Velem nevet vagy kinevet?

Többször volt már szó a humor párkeresésben és párkapcsolati boldogságban játszott szerepéről: legegyszerűbb azoknak, akik szeretnek nevetni és együtt tudnak nevetni más emberekkel. Persze egymás ugratása is belefér ebbe, de itt már nagyon kell vigyázni azzal, hogy az ugratásban meddig megyünk el, és amit mi haláli viccesnek tartunk, azt a vicc célpontja is őszintén mosolyogva tudja-e fogadni. Olykor még a legnagyobb jóindulattal is megsérthetjük a másikat.

Nevetés és párkapcsolat szempontjából Kay Brauer és René Proyer német kutatók a Halle-Wittenbergi Egyetemről háromféle magatartásformát különböztetnek meg - bár ezek a magatartásformák nem csak romantikus kapcsolatokban figyelhetők meg, barátságok, szülő-gyerek viszonylatok meghatározó elemei is, és olykor rendkívül problematikusak.

1) Az első csoportba azok tartoznak, akik örömet találnak abban, ha nevetnek rajtuk: ők gelotofiliának örvendenek, és ez a tulajdonságuk pozitív hatással van minden kapcsolatukra.

2) A második csoport tagjai rettegnek attól, hogy kinevetik őket, így gelotofóbiában szenvednek, és ez a félelmük negatívan hat minden kapcsolatukra.

3) A harmadik csoportot pedig azok alkotják, akik imádnak másokon gúnyolódni, de ha róluk van szó, megszűnik minden humorérzékük: ők a katagelaszticizmust jelenítik meg, és kifejezetten mérgezőek mindenféle emberi kapcsolatukban.


A kutatók 154 párt interjúvoltak meg nevetési és viccelődési szokásaikról: ahogy ez várható volt, azok, akik nem tudtak jó ízűen együtt nevetni, mert legalább az egyikük rettegett attól, hogy kinevetik, sokkal többet veszekedtek és civakodtak, mint azok, akik a konfliktusaikba építő jellegű humort is bele tudtak vinni. Valószínűleg nem meglepő, hogy azoknak, akik szívesen viccelődtek egymással, még a szexuális életük is kielégítőbb volt, hiszen kevesebb energiát öltek a konfliktusokba és nyilván bátrabban kezdeményeztek az ágyban is, hiszen nem kellett attól rettegniük, hogy a javaslataik nevetségesnek minősülnek, vagy valamilyen testi tulajdonságuk válik gúny tárgyává.

Ahol viszont valamelyik partnerre az volt jellemző, hogy ő bármin viccelődhetett, de cserébe semmilyen humorizálást nem viselt el, ott ezt a szexuális élet is megszenvedte. Az ilyen emberek ugyanis előszeretettel alázzák meg a partnereiket, és mi lehet megsemmisítőbb jellegű, mint az, ha szex közben tesznek nevetségessé? Vagy akár utána? Egy figyelmes, szerető partner soha nem gúnyolódik semmin, ami az ágyban történik, és nem viccelődik a másik ember gyengeségein, bármilyenek is legyenek azok.

A nagy kérdés persze az, hogy ha egy partnerrel nem tudunk együtt nevetni, vagy eleve problémáink vannak annak érzékelésével, hogy egy viccelődés vajon tényleg bántó, vagy csak mi vagyunk túlérzékenyek, akkor mi a teendő. Erre a kutatók nem adnak választ, csak megállapítják, hogy az együtt nevetés egészséges. De hogyan lehetünk együtt nevetők?

Az egész azzal kezdődik, hogy önmagunkat kell jobban megismernünk, illetve fel kell mérnünk, hogy mitől vagyunk érzékenyek és tudunk-e ezen változtatni. Létezik egy csomó személyiségzavar, ami kezelhető, ha az ember felismeri, hogy probléma van és segítséget kér: vannak emberek, akik már gyerekkoruk óta félreértelmezik a humort, esetleg bizonyos esetekben nem értik a viccet, és akkor is bántónak gondolják a nevetést, ha a szándék abszolút ártatlan volt.

Persze nagy baj, hogy az érzékeny típusok egyenest vonzzák a kegyetlenkedőket, így előbb-utóbb tényleg sokan fogják őket bántani, ők viszont nem fogják tudni, ki az, aki tényleg szándékosan bántó, és ki az, aki alapvetően jószándékú. Szerencsére ma már vannak olyan tanfolyamok, foglalkozások, amelyeken gyakorolhatunk az élet számunkra bonyolultabb helyzeteire, és konkrétan meg is kérdezhetjük, hogy adott pillanatban az a nevetés a szerep szerint rosszindulatú volt-e vagy sem.

Nyilván sokat számítanak a gyermekkori traumák: akit a szülei és a felnőttek kinevettek, megaláztak valamilyen tulajdonsága miatt (például mert dadogott, esetlen volt, vagy lassú felfogású), az sokkal érzékenyebb lesz, és az önbecsülése is nagyon alacsony marad, így predesztinálja magát az áldozat szerepre.

Ha valakivel újonnan ismerkedünk meg, akkor nagyon figyeljük oda a humorára. Nem csak velünk, hanem a környezetével kapcsolatban is. Hogyan beszél a barátaival, a családjával, idegenekkel - tesz-e rosszindulatú megjegyzéseket emberekre csak azért, mert kicsit másképp néznek ki, vagy másképp viselkednek. Ha látszik, hogy a durva gúnyolódás a vérében van, meneküljünk. Minket sem fog kímélni, még ha a kapcsolat elején kedves is. Nem fog kibújni a bőréből. És ne higgyük azt, hogy létezik olyan szép, tökéletes testű stb. ember, akin nincs mit kinevetni. A mániákus gúnyolódó mindig megtalálja a gyenge pontunkat, és attól fogva azzal fog gyötörni.

Csak olyan partner mellett maradjunk meg, akinek nem bántó a humora, és aki elviseli, ha rajta is nevetnek. De még a majdnem humortalan, keveset nevető, viszont kedves és jóindulatú partner is sokkal jobb, mint a notórius gúnyolódó.