Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
Akiket valahogy elkerül a szerelem /2. rész
Írta: Verticordia , dátum: jún 13, 2015 , rovat: Párkeresés | 0 komment
A poszt első részében azt jártam körül, milyen jellegű szürkeségek jellemzőek azokra, akik valahogy nem találnak rá az élet napos oldalára, most pedig nézzük, milyen megoldási lehetőségek léteznek a helyzet megváltoztatására.
Érdemes megvizsgálni, mi okozza a szürkeségünket, miért érezzük magunkat szürkének vagy ott sem levőnek... Nagyon sok fiatal szenved attól, hogy nem találja a helyét, úgy érzi, nem ott és nem úgy él, ahogy és ahol jó lenne neki. A társadalmi feszültségek, bizonyos társadalmi csoportok kirekesztettsége, a létbizonytalanság is teremthet ilyen érzéseket, de nem kell ahhoz se idegennek, se kívülállónak lenni, hogy az emberben fiatalon felerősödjön a „nekem nincs helyem a nap alatt” érzése.
Van, aki erre agresszióval reagál, és van, aki behúzódik a csigaházába. Igyekszünk észrevétlenné válni. Mindenképp fontos átgondolnunk, hogy ha jelentéktelennek, érdektelennek tűnünk önmagunk előtt, az kinek „köszönhető”? Ki vagy mi hitette el velünk, hogy ilyennek kell lennünk, mert ez a biztonságos? Vajon a családunk húz vissza (miket mondtak nekünk gyerekkorunkban, milyennek láttak, milyennek látnak most a szüleink, rokonaink, nem azért maradunk-e a régiek, mert attól tartunk, hogy valakit sértene a változásunk)?
Milyen érzéseket kelt bennünk ez a hiedelem, nem hajt-e bennünket egyre növekvő harag, miközben úgy teszünk, mintha ott sem lennénk? Gondolok itt az olyan, magukat gammáknak tituláló férfiakra például, akiknek meggyőződése, hogy az alfák úgyis mindent visznek, a nők csak a domináns hímre vágynak, és őket legfeljebb kihasználni akarják, ergo az a legjobb, ha az ember tartózkodik minden nőnemű lénytől...
(A gammatudatú férfi külön történet... Itt azért már elég komoly becsípődésekkel kéne megküzdeni, amelyek szakember segítsége nélkül nem valószínű, hogy eltűnnének. De, hogy mennyire nem jelentéktelen maga a probléma, arra az a tény is rámutat, hogy a férfiasságukban bizonytalan, társadalmi beágyazottság nélküli muszlim fiatalok milyen könnyen csábulnak el, ha arról van szó, hogy végre erős, erőszakos, számukra célukat kitűző, és nekik nőket is szerző közösséghez tartozhatnak, még ha ez a közösség az életüket is kéri cserébe.)
Azt többé-kevésbé mindenki érzi, hogy önmagán csak úgy, varázsütésre nem képes változtatni: ha ugyanazon körülmények és emberek között maradunk, ahol szürkének könyveltek el bennünket, sokkal nehezebb ebből kitörni, mint akkor, ha valamelyik összetevőt megváltoztatjuk. Olvassunk meséket: a hősnek szinte mindig útra kell kelnie és szerencsét próbálnia ahhoz, hogy megtalálja a párját: sokszor mellőzik és félreismerik odahaza, csak egy új környezet, egy új feladat hatására tud kibontakozni. (A meseterápia az ilyen elakadásoknál kifejezetten ajánlott.)
De már egy külföldi utazás is nagy változásokat indíthat el, főleg, ha nagyon más környezetbe kerülünk, és nem csupán nyaralni megyünk, hanem huzamosabb időre. (Persze ne Szíria legyen az úticél!) Ami odahaza szokványosnak, érdektelennek tűnik, az külföldön tűnhet egzotikusnak és izgalmasnak is. Az utazásban rejlő kaland máris kizökkenthet minket, nem lesz esélyünk a komfortzónánkban maradni. Persze nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy huzamosabb időre kipróbálja magát másutt, de ha nem is kelünk nagy útra, kisebb környezetváltoztatásokat azért meg tudunk valósítani.
Egyedülállóként, családi kötöttségektől mentesen (hacsak nem a szüleinket kell gondoznunk – biztos, hogy ez a mi feladatunk egyébként?) azért nem annyira lehetetlen a szabad mozgás: mindenesetre nehéz lesz mást okolnunk, ha benne maradunk egy olyan helyzetben, amelyben nem érezzük jól magunkat, csak, mert állítólag nincs hová mennünk... Tudom, mostanában sokkal többen kelnek útra, mint az kívánatos lenne, és sehol nincs kolbászból a kerítés, de a vándorlás, akármilyen irányú is, együtt jár egy másfajta, a lélekben lejátszódó vándorlással is. Ha már útra kelünk, ne vigyük magunkkal az itthoni hiedelmeinket, legyünk nyitottak arra, ami másutt érhet bennünket.
Az offline világgal szemben persze az online világ is jelenthet egyfajta környezetváltozást azok számára, akiknek nehezükre esik a valódi utazás beindítása. Ahogy már korábban írtam, megteremthetjük virtuális énünket, amelynek már nem kell mindenben a valóságosat tükröznie: és ez a virtuális énkép, ha dolgozunk rajta, és hagyjuk, hogy hasson ránk, lassan lehetőséget kaphat arra, hogy átszüremkedjék a valóságba is. Ha megtanulunk online nem jellegtelenek és szürkék lenni, akkor lassanként offline is kevésbé leszünk azok. Ehhez fontos, hogy ne merevedjünk bele a szerepünkbe, hagyjuk, hogy hasson ránk mindaz, amivel találkozunk. Vagy akikkel találkozunk. (Ismét felhívnám a figyelmet arra, hogy a jellegtelenség a profil jellegtelen kitöltésével kezdődik: ha arra nem szánunk energiát, időt, akkor mitől lennénk előnyösebb helyzetben, mint az offline életben?)
Esélyt kell adnunk a többieknek arra, hogy észrevegyenek: de ehhez valóban dolgozni kell önmagunkon. Azt ugyanis nem várhatjuk senkitől, hogy a szürkeséghez vonzódjon. Vagy mi magunk vonzódunk hozzá?