Az udvarlás első lépései / 1. rész

Írta: Lázár Gergely

Félelem a kezdeményezéstől

Többféle elméletet is meghallgattam már azzal kapcsolatban, hogy miért is félünk az első lépés megtételétől, illetve arról, hogyan lehet ezt jól csinálni. Hogy mi az, ami még nem sok, de felkelti a másik fél érdeklődését. Ha kezdeményezésről van szó, akkor az elsők, akik eszünkbe jutnak nyilván a férfiak, ugyanakkor a nők is küzdenek nehézségekkel azzal kapcsolatban, hogyan hívják fel magukra a figyelmet olyan valaki előtt, aki tetszik nekik.

Válaszoljunk először az első kérdésre. Létezik egy evolúciós elmélet, ami azt mondja ki, hogy annak idején, amikor törzsekben éltünk, egy nő megközelítésekor reális érzelem volt a félelem, hiszen egyrészt lehetett akár olyan a kiszemelt, aki egy magas státuszú ember "párja" volt, másrészt a csoportok kis létszáma miatt hamar híre mehetett egy esetleges felsülésnek. Érdekes teória, nem feltétlenül értek vele egyet, de ha már az evolúciónál tartunk, akkor idehozok még egy megközelítést, ez talán jobban lefedi az igazságot.

A tipikus példa az szokott lenni, amikor férfiaktól hallom a következő beszámolót: "Alapvetően nem utálnak a nők, de mindig csak azzal sikerül összejönnöm, aki nekem nem tetszik. Aki igazán csinos és vonzó lenne számomra, azzal valahogy sosem megy a dolog..."

Ezerszer hallottam már ezt a történetet. Nem szeretnék senkit sem megsérteni azzal, amit most leírok, de mivel a pszichológia egy létező dimenziójáról van szó, azt hiszem, nem hagyhatom ki e magyarázatot sem. Emberként senki sem gondolom, hogy másnál kevesebbet érne, azonban mindenkinek van egy társkeresési piacon vett értéke is. Hiába védekezünk azzal, hogy valakinek ez, másnak amaz jön be, egyaránt vannak "magas és alacsony keresletű" férfiak és nők. Ezt kutatások is alátámasztják és a realitás is ezt igazolja.

Ismerek pasasokat és hölgyeket is, akikre mindig nagy arányban tapadtak a másik nem képviselői, és olyanokat is, akik mindig sikertelenek voltak életük ezen területén. Akiket magunknál sokkal értékesebbnek érzünk, gyakran kisebbrendűségi érzésünk lehet. Ez az érzés szorongást kelt, a szorongás pedig kiütközhet egyfajta gátlásos, vagy akár túlkompenzáló viselkedésben is. Erre példa az, amikor egy nő közelében van egy férfi (akinek borzasztóan tetszik a nő, és úgy érzi, teljesen megkukul mellette) semmi értelmeset nem mond. De érdemes megfigyelni nőket kisebb társaságban, akik nevetnek a náluk lényegesen dominánsabb pasi esetleges gyenge poénjain, nyilván ezzel a nevetéssel is jelezve számára azt, hogy behódoltak neki. Fordítva is igaz ez, mikor a gátlásaitól küzdő úr próbál vicces és szórakoztató lenni a neki tetsző hölgy előtt, vagy annyira zavarba jön, hogy meg sem tud szólalni.

Természetesen ezen a "pontszámon" az élet során lehet változtatni, el lehet érni egy szintet, amikor már viszonylagosan elégedettek leszünk a dominancia-rangsorban elért helyünkkel. Az önértékelésünknek ez a vetülete is legalább annyira valóságos, mint a többi és fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy állunk e téren.

A harmadik magyarázat áll hozzám a legközelebb, tulajdonképpen ebben hiszek a legjobban. Itt a "kondicionálási elméletek" felelevenítésével kezdeném, amelyek egyik tipikus fajtája az "averzív kondicionálás". Averzív kondicionálás során bizonyos viselkedésünket "büntetik", mi pedig megtanuljuk azt, hogyan kerüljük el azokat a cselekedeteket, amelyekre negatív visszajelzéseket kapunk. Ez már gyerekkorban elkezdődhet, a felnőttkorban a párkapcsolati és udvarlási sikertelenségek pedig rátehetnek még egy lapáttal arra, hogy a felnőttnek a rendszeres büntető és negatív visszajelzések következtében kialakuljon egy torz énképe saját magáról.

Ezek következménye többirányú is lehet, a két legklasszikusabb (ha férfiakat nézünk) az, amikor valaki teljesen visszahúzódóvá és félénkké válik, a másik pedig, hogy túlkompenzálja e kisebbrendűségi állapotát és előadja az "ősmacsót". Nőknél is hasonló a helyzet, náluk meg lehet figyelni például azt, amikor némely túlsúlyos csaj eszméletlenül agresszív és tiszteletlen módon kommunikál a férfiakkal, egyfajta nem létező önbizalmat demonstrálva.

Könnyű tanácsot adni olyan valakinek arról másnak, hogy hogyan közelítsen magabiztosan egy ember felé, miközben sosem volt ezzel komolyabb gondja és csupán implicit tudást birtokol erről a készségről.

A negatív berögzüléseket viszont felül lehet írni és sokkal jobb esetlegesen néha hitelesen felvállalni félelmeinket és gyengeségeinket akkor, ha párkapcsolatot szeretnénk kezdeményezni, mint behúzódni a csigaházba és nem csinálni semmit...

Folytatjuk...