Van köztünk valami – de mikor lesz ez kapcsolat?

Gyakori probléma a mai ismerkedéseknél, hogy eljutunk valakivel egy szintig és ott ragadunk, valahogy se előre, se hátra nem halad az egész. Ezt ma divatos kifejezéssel situationship-nek nevezik. Melyek ennek a főbb jellemzői és milyen problémákkal szembesülünk, ha ilyesmiben vagyunk?

A situationship-ben részvevők nem definiálják, milyen relációban állnak egymással. Éppen barátként/ barátnőként vagy haverként hivatkozhatnak egymásra, de azt nem mondják, hogy járnak, ha valaki megkérdezi őket, hogy „van-e párod?”, akkor nem jelenthetik ki, hogy igen, ő az. Vagyis szinglinek tűnnek és ezért a külvilág felé azt sugározzák, hogy függetlenek, új kapcsolódásra nyitottak.

Az ilyen helyzet kétértelmű: nem igazán lehet benne elvárásokat megfogalmazni, nincs közös jövőkép, ugyanakkor lehetnek rövid távú tervek. A randizás, intimitás elemei megvannak, de az elköteleződés hiányzik.

Hogyan kerülünk bele egy ilyen helyzetbe?

Találkozgatunk valakivel, a kapcsolat kezdeti jeleit mutatjuk: közös programokat szervezünk, intim témákról beszélünk, a testi kapcsolódás különböző fokozataiba lépünk, de valahogy sosem hangzik el, hogy együtt vagyunk. Vagy, mert az egyik fél, általában a fiú/ férfi ezt nem kezdeményezi (mivel hagyományosan ő az, aki párkapcsolatba invitál egy nőt, az ő vallomásának, kérésének elmaradása hozza létre ezt a helyzetet), vagy egyikük sem akar róla beszélni.

Annak ellenére, hogy két ember nem mondja ki expliciten, hogy párt alkotnak, még gondolhatják, hogy ez így van, mindaddig, amíg nem merül fel a külvilághoz való viszony kérdése, vagyis nem adódik a helyzet, hogy mások számára meg kell határozniuk, mik is ők egymás számára. És ha ez éles helyzetben történik úgy, hogy előtte a témát szőnyeg alá söpörték, hidegzuhanyként érheti az egyikőjüket, ha a másik őt nem vállalja fel.

De mégis, mikor mondjuk ki, hogy együtt vagyunk?

Vagy honnan tudjuk meg, hogy a partner mit gondol erről? Kérdezzünk rá direktben? Vagy kerülőúton?

A tapasztalat az, hogy ha egy férfi (mivel ők szoktak inkább húzódozni a dolog kimondásától) kifejezetten nem kérdez rá a partnerénél, hogy elfogadja-e őt a párjaként vagy nem kezdeményezi, hogy bemutatja a nőt a barátainak, akkor nagy valószínűséggel nem tekinti igazán a barátnőjének, partnerének, és egyáltalán nem akarja felvállalni.

Hol húzódhat az ismerkedés és a kapcsolat közötti határ?

Ezt manapság nagyon nehéz meghatározni, hiszen vannak, akik már az első csók előtt biztosak a szándékaikban és rá is kérdeznek, hogy a partner is így érzi-e és van, akinek sokkal tovább tart az ismerkedési szakasz, kell, hogy megtapasztalja a testiséget is ahhoz, hogy el tudja dönteni, mennyire akarja a kapcsolatot.

Ha mégis úgy alakulna, hogy már egy ideje együtt vagyunk, legalábbis van köztünk intimitás, és még mindig nincs deklarálva, vajon mik vagyunk egymás számára, akkor vessük fel ötletként a külvilághoz való viszonyunkat. Ha a partner húzódozik attól, hogy bemutasson a barátainak, a családjának, egy olyan eseményre vigyen el bennünket, ahol őt ismerik, ha bennünket következetesen az intim szférában akar tartani és kerül mindent, ami a külvilág szemében arra utalna, hogy együvé tartozunk, akkor nyilván nem tekint a párjának.

Ilyenkor eldönthetjük, hogy folytatjuk-e a nem kapcsolat-kapcsolatot ilyen szabályok között vagy nekünk ez kevés és inkább továbbállunk.

Situationship kialakulhat akkor, ha valamelyik fél nem akar elköteleződni, vagy nem szeret bennünket eléggé ahhoz, hogy felvállaljon (kételkedik önmagában vagy átmeneti megoldásként tekint ránk), még nem épült fel egy korábbi szakításból, esetleg reménykedik abban, hogy visszatér az exe. De persze az is előfordul, hogy azért nem vállal fel, mert nem teheti meg, hiszen nem független, csak erről „elfelejtett” tájékoztatni.