Ki vall előbb szerelmet?

A régi szabály szerint a szerelmi vallomás olyan, mint a házasság felvetése: a

férfinak kell előbb lépnie. Persze mindig is voltak, akik ezt a szabályt nem vették komolyan, vagy csak nem volt elég türelmük ahhoz, hogy betartsák, mert a kapcsolaton belül a férfi volt a bizonytalanabb, alárendeltebb, és az erősebb nő vette kezébe az események alakítását. Vagy olyan egyenrangúság volt, hogy szinte mindegy, ki mondja ki először. De azért a hagyományos felfogás még mindig eléggé tartja magát érzésem szerint: a nő megvárja, hogy a férfi lépjen. Persze lehet, hogy csak maradi vagyok, vagy túlságosan óvatos.

Először kimondani, hogy "Szeretlek" rizikós, és sosem könnyű. Ugyanakkor nagyon nehéz nem kimondani, ha annyira szerelmesek vagyunk, hogy legszívesebben állandóan együtt lennénk a kedvesünkkel. Ha a viszonzottság nem teljesen egyértelmű (és mikor az?), az első vallomástévő azért sok mindent kockáztat. Rossz pillanatban mondja ki, túl korán teszi, amikor még nem veszik komolyan, vagy túl későn, amikor már lecsengett a partnerében az egész, esetleg félreértelmez egy helyzetet, amelyben nincs helye szerelemnek, és csak elijeszti a partnerét, aki hanyatt-homlok menekülni fog a kapcsolatból.

A vallomás tehát kockázatos, van, hogy éppen emiatt veszítünk el valakit. Máskor azonban éppen emiatt nyerjük el a szerelmét: mert a vallomásunk olyan erős hatást gyakorol rá, hogy be tudjuk vonni abba az érzelmileg túlfűtött hangulatba, amit a szerelem megélése során mindenki megtapasztal. A szerelem lehet fertőző és ijesztő is. Előre azonban nagyon nehéz megbecsülni, hogy milyen lesz egy vallomás fogadtatása.

Persze a nagy bejelentést számos kisebb is megelőzi: rengeteg olyan szót, kifejezést, gesztust alkalmazunk, akár spontán, akár tudatosan, amelyből a partnerünk sejtheti, hogy mennyire mélyek illetve hevesek az érzelmeink. De attól, hogy az érzelmeink hevesek, és ezt ki is fejezzük, még nem következik automatikusan, hogy önmagunkat szerelmesként is definiáljuk. Mert egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki mit ért szerelmen.

Ismeretségi körben készített felméréseim például elég nagy különbségeket mutatnak: jellemző vélemény például férfiak részéről, hogy a szerelem egyenlő a megőrüléssel, amikor az ember nem beszámítható, nem tud rendesen aludni, másra koncentrálni, és ez az állapot több szenvedéssel jár, mint élvezettel, még akkor is, ha nem reménytelen szerelemről van szó. Épp ezért isten ments, hogy beleessenek ebbe a csapdába. Persze olyan férfi is van, aki örül ennek az érzelmi felfokozottságnak, és nem érzi, hogy akadályozná mindennapi feladatai ellátásában, vagy felborítaná a lelki egyensúlyát.

A férfiak nagy része azonban ritkán szerelmes, van, aki szerint csak életében egyszer úgy istenigazából (mert minden további szerelem csak az első visszatükröződése), van, aki 2-3 alkalmat említ. A nők azért ennél többször is tudnak szerelmesek lenni – főleg, mert nagyobb eséllyel titulálják szerelemnek a fellángolásokat, belezúgásokat, epekedéseket, amelyek aztán nem vezetnek sehová. Mivel hagyományosan ugyebár a férfiak kezdeményeznek, és az ő érzelmei döntik el, hogy egy kapcsolat mennyire válik komollyá, a nők gyakrabban tapasztalhatják meg, hogy ugyan odavannak valakiért, de az még csak nem is tud a rajongásukról.

Mindennek tudatában úgy vélem, az a kapcsolat esélyesebb hosszú távon, amelyben a férfi vall szerelmet először. Sőt, azt is megkockáztatnám, hogy azok a kapcsolatok életképesebbek, amelyekben a férfi egy kicsivel legalább jobban odavan, mint a nő. Ha a nő sokkal szerelmesebb, az nem szokott pozitív eredményre vezetni. (Az egymásért pontosan ugyanolyan mértékben rajongók valószínűleg nem sokan lehetnek.)

De nem csak az érdekes, ki mondja ki először, hogy szerelmes, hanem az is, hogy ez mikor történik.

Erről is készült felmérés természetesen. A Massachusetts-i Műszaki Egyetem által végzett kutatás alapján, noha a résztvevők nagy része előzetesen azt tippelte, hogy a kapcsolatok nagy részében a nők vallanak szerelmet, a kapcsolat kezdetétől számított két hónapon belül, a valóságban az derült ki, hogy az esetek 63-70%-ában a férfiak vallottak szerelmet először.

Nekem még ez is egy kicsit alacsonynak tűnik, de mivel a résztvevők jelentős része diák volt (egyébként 20 és 60 közöttieket interjúvoltak meg), a fiatalokra jellemzőbb női kezdeményezés is szerepet játszhatott az eredményben – ráadásul esetükben olyan kapcsolatokról van szó, amelyek kifutását még egyáltalán nem lehet megjósolni.

A vallomás időpontja és az első szexhez viszonyított elhelyezkedése sem mindegy. A felmérés szerint ugyebár általában a férfiak mondják ki először a „szeretlek” szót (vagyis az angolban a három szót), és teszik mindezt átlagban három hónappal a kapcsolat kezdete után.

De ha már a nő teszi meg az első lépést, akkor a férfiak különösen annak örülnek, ha ez az első szeretkezés előtt történik, mert így biztosítottnak látják, hogy lesz szex. Míg, ha a vallomás szex után hangzik el, annak már kevésbé örülnek: nyilvánvalóan azért, mert úgy érzik, a nő így akarja őket magához kötni. A felmérés szerint azért ilyenkor is örülnek, bár szerintem igen gyakran megesik sajnos, hogy viharosan kiszeretnek az illetőből. (Igaz, ebben az esetben már eleve nem is volt szó szerelemről.)

A nők épp ellenkezőleg: szex után örülnek különösen a vallomásnak, mert ebből kiderül számukra, hogy a férfi komolyan gondolja, hosszabb távon is érdeklődik irántuk. Ha szeretkezés előtt kapják a vallomást, mitagadás, nem veszik túl komolyan, mert abból indulnak ki, hogy a férfi csak ágyba akarja vinni őket. Szerintem nem is véletlenül gondolják így.

Mert a szerelmi vallomások sem azonos értékűek, és nem mindig olyan nagyon őszinték, ahogy szeretnénk.