Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Cookie beállítások
A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk
  • Alapvető működést biztosító sütik
  • Beállításokat tároló sütik
  • Statisztikai sütik
  • Marketing célú sütik

Húzzál jobbra, húzzál balra! A személytelen társkeresésről

Hogy találkozzunk bizonyos felhasználók „alapos, átgondolt” ismerkedési szokásaival, nem kell felmennünk a „húzzuk jobbra-húzzuk balra” (nem a frissen vásárolt konyhabútorra gondolok) ismerkedős oldalra, elég, ha végignézünk néhány adatlapot, ahol a véletlenszerűen elejtett profilképen kívül más nemigen található. Persze, így is lehet ismerkedni és összejöhet ebből még bármi (randi, kapcsolat, miegymás), mindazonáltal valahol ijesztőnek tartom, hogy az online társkereső ipar odáig jutott, hogy úgy lehet egymást jobbra-balra pakolászni, mint a piacon a még kellőképpen meg nem érlelt zöldségeket.

Máshol ennek épp az ellenkezőjét igyekeznek lekövetni és részletes pszichológiai tesztek segítségével hozzák össze az egymáshoz „hasonló” embereket. Tény, ez sokkalta személyesebb, igaz körülményesebb is, de, ha már eljutunk odáig, hogy beregisztrálunk egy megfelelő esztétikummal és eszközkészlettel rendelkező felületre (a Randivonalat is ilyennek tartom), akkor azért van esélyünk arra, hogy valamit eláruljunk magunkról, vagy megtudjunk a keresett személyről olyan információkat, amik megkönnyítik a sötétben való tapogatózást.

Félreértés ne essék, nem vagyok egyszerűségellenes. Sőt, egy írásomban pont azt fejtettem ki, hogy az online ismerkedést kizárólag addig pártolnám, amíg a két ember össze nem szedi a kellő bátorságot ahhoz, hogy élőben találkozzon (lehetőleg ez az időtartam legyen minél rövidebb, hogyha nem a megfelelő alannyal randizunk, akkor lehessen tovább keresgélni).

Az egyszerűséget azonban nem teszem egyenlővé a személytelenséggel, az igénytelenséggel meg még annyira sem. A legnagyobb problémát abban látom ezeknél a szolgáltatásoknál, hogy arra nevelik a felhasználókat, hogy a legkisebb energia befektetésével, a koncentrált figyelem nélkülözésével, csupán a bejövő vizuális benyomásokra hagyatkozva (értem ezalatt a feltöltött fotókról szerzett elsődleges megérzéseinket), hozzanak döntéseket arról, hogy a jövőben kívánnak-e kapcsolatot tartani valakivel vagy sem. Mindannyian tudjuk, hogy a fotók mennyire képezik le hitelesen a valóságot. Így nem lehet eltekinteni attól a mellékhatástól sem, hogy rászokunk arra, hogy szilárd alapokon álló, élő és hiteles tapasztalataink helyett pillanatnyi zsigereinkre utaljuk magunkat. Pár soros szöveg az adatlapon, akár az utcán mászkálva, hogy még leülni se kelljen alaposabban átnézni valakinek a profilját, két metró között átszállva klikkelünk egyet, és ha a másik térfélen két iratköteg áthámozása között szintén megtörténik a leokézás, akkor aztán megszületik az egyezés, és ha nem erőltet meg túlságosan minket az, hogy legépeljünk pár épkézláb levelet a próbálkozónak, akkor még ki is sülhet belőle valami tartalmas randevú.

Ja, hát persze, a különböző cikkek és interjúk mind azzal állnak elő, hogy nem érdemes ezt túlkomplikálni, mivel jórészt csak a szexre megy ki a dolog, azonban ezt meg kell cáfolnom annyival, hogy a többi társkeresőn sincs ez másképp. Ugyanis, aki a fotói és a még töredék idő alatt elolvasható bemutatkozója alapján nem tűnik teljesen gyökérnek, sőt kifejezetten életképes, evolúciósan potens egyed benyomását kelti, az ugyanúgy összehozhatja a numerákat máshol is. De a jobb helyeken még mindig ki vagyunk téve annak a szokásnak, hogyha érdekel valaki a képe alapján, akkor rákattintsunk a profiljára és kicsit „belelássunk” a személyiségébe, vagy legalábbis reflektáljunk arra, hogy mit állít arról, milyen is ő valójában. Az erről való leszoktatás gazdaságos és hatékony módszer arra, hogy a személytelenségtől vezérelve minél kevesebb időt szánjunk az ismerkedésre és (ezzel bár nem egyenes arányban), de egyre rosszabb választásaink legyenek. A sikeres párválasztást érdemes minél előbb megalapozni, és ha nem akarunk hamar csalódni a döntésünkben, akkor naponta szánni legalább egy fertályórát arra, hogy végiglapozzuk a pályázók bemutatkozóit és fogalmazzunk egy „igenlő”, vagy adott esetben „elutasító” válaszlevelet. Van, ahol erre sincs szükség, könnyedén kihúzhatjuk a képből azt, akire nem tartunk igényt a jövőben, mert látszólag nem szolgálja az érdekeinket és ezzel a láthatóan praktikus szokással ismét csak bebizonyíthatjuk magunknak, hogy felesleges emberként látnunk a másikat.

 

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu

onlinepszichologia

A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk