A visszautasítás

Noha elkerülhetetlen, hogy olykor visszautasítsunk valakit, és legtöbbünket érik is visszautasítások, ez az egyik legkellemetlenebb szituáció, amit a társkeresés során átélhetünk. Mégpedig több fázisban, attól függően, hogy meddig jutottunk el valakivel.

Civilizáltan és nem bántóan visszautasítani egy felkérést, egy megkeresést, egy kezdeményezést valódi művészet. Mint ahogy a visszautasítás elviselése, kezelése, feldolgozása is az. Sajnos nem igazán nevelnek rá bennünket, nem szívesen foglalkozunk a témával, legtöbben igyekszünk a kudarcból is győztesen kikerülni, azzal, hogy úgy állítjuk be a dolgot, mintha nem is akartuk volna azt az állást, azt a nőt, azt a győzelmet, mintha az elérendő cél attól, hogy nem értük el, már nem is lenne olyan kívánatos.

Érthető emberi reakció, és többé-kevésbé mindenkinek volt benne része - vagy úgy, hogy az ő fumigálta azt, akinek nem kellett, vagy úgy, hogy őt fumigálták. De nézzük meg, milyen fázisokban érhet bennünket visszautasítás, hogyan utasítsunk vissza úgy, hogy ne legyen bántó, és miként dolgozzuk fel ezeket a szituációkat!

A netes társkeresés első lépcsőfokán rögtön szembesülünk azzal a lehetőséggel, hogy a kezdeményezéseink egy részére nem kapunk választ, más részére pedig kedvezőtlen válasz érkezik. Ha egyáltalán nem kezdeményezünk (főleg a nőkre igaz), már az is visszautasításként hat, hogy nem kapunk leveleket, hiába szerepelünk a társkeresőn. Ha még nagyon az elején vagyunk, ez lehangoló lehet, minden egyes kis kudarc, oda nem figyelés, esetleg valami durvább beszólás rossz hatással lehet ránk. De ne hagyjuk, hogy ezek az esetek elkedvetlenítsenek, csak azt nem éri kudarc, aki nem is próbálkozik. Hozzá kell edződni ehhez a fajta kommunikációs módhoz, próbáljuk meg ezt is egyfajta tanulási folyamatként felfogni. Egy bizonyos idő elteltével valószínűleg észre fogjuk venni, hogy egy vállrándítással elintézünk olyasmit, ami korábban órákig tartó rossz érzést okozott nekünk. Ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget olyan embereknek, akik még nem ismernek bennünket, sok félreértés keletkezhet ily módon.

Kérdés, hogy valóban válaszolni kell-e minden levélre, én azt mondanám, minden érdemleges, normális levélre illik reagálni, a teljesen érdektelenekre vagy kifejezetten pofátlanokra nem kell, ha úgy érezzük, hogy az üzenet provokáció, legokosabb még csak figyelemre se méltatni az íróját. Ugyancsak kérdés, vajon hogyan hárítsunk udvariasan egy közeledést, vagy hogyan reagáljunk, ha nem fotó alapján kezdtünk levelezésbe, és a képet megpillantva azonnal érezzük, hogy nem akarunk tovább ismerkedni? Számos olyan ember van, aki képtelen a kellemetlen helyzet felvállalására, és egyszerűen eltűnik. Lehet, hogy számára ez a legegyszerűbb, de elég nagy tiszteletlenség: ha valaki időt és energiát szakított ránk, és személyes témákról beszélgetett velünk, minimum, hogy elbúcsúzzunk tőle. Elég valami olyat írni: Ne haragudj, de nem tudok elképzelni kettőnk közt erotikus kapcsolatot. Ezen is meg lehet persze sértődni, de legalább úgy érezhetjük, hogy mi tisztességesen jártunk el, nem voltunk rosszindulatúak.

