Randizz olyannal is, aki nem fér bele a -tól/-ig határokba!

Nemrég olvastam egy cikket, amelyben egy amerikai hölgy örvendezve számolt be egy tévedéséről: valamelyik társkeresőn újra regisztrált, és elfelejtette beállítani a korcsoportot, amely iránt érdeklődött, így sokkal fiatalabb versenyzők is felbukkantak a horizonton, mint amilyenekre ő addig "vadászott". Nem is igazán tudatosult benne, de a tévedésnek köszönhetően megszólította egy nála jóval fiatalabb fiú, akit alapból kizárt volna, ha a beállításait a megszokott módon intézi. Elkezdtek beszélgetni, és kiderült, hogy a srác korosztályához képest sokkal érettebb, és  egyikük sem érez generációs szakadékot. Össze is jöttek, és egy éve jól elvannak együtt - a harmincas nő emiatt számolt be erről a szerencsés tévedésről olyan boldogan.

A tanulság persze kézenfekvő: nem mindig érdemes olyan nagyon komolyan venni a -tól/-ig határainkat, alkalomadtán meg is feledkezhetünk róluk. Sok nőnek például fixa ideája, hogy egy bizonyos testmagasság alatt nem ad esélyt a férfiaknak, pedig így rengeteg jóravaló, szexis, kedves pasiról marad le, akik között ott lehet az is, akivel hosszú távon boldog lehetne. De neki akkor is fontosabb egy szám, meg hogy esetleg hogy mutatnak majd együtt az utcán, mintha ez lenne a legfontosabb... Nem érdekli, hány zseniális és nők által körülrajongott alacsony férfi létezik... Nyilván léteznek kevésbé zseniálisak, és olyanok is, akik Napóleon-komplexust fejlesztettek ki magukban a testalkatuk miatt, de mint minden általánosítás, ez is ezer sebből vérzik. Ha még egy 155 centis nő is 185 feletti partnerről álmodozik, és csodálkozik, hogy nem talált eddig párt, azért nem ártana tán módosítania a -tól/-ig határokat.

De ugyanígy fixálódhatnak a férfiak is egy-egy hajszínre, szemszínre, testalkatra, akár testmagasságra, mell- és derékbőségre. Szinte mindenkinek van zsánere, nem is ez a baj, de nem kellene neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani, és főleg nem kéne mindenki mást kizárni a látókörünkből. Ezért is tartom olyan izgalmas játéknak a teljesen vak ismerkedést, amikor néhány alap adaton kívül semmi mást nem tudunk a másikról, főleg a külsejéről. Olykor nagy bukta lesz belőle, ezt elismerem, de nagyon kellemes meglepetések is érhetnek.

Erre bizonyíték, mi történt, mikor egy társkereső fotó nélküli napot rendezett: abban a 24 órában senkinek semmilyen feltöltött képe nem volt hozzáférhető. Az ismerkedés ettől nem állt le, sőt... Kiderült, hogy ezzel a módszerrel számos olyan tag is labdába tudott rúgni, akinek a profilképe miatt korábban nemigen válaszoltak, és nem csak levelezésre került sor, hanem később valódi randikra is, voltak olyan párok, akik ezen a fotó nélküli napon találtak egymásra. 

Persze, az embert kitöri a frász, ha még soha nem látott a randipartnerről semmilyen képet, és úgy kell megjelennie a találkán, de akkor is érheti nagy csalódás, ha látott egy-két képet, csak azok egész más benyomást keltettek benne, mint a valóság. (És ez nem mindig azért van, mert a partner manipulálja a fotóját, lehet, hogy csak teljesen más hangulatot képzelünk a személyhez, mint a valóság.)

A -tól/-ig határok tényleg legfeljebb orientációként hasznosak, ha valaki nagyon érdekel, mégis nagyon kilóg valamelyik tartományból, akkor azért érdemes neki adni egy esélyt - de minél szűkebbre szabjuk a határokat, annál kisebb az esélye még annak is, hogy egyáltalán megszólít valaki, aki egy vagy több szempontból is eltér az elvárásainktól. Bár a merészebbjét ez nem fogja vissza, sőt, kidejezetten jó kezdő lökést adhat egy levelezésnek valahogy így indítani: "Tudom, hogy mit írtál az adatlapodon (elolvasta az adatlapot!), de annyira szimpatikus vagy, hogy úgy éreztem, megkockáztatom, hogy írjak, noha nem pont olyan vagyok, amilyen az ideálod..." Nagyobb valószínűséggel kap az ilyen bemutatkozó levél választ, mint a minden paraméterben stimmelő kezdeményező, aki annyit ír, hogy "Akarsz ismerkedni?"