Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Akiket valahogy elkerül a szerelem /1. rész jún06

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Akiket valahogy elkerül a szerelem /1. rész

Vannak emberek, akiket valahogy senki nem vesz észre. Belesimulnak a környezetükbe, jellegtelennek tűnnek, látszólag semmi olyan nincs bennük, ami valaki érdeklődését felkelthetné.

Megjelenésük visszafogott, sötét, szürke, barna árnyalatok jellemzőek rájuk, soha nem hangoskodnak, általában nehezen találják a helyüket bulikban (inkább el se mennek ilyenekre, vagy, ha igen, rosszul érzik magukat), munkavállalóként megbízhatóak, de munkájuk általában nem érdekes, nem izgalmas. Kevés barátjuk van, ha egyáltalán sikerül barátkozniuk, és barátságaikban is alávetettek. Vagy csak elfelejtik őket meghívni bárhová is, mert nem valami szórakoztatóak.

Jellegtelenségük általában abból fakad, hogy gyerekkorukban ezt díjazták a szüleik, így tudták túlélni a korai éveket. Vagy annyira sokat vártak volna tőlük, amit nem voltak képesek teljesíteni, és inkább belemenekültek az észrevétlenségbe. Esetleg a szürkeségük mögött olyan keserűség is rejtőzhet, amely olykor agresszióba csap át...

Vannak köztük olyanok, akik szenvednek ettől a helyzettől, és szeretnének kitörni belőle valahogy, irigykedve nézik színesebb, hangosabb, élénkebb társaikat, de fogalmuk sincs, hogy miként lehetnének ők is színesebbek... A jellegtelenség ugyanis biztonságot is ad, aki észrevétlenül jár-kel, az nem teszi ki magát mindenféle zaklatásnak, nem muszáj rivalizálnia senkivel, nem várják tőle, hogy helyzeteket oldjon meg, átvegye az irányítást, szerepeljen... Szürkének lenni bizonyos szempontból kényelmes. Ugyanakkor mégis lehet szörnyű.

Mert aki senkinek nem tűnik fel, akin senkinek nem akad meg a szeme, aki látszólag semmiben nem különleges, abba ugyan ki fog beleszeretni? A viszonzott szerelem sok olyan embert is elkerül, aki egyébként kicsit sem szürke, unalmas vagy jellegtelen, hát akkor mit várjon az, aki még önmagát sem tartja valami érdekesnek?

Ha az ilyen ember békében elvan, és tényleg nincs semmi rossz érzés benne amiatt, hogy egyhangúan csordogál az élete, akkor nincs probléma. Lehet, hogy ez az egyhangúság csak látszat, a maga világában az ilyen ember is elégedettnek, kiteljesedettnek érezheti magát. De ha azt érzi, hogy telnek az évek, és mellette mindenki mással történnek dolgok: elcsattan az első csók, jön az első, a második, a harmadik együttjárás, szerelem, nemszerelem, drámázás, szakítások, újra egymásra találások, családalapítás, gyerekek, satöbbi, míg ő a partvonalról figyeli az egészet, akkor lehet, hogy egyre jobban fáj a szíve. Vagy nem a szíve fáj, hanem az epéje forr, és az ellenkező nemet látja hibásnak mindenért. Ezekben az esetekben már nagyon nincs rendben semmi.

Persze az sem mindegy, hogy az illető vajon érdeklődik-e egyáltalán valaki iránt, vajon benne mocorognak-e vágyak, érzések, vajon megtapasztalt-e már szerelemhez hasonló élményt (ha reménytelenül is), vagy nem akad senki, aki igazán megdobogtatná a szívét. Ha olyan embert, fiatalt kerül el a szerelem vagy akár a flörtölés, mint ahhoz vezető első lépés, aki egyébként nagyon is szenvedélyes, és egyik szerelemből esik a másikba, anélkül, hogy ezt bárki sejtené, az olyan feszültségekhez vezet, amelyeket borzalmasan nehéz elviselni. De az a legnehezebben kezelhető helyzet, ha valaki eleve letiltja magában az érzéseket, mert abból indul ki, hogy akinek ő kellene (aki értéktelen, ugyebár), az vagy hülye, vagy még értéktelenebb, mint ő, tehát megvetendő. Ebből az ördögi körből kijönni terápia nélkül meglehetősen esélytelen.

Vannak olyan, békés, maguknak való egyénsiégek is, akikben a szexuális/romantikus késztetések csak kis mértékben vannak jelen, eljuthatnak akár 30 éves korukig is úgy, hogy nem igazán értik, mi ez a nagy hűhó a párkeresés körül... Ők előbb-utóbb biztosan felteszik maguknak a kérdést: vajon aszexuálisak, vagy nem az ellenkező nemhez vonzódnak-e (na de akkor a sajátjukkal kapcsolatban lennének vágyaik), illetve a kötődéstől vagy a kontrollvesztéstől rettegnek-e annyira, hogy elfojtják a vágyaikat. Esetleg csak a lassú, szétszórt, semmi iránt különösebben nem érdeklődő emberek közé tartoznak, akiknek tényleg nem nagyon lehet kizökkenteni.

Vannak köztük későn érő típusok is, akikben életük során csak egy vagy két ember kelti fel azt a bizonyos lelkesedést, amely mások esetében sokkal gyakoribb jelenség. Ha ez az egy vagy két ember nem viszonozza érzéseiket, vagy nem sikerül tartósan együtt maradniuk vele, akkor nagyí eséllyel boldogtalanok lesznek (igencsak hajlanak a társfüggőségre). Régen az ilyen emberek sokkal könnyebben beilleszkedtek a társadalomba, mert eleve nem volt elvárás, hogy mindenki egyéniség legyen, hogy kitűnjön valamivel, hogy izgalmassá tegye a körülötte lévők életét, és nem várta el senki, hogy több partnerhez alkalmazkodjanak sorozatban. Simán alapíthathattak családot, hiszen a családalapítás nem egyéni érvényesülés alapján dőlt el, hanem megvoltak a bejáratott utak, a szülők, rokonok, házasságszerzők elintéztek mindent. Egy nő esetében például a viszonylagos jellegtelenség akár még pozitív is lehetett, mert megbízható anyaként jól helyt tudott állni, senki sem tartott attól, hogy nagy szenvedélyeket ébreszt, otthagyja a gyerekeit, vagy nem veti alá magát a férje, a nagyobb család döntéseinek.

Persze nem állíthatjuk, hogy a megrendezett házasságok idejében boldogabbak voltak az ilyen emberek, de nem lógtak ki a sorból annyira, sőt, éppen azok lógtak ki leginkább a sorból és szenvedtek szenvedélyességük, kezdeményező készségük, színes egyéniségük miatt, akiket most a társadalom nyerteseknek tart.

Ez azonban aligha jelent vigaszt azoknak, akik szenvednek a magánytól, de főleg attól, hogy a szürke egér szerepet osztotta rájuk az élet. Mégis, mit tehetnek ez ellen a helyzet ellen? Milyen módszerrel változtathatnának saját magukon? Vagy hogyan találhatnának olyan partnert, akinek így is érdekesek?

Erről a poszt második részében olvashattok majd.