte semmi nem készít fel bennünket, mert nagyon kínos téma. De jobb, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem állunk vele egyedül.

Milyen módszerek léteznek, amelyekkel leküzdhetjük a ránk törő enyhe (vagy erősebb) undorérzetet? Az egyik ilyen módszer a szeretet érzése. A saját gyerekünktől is mindent képesek vagyunk elfogadni, mindenből képesek vagyunk őt kimosdatni, mert szeretjük. Ha a párunkat szeretjük, ez az érzés felülírhatja azokat a testi kellemetlenségeket, amelyektől viszolygunk.

A másik maga a vágy. Ezért fontos, hogy erős legyen bennünk a vonzalom, mert az erős vonzalom átsegít ezeken a helyzeteken, sokkal könnyebben félre tudjuk söpörni a kellemetlen érzést, mint akkor, ha ez hiányzik.

A harmadik dolog a megszokás. Minél kevésbé szokatlan és meglepő valami, annál inkább el tudjuk fogadni. Először még sokkolónak tűnt, aztán elkezdjük természetesnek venni, megtanulunk együtt élni vele.

Természetesen így is lesznek olyan dolgok, amelyekhez nem tudunk hozzászokni és amelyekkel képtelenek vagyunk együtt élni. Ebben az esetben ne erőltessük, az a kapcsolat nem fog működni. Ha már az elején kiderül, hogy bizonyos tulajdonságok, szokások nem tolerálhatók, akkor hamar véget vethetünk a kapcsolatnak. A probléma akkor súlyosabb, ha csak lassanként jövünk rá, mi zavar nagyon a másikban – amikor még rég elköteleződtünk. De ezek a jelek sokszor már az elején láthatóak, csak félresöpörjük őket. Ezért is érdemes odafigyelni a saját reakcióinkra és nem ignorálni, ha valami nagyon visszatetsző.