Idén is egyedül töltöd a szerelmesek napját?

A Bálint nap tulajdonképpen sokak számára a számadás napja. Hányadik alkalommal töltöm szingliként? Vagy idén már nem vagyok egyedül? Esetleg tavaly még volt partnerem, de idén már nincs? Vagy évek óta mindig van partnerem, de mindig más? Éppen ismerkedési fázisban vagyok valakivel és még nem tudjuk, mi lesz, azt se tudom, ilyenkor illendő-e megemlékezni erről a napról? Vagy eleve nem érdekel, mert szimpla kereskedelmi fogásnak tartom és biztos, hogy nem küldözgetek se e-mail-eket, se nem veszek csokit, virágot, plüssmacit?

Még csak másfél hónap telt el karácsony óta, ami szintén embert próbáló időszak a szinglik számára, és máris jön ez a szirupos cucc, amitől ismét rosszul érezhetjük magunkat. Bár persze egyáltalán nem kötelező, hogy negatívan álljunk hozzá. Például tarthatunk legjobb barátok napot is, küldhetünk képeslapot (ha annyira szeretnénk) azoknak, akiket nem romantikus módon szeretünk. Esetleg meglephetünk valakit, aki régen tetszik, de eddig csak kerülgettük, nem mertünk közeledni. Nem kell, hogy nagyon egyértelmű legyen ez a meglepetés, elég, ha jelezzük, hogy gondolunk rá. (Olykor még egy apró gesztus is elég ahhoz, hogy megtörje a jeget és elindítson valamit két emberben, csak azt az első kis gesztust kell megtenni.)

Nyilván azt is választhatjuk, hogy szomorú szerelmes dalokat hallgatunk és telezabáljuk magunkat csokifagyival (leisszuk magunkat, ha az alkoholt jobban szeretjük, mint az édességet), vagy romantikus filmeket nézünk, esetleg elmegyünk egy szórakozóhelyre és gyorsan felszedünk valakit, csak, hogy ne legyünk egyedül. Utóbbi még elsülhet jól is, bár az ellenkezőjére azért több az esély. 

Vagy önvizsgálatot tartunk: mi történt az elmúlt évben, tavalyhoz képest változott-e valami a hozzáállásunkban, aktívan kerestünk-e vagy csak vártuk a sült galambot, ért-e olyan csalódás, amiből tanultunk valamit magunkról, és ez milyen irányba vitt el minket. Esetleg egy szakítás után vagyunk, és még mindig nem tudtuk megemészteni? 

Beleestünk-e az általánosítés hibájába és azzal a meggyőződéssel élünk azóta is, hogy minden férfi / nő ugyanolyan, és úgyis csalódni fogunk (mert akkor biztos így is lesz), vagy megértettük, hogy ez most nem jött össze, de attól még számtalan más lehetőség is létezik? Mert nagyon nem mindegy, hogy keserűen vagy bizakodva keresgélünk-e. 

Kipróbáltunk-e minden módszert, ami csak fellelhető, vagy sodródunk és a sorstól, a jószerencsétől vagy a mágiától várjuk, hogy segítsen rajtunk? Hajlandóak vagyunk-e fejlődni, tanulni, haladni az önismeretben, vagy inkább azt várjuk, hogy úgy fogadjanak el bennünket, amilyenek vagyunk, még ha önmagunkat se szeretjük igazán? Nyitottak vagyunk az új élményekre vagy bezárkózunk és minden szokatlanra azt mondjuk, hogy nem nekünk való, már kiöregedtünk belőle, ez úgyse fog menni? 

Ha mi nem akarunk változni, a világ nem fog megváltozni helyettünk. (Vagyis folyamatosan változik, de nem olyan módon, hogy nekünk minél kényelmesebb és könnyebb legyen a pártalálás.) Ha nem változtatunk egyetlen szokásunkon sem, akkor mitől várunk másfajta eredményt, mint amilyenre eddig jutottunk? 

Változzunk, és hátha a következő Valentin-nap már egész másképp fog kinézni, mint az eddigiek!