Szerelem, amely igazán csak online működik

Az online társkeresés egyik nagy kihívása összepasszintani virtuális énünket a valóságossal, illetve hozzászokni a partner virtuális énje után valódi személyiségéhez...

Előfordul, hogy ez nagyszerűen megy, és már az első találkozáskor megtaláljuk ugyanazt az intim hangnemet, amelyet a levelezés, csetelés során használtunk, sőt, olykor csak a személyes randi hozza meg azt a pluszt, amit a levelezés alatt hiányoltunk. (Ezért is érdemes esélyt adni a személyes találkozásnak akkor is, ha a levelezés még nem keltett bennünk lelkesedést.)

De az is megesik, hogy a virtuálisan kialakult szerelem, főleg, ha objektív okokból sokáig nem sikerül találkozni, a valóságban mégse pont olyan, mint amilyennek szeretnénk. Pedig szerelem, ez kétségtelen... Kölcsönös is, felkavaró is, de valami mégis hibádzik.

Az Alterneten olvastam erről nemrég egy hosszú vallomást, amelyből elég részletesen kiderült, hogy miért is nem működött hosszabb távon az online módon kifejlődött szerelem a posztíró számára. Egyrészt egyikük az USA nyugati partján élt, a másik meg a keletin... Ez ugye nem kis távolság... Nem éppen olyan, mint egy Budapest-Debrecen viszonylat.

Mikor elkezdték a levelezést, igazán nem is gondoltak bele, hogy ez hosszabb távon mivé válhat még. Van az úgy, hogy az ember szívesen elmerül egy hangulatban, belemegy egy flörtbe, és észre se veszi, mennyire függővé vált, milyen erős érzelmek kezdenek kialakulni benne.

Közben akár keresgélhet offline is, lehet, hogy randizgat, de igazából a virtuális kapcsolatát fejleszti olyan intimitás irányába, amelyre a valóságban vágyik. A konkrét esetben a levelezők tényleg nagyon odavoltak egymásért, és mikor végre lehetőség nyílt rá, a lány el is utazott a fiúhoz egy hétre.

Nem volt csalódás a személyes találkozás sem, sőt, tomboltak az érzelmek és az erotika, viszonylag jó volt a szex, a lány mégis tudta, hogy ez hosszabb távon nem fog működni. Lehet persze, hogy ha a srác a szomszéd utcában él, és nincs ez a hatalmas földrajzi különbség, ha fel sem merül, hogy az együttéléshez valamelyiküknek fel kellene adnia a munkáját, a lakását, a barátai és a családja közelségét, akkor működhetett volna...

De annyira azért nem volt erős, nem volt elemi, hogy kijelentsék, minden mást felülír ez az érzés. Szerelem volt valamilyen szinten, szép volt és fájdalmas, és az utazás után is úgy érezték, fontosak egymás számára, de a lány pontosan tudta, hogy ez nem az a fajta kapcsolat, amelyre majd később építeni lehet, megvannak a maga határai... Se a személyes beszélgetés nem volt annyira magával ragadó, mint a csetek és tweet-ek, se a szex nem volt olyan tökéletes, mint amire vágyott.

A fiú elkezdett erőlködni, mikor érezte, hogy a lány távolodik, ő azt tervezgette volna, hogy a lány majd az ő városába költözik, ott fog dolgozni, a lány ezt viszont nem akarta... A srác hívásai, üzeneti lassan terhesek lettek a csaj számára, miközben továbbra is szerette, és azt kívánta, bárcsak működne ez az egész... Végül a fiú jött rá, hogy szakítania kell.

És noha a lány érezte úgy, hogy a dolog nem fog működni, az ő távolságtartása kergette a fiút a szakítás felé, mégis nagyon nehezen tette túl magát rajta, még hetekig gyászolta az elvesztett szerelmet, abban is kételkedve, hogy valóban szerelem volt-e, amint átélt...

A történet tanulsága lehetne az is, hogy ne essünk virtuálisan szerelembe, ha semmi esélyünