Keres, talál, keres tovább?

Tegyük fel, hogy nem hiába kerestünk, találtunk valakit. Tegyük fel, hogy a valakit kedveljük, kívánjuk is, de azért nem az az átütő szerelem, nem az az ember, akivel hosszabb távra terveznénk. Vagy egyáltalán nem is akarunk hosszabb távra tervezni, esetleg élvezzük a vadászatot, épp belejöttünk az ismerkedésbe, nem akarunk még lecövekelni. De a meglévő kapcsolatunkat is élvezzük...

Ha valakinek sikere van egy emberrel, az bevonz másokat is. Tipikus, hogy vagy senki nem jelentkezik, vagy egyszerre többen is. A tündérmesés sztorik mellett rengeteg olyan akad, amely nem tündérmesés, csak emberi. Egy férfi és egy nő összejön, talán az egyik beleszeret a másikba, talán egyik sem szerelmes, talán maguk sem tudják... De az egyik, vagy a másik, vagy mindketten érezhetik úgy, hogy még nem állapodnának meg. Lehet, hogy erről egy szót sem szólnak egymásnak, és lehet, hogy megbeszélik. Utóbbi esetben persze nincs probléma, ha mindketten tisztában vannak azzal, hogy a kapcsolat átmeneti, vagy nem kizárólagos, akkor ennek fényében folytathatják vagy dönthetnek úgy, hogy ezt így nem... Aki nagyon odavan, annak azért nem lesz olyan egyszerű eldobni egy kapcsolatot, amely hosszú keresés után végre hozott némi boldogságot. És aki nem szerelmes, de kedveli a másikat, az gondolhatja úgy, hogy minek összetörni az illúzióit. Vagy csak kockáztat, játszik és nincs lelkiismerete. A motivációk különbözőek, tény azonban, hogy van, aki nem áll le a kereséssel.

Mikor illendő egyáltalán leállni? Hol van egy kapcsolatban az a pont, amikor elvárhatjuk a partnerünktől, hogy elköszönjön a többi levelezőtársától (elvárhatjuk?), ne randizzon többet mással, törölje a regisztrációját? Mikor válik egy kapcsolat hivatalossá, egyértelművé?

A közösségi oldalak korszakában például akkor, mikor a családi állapot rovatban hirtelen már nem egyedülálló szerepel, hanem annyi: kapcsolatban. Nem tudom, ezt mennyire szokás egyeztetni, illetve mennyire tekintik mérvadónak az emberek, talán leginkább a nagyon fiataloknak számít ez, akik a közösségi oldalon élnek... A középkorúaknál már nem biztos, hogy olyan sürgős mindenkivel tudatni, hogy most van partnerünk, hogy ki az és milyen jellegű a kapcsolatunk. Tehát akár hosszabbra is nyúlhat az átmeneti állapot, amelyben már nem vagyunk teljesen szinglik, de még nem is élünk párban.

Nyilván változó, ki mikor érzi úgy, hogy már létrejött az együvétartozás, azért kell hozzá jó néhány randi, folyamatos kapcsolattartás, a mindkét részről egyértelmű igény az együttlétre, a közös programok, a nyilvánosság előtt való mutatkozás, baráti körben, családban való bemutatkozás, jelképes lehet a lakáskulcs átadása, egy fiók kiürítése a másik számára (amerikai filmekben gyakori motívum). Ha ide már eljutott egy kapcsolat, akkor a felek komolyan gondolják. (Lehet persze úgy is együtt járni, hogy nincs ekkora befogadás, például, mert nem egyedül laknak, nincs önálló lakásuk, vagy nagyon nehezen bíznak meg valakiben.) És az is lehet, hogy a gesztusok megvannak, mégsem akarnak mindketten nyugvópontra jutni.

Vagyis titokban vagy többé-kevésbé nyíltan mehet tovább a keresés. Lehet, hogy mindössze arról van szó, az illető nem lép ki a társkeresőből, de már nem is kezdeményez. Vagy tovább kezdeményez. Vagy csak az addigi kapcsolatait ápolja. Nem biztos, hogy akar valamit tőlük, lehetnek ezek a kapcsolatok barátiak, szexmentesek is, vagy lehetnek flörtölősök, de veszélytelenek. Esetleg épp az tüzelhet fel egy addig csak langyosan érdeklődő harmadikat, hogy az illetőnek összejött valami komolyabb, van, akinek csak az kell, amire más is igényt tart. Az online keresés egyik velejárója, hogy nagy a merítés, és aki megteheti vagy meg akarja tenni, az kiélvezi a választék nyújtotta előnyöket. Így aztán érhetnek minket meglepetések.

Jó megoldás, ha megbeszéljük – amennyiben van a kapcsolatunk olyan őszinte –, mit szeretnénk a másiktól. Ha zavar minket, hogy nem lép ki a társkeresőből, finoman rákérdezhetünk, de követelőzni felesleges, nem lesz meggyőződéses az a távozás, ha kikényszerítjük, és bármikor regisztrálhat újra, más néven. Tesztelhetjük, hogy mennyire nyitott új kapcsolatra, ha mi regisztrálunk más néven és írunk neki. Vagy csak kedvencnek jelöljük. De úgy is dönthetünk, hogy nem akarjuk pontosan tudni, vagy nem akarunk konkrétan kutatni a párunk után. Nekünk kell eldöntenünk, hogy mivel tudunk együtt élni, mi okoz túl sok fájdalmat, mihez vagyunk túl büszkék. Vagy, hogy tovább keressünk-e.

Ti mit tennétek, ha találnátok valakit? És milyen módszerrel próbálnátok rábeszélni a partnereteket, hogy hagyja abba a keresést, ha úgy tűnne, ő nem tud leszokni a vadászatról? Esetleg volt már ilyen tapasztalatotok a társkeresőn?