Hol vannak a normális nők/férfiak?

Nincs olyan nap, hogy társkereső coachig keretében valaki ne tenné fel nekem ezt a kérdést: hol vannak a normális nők/férfiak? Nagyon nehéz erre őszintén felelni, mert kemény a válasz.
 

Szerintem már ott elcsúsznak sokan, hogy mit tartanak normálisnak. Természetesen nincsen erre EU-szabvány kézikönyv: mindenki számára más a normális. Sokan leragadnak ott, hogy a nő ne legyen hisztis, de cserébe legyen vékony, darázsderekú, szép arcú.

A lányok vágyainak netovábbja pedig, hogy legalább 1,80 magas, kisportolt, izmos legyen a férfiember, és minimum annyit keressen, mint a nő. Ha lehet, inkább pár millióval többet.

A pszichológiai szakirodalom szerint a fenti felsorolás egyetlen tétele sem szükséges a boldog párkapcsolathoz. Viszont szükség lenne számtalan olyan tulajdonságra, amelyre a társkeresők többsége egyáltalán nem is gondol. Nem is ezt keresik a másikban.

Számomra egészen másmilyen egy normális ember. Hozzáteszem, hogy ez az én abszolút szubjektív véleményem, amelyet az elmúlt évek tanulására, olvasására és társkeresőkkel, párokkal folytatott beszélgetéseire alapozom. Nem kell velem egyetérteni.

Hozzáfér az érzéseihez és empatikus

Tehát számomra a normális férfi/nő képes hozzáférni az érzéseihez. Ha megkérdezem, hogy mit érez, akkor nem a gondolatait, feltételezéseit és ítéleteit osztja meg velem, hanem ilyesmiket: „szomorú vagyok, kétségbe estem, elkeseredtem, magányosnak érzem magam, örülök, haragszom”. Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagy része erre egyáltalán nem képes…

Pedig fontos lenne, hogy hozzáférjünk az érzéseinkhez, meg tudjuk őket nevezni, mert ez segít hozzá minket ahhoz, hogy együttérezzünk másokkal.

Azt gondolom, ha most kellene társat keresnem, ez lenne az első kettő legfontosabb szempont, amit a másikban keresnék: meg tudja nevezni az érzéseit, és legyen empatikus.

Képes konfliktusokat megoldani

Még egy dolog lenne fontos számomra: hogyan kommunikál, miként képes konfliktust kezelni. A kommunikáció alapja, hogy arra törekszem, hogy ítélkezés, bántás nélkül fejezzem ki magam, meg tudjam nevezni az érzéseimet, szükségleteimet egy konfliktushelyzet során. És merjek kérni a másiktól. Ezt keresném a partneremben is.
 

Stabil, pozitív önbecsülés

Azt gondolom, hogy aki minderre képes, az jóban van önmagával, megfelelő önbecsüléssel rendelkezik. Nem a párján basáskodva, őt kontrollálva akar önbecsüléshez jutni, nem szólja le, nem tapossa el a másikat. Mert nem ilyen gyalázatos módszerekkel akar önbecsüléshez jutni, hanem már eleve úgy ment bele a párkapcsolatba, hogy van neki. Mert megdolgozott érte egy terápiában, ha esetleg „véletlenül” a családjától mégsem kapta meg.

Tulajdonképpen ennyi. Ha ez megvan, megütöttem a lottó ötöst. Azt gondolom ugyanis, hogy ez a harmonikus, békés, boldog párkapcsolat alapja. Ezek a készségek alapvetően szükségesek egy jól működő párkapcsolathoz.

Csakhogy ezzel két probléma van: ilyen érett, egészséges személyiségű ember nagyon kevés van, másrészt a társkeresők nagy része egészen mást keres, amikor az Igazira vár.

Na, de hol vannak a normális emberek?

Őszintén? Most jön a dolog kellemetlen része. A normális nők normális férfiak társaként élnek. A normális férfiak pedig rég férjek, mert egy normális nő őket választotta.

Ahhoz, hogy legyen egy normális pasink/barátnőnk, nekünk magunknak kell normálissá válnunk, hogy esélyünk legyen egy normális párkapcsolatra.

Addig, amíg valaki depressziós, szorong, zéró önbecsülése van, képtelen a tükörbe nézni, és a világfájdalom a lakótársa, nem lesz normális párja. Az a helyzet, hogy előbb rendbe kell tennie saját magát.

Ha a normális társat keresed, akkor kezdd magadon, és keresd először a normális önmagadat! Azt, aki vidám, boldog, élvezi az életet, nem fél önmagával kettesben maradni. Azt az önmagadat keresd, aki képes kiállni magáért, elviseli a frusztrációkat, a kudarcokat, a visszautasítást. Legyenek céljaid, vágyaid, normális emberi kapcsolataid!

Ha ezek megvannak, akkor lehet várni a normális társat. Addig azonban csak sóvárogni lehet, meg bosszankodni, hogy másnak bezzeg sikerül.

A dolog persze egyáltalán nem reménytelen. Pár évnyi terápiás önismereti munkával, néhány hónap kommunikációs, konfliktuskezelési tréning után el lehet jutni oda, hogy boldogok legyünk. Igen, ez sok pénzbe, munkába, szomorúságba, fájdalomba kerül.

Sajnos az önbecsülés, önérvényesítés, boldogság nem érkezik csomagban váratlanul, véletlenül. Még csak nem is a tökéletes Igazi fogja elhozni számunkra. Ilyen csak a mesékben és az amerikai filmekben van!

Meg kell dolgoznunk azért, hogy kapcsolódni tudjunk, egy jó állapotú Igazihoz. Nem igazán láttam még olyan boldog párt, ahol az egyik fél lelkileg szuper állapotban volt, míg a másik csak sínylődött. Jó minőségű, működő párkapcsolatot két olyan ember tud létrehozni, akik megdolgozták a traumáikat, érzelmileg érettek, lelkileg egészségesek.

És még egy rossz hírem van: nem lehet jobban lenni pszichológiai videók nézésétől, előadások hallgatásától, könyvek olvasásától. Ezek természetesen nagyon fontosak, szemnyitogatóak lehetnek, de meggyógyítani nem fognak.

A gyógyuláshoz egy másik emberre van szükségünk, aki kellő empátiával, elfogadással végigkísér minket az önismereti utunkon. Ezt úgy hívják, hogy segítő szakember (pszichológus, terapeuta, mentálhigiénés szakember). Kapcsolatokban sérülünk, kapcsolatokban gyógyulunk. Kell egy másik ember elfogadása, együttérző támogatása a gyógyuláshoz.
 

A normális emberek unalmasak!

Sajnos van még egy rossz hírem. Azok a társkeresők, akik bántalmazó, diszfunkcionális családból jönnek, szörnyen unalmasnak, gyakran inkább bosszantónak találják a normális embereket. Ha a társkeresés során találkoznak is velük, nem ismerik fel őket, és simán kikukázzák a legjobb jelölteket. Mert velük nincs meg az a hullámvasúthoz hasonlító kapcsolati dinamika, amit gyerekkorukban megszoktak.

Számukra a szeretet egyenlő a kiszámíthatatlansággal, a megbízhatatlansággal, gyakran a bántalmazással. Nekik a szenvedélyes szerelmet a bántás-bocsánatkérés-kibékülés hullámzása jelenti.

Aki lelkileg nincs rendben, őrült módon tud vonzódni a személyiségzavaros emberekhez. Mert ők érdekesek, izgalmasak, egy percre sem unalmas velük az élet. Velük át lehet élni a nagy szenvedélyeket.

Amint valaki gyógyulni kezd, elkezd vágyni a biztonságra, kiszámíthatóságra, nyugalomra. Többé már nem lesz vonzó számára az, aki bizonytalanságban tartja, bántja, kihasználja.

Amíg azonban egy társkereső nincs jól, nincs rendben saját magával, fel sem ismeri a „normális” férfit vagy nőt…

Biztos vagyok benne, hogy a normális férfiak, nők itt élnek köztünk, csak elég jól kell lennünk ahhoz, hogy felismerjük és vonzónak is találjuk őket.

Ha elakadtál a társkeresésben, gyere el társkereső coachingra, és megkeressük a te, személyre szabott megoldásodat!