Ha már előrehaladottabb fázisban jön a visszakozási kívánság, nehezebb a dolgunk, van úgy, hogy nem igazán tudjuk szavakba önteni, miért, de egyre kevésbé vonzódunk a levelezőtársunkhoz, túl sokat ír vagy túl keveset, teljesen kiszámíthatatlan, esetleg furcsa követelésekkel áll elő, szellemileg nem tud a partnerünk lenni, vagy időközben felbukkant valaki, aki sokkal érdekesebbnek tűnik... Ha már nagyon nincs türelmünk, kedvünk a levelezéshez, persze azt a módszert is választhatjuk, hogy egyre ritkábban és egyre semmitmondóbb üzeneteket írunk, amíg magától el nem hal az egész történet, de eljuthatunk arra a pontra is, amikor legjobb felvállalni, hogy nincs meg az az összhang, amelyet egy kapcsolattól elvárnánk. Ha a levelezési fázisban épít le bennünket valaki, lehet, hogy még jól is járunk vele, legalább nem kellett találkoznunk olyan emberrel, aki nem érdeklődött igazán irántunk.

Persze előfordul, hogy noha a találkozás ötletét jó ideig visszautasítjuk, a levelezés mégis örömet szerez és kezd egyre inkább az életünk részévé válni. Lehet, hogy akár többször is megszakítjuk, de újra egymásra találunk, mert valami mégis létezik köztünk. Finom érzék kell hozzá, hogy megérezzük, mikor végleges egy visszautasítás és mikor van esély a randira akkor is, ha a másik egyelőre nem akarja, elsősorban férfiak kerülhetnek ilyen helyzetbe, mikor a visszautasításról meg kellene érezniük, hogy az nem végleges és nem kategorikus. Nem is feltétlen játszma, hanem bizonytalanság, például, mert a két ember alapvetően más jellegű kapcsolatot keres, valamiért azonban mégis egymásra talál.

De lépjünk tovább a randin vagy a randi után való visszautasítás kérdésére. Előfordul, hogy már az első néhány pillanatban eldől, hogy semmiképp nem akarunk újra találkozni az illetővel. De nagyon durva dolog lenne megfutamodni, tehát végigbeszélgetünk annyi időt, amennyit előre kiszabtunk magunknak. Már említettük, léteznek módszerek arra, hogy ha nagyon muszáj, ezt az időt lerövidítsük. De ha nem készültünk rá, akkor akár hosszabb időn keresztül is benne ragadhatunk egy kellemetlen kényszerhelyzetben. Előfordul ráadásul, hogy a partnerünk nem érzi, mennyire menekülhetnékünk van, például, mert neki nagyon is tetszik, amit lát. Ha egy ilyen randin valaki (általában persze a férfi) kezdeményez, letámad egy csókkal, vagy simogatni kezd, ezt is valahogy le kell tudni szerelni, vagyis vissza kell(ene) tudni utasítani lehetőleg felnőtt módjára. Biztos előfordul a fordítottja is, mikor a nő kezdeményez, és a férfi van nagy bajban, hogyan visszakozhatna. Ha ez a próbálkozás nem próba szerencse alapú, hanem tényleg lelkesedésből történik, még kínosabb leszerelni. Persze ez is vérmérséklet kérdése, nyilván lesz, aki kevesebbet törődik a másik érzéseivel, és felvállal egy konfliktushelyzetet ott, azonnal, más meg inkább utólag közli a delikvenssel, hogy mégse tetszik neki.

Megsértődni persze minden megoldáson lehet, az egyiknek az nem tetszik, hogy csak utólagos a visszajelzés, mert ő szemtől szembe szereti tisztázni az ilyesmit, a másik arra kéri a nőt, hogy ha nem akarja folytatni, ne is jelentkezzen többet, van, aki úgy búcsúzik, hogy folytatni szeretné, és miután pozitív választ kapott, pár nappal később visszavonul az egésztől. Van, aki csak ígérgeti, hogy majd ráér, de minden randit lemond – ez is egy módszer a visszautasításra.

Amikor nincs döntés az első randin azt illetően, hogy lesz-e folytatás, marad a bizonytalanság mindaddig, amíg mindketten ki nem jelentik, hogy mit akarnak. Ahogy már az első randiról szóló posztunkban beszéltünk róla, a randit követő 24 óra a kritikus időszak, akkor szokott eldőlni, hogy lesz-e folytatás, amennyiben nincs megegyezés egy napon belül, szinte biztos, hogy nem volt sikeres az ismerkedés. Ha úgy tűnik, hogy minden rendben ment, akkor se biztos, hogy ez hosszabb távon így marad, de körülbelül egy héten belül azért ki szokott derülni, hogy mindkét fél részéről fennáll-e a megfelelő motiváció.

A következő fontos lépés egy ismerkedés történetében az első szex. Van, aki nem szereti úgymond húzni az időt, és a második vagy harmadik randin túl már elfogadhatatlannak tartja, hogy ne legyen szex is, ha olyan partnerrel kerül össze, aki viszont még nem biztos önmagában, vagy egyszerűen csak úgy érzi, hogy ez túl fontos lépés ahhoz, hogy elsiesse, kénytelen lesz visszautasítani a másikat, noha nem végleges visszautasításra gondol. Ezt sem egyszerű kommunikálni, de ha valakinek fontos, hogy a kapcsolat eljusson egy következő szintre, képes lesz kivárni. Ezt a fajta csiki-csuki játékot még élvezetessé is lehet tenni, mikor a visszautasítás csak késlelteti a beteljesülést, de nem odázza el túl sokáig. Ha viszont valaki (általában a nő) ebből a játékból hirtelen kiszáll és teljesen visszavonul, az erős ellenreakciókat válthat ki. Ilyenkor a férfi úgy érzi, megvezették, hülyét csináltak belőle.

Az első szex megtörténte is hozhat magával visszautasítási krízishelyzeteket. Akár már rögtön az elején elveszíthetjük a kedvünket, ránk törhet az érzés, hogy semmi keresnivalónk nincs a másik mellett, és legszívesebben elmenekülnénk. Becsületből folytatni, csak, hogy ne hozzuk a partnert nagyon kínos helyzetbe, nyilván nem könnyű. Persze fel is lehet öltözni, és haza is lehet menni, ha a becsületből való szexelésre nem vagyunk hajlandóak. De lehet, hogy csak bizonyos pózokat vagy technikákat utasítunk vissza, vagy az óvszerhasználat kapcsán keletkezik vita: ez utóbbi is neuralgikus pont sok kapcsolat esetében.

Az első szexet követő folytatás is sokféle lehet, van, aki beéri azzal, hogy nem szól többet a másikhoz: ha nem volt egyértelműen kellemetlen az élmény mindkettejüknek, ez sokként hathat arra, aki visszajelzést várna. Van, aki ugyan lelkesedését fejezi ki, de utána nem ér rá többet, ez is egyfajta elodázott visszautasítás: sőt, az ilyen emberek sokszor úgy gondolják, hogy jobb, ha hagynak maguknak egy kiskaput amin visszatérhetnek, ha úgy alakul a helyzet, egy egyértelmű NEM után ez a kiskapu becsukódna. Mindig lesznek, akik meg akarják majd úszni a tisztázást, és abban reménykednek, hogy a partnereik majd maguktól rájönnek az igazságra.

Ti hogyan viselitek a visszautasítást, és milyen módszereitek vannak annak feldolgozására? Megpróbáljátok kikerülni a közvetlen visszautasítást, ezért nagyon óvatosak vagytok a kezdeményezéssel? Vagy ti magatokat nem utasítotok vissza senkit egyértelműen, mert például rossz tapasztalatokat szereztetek annak a fogadtatásával kapcsolatban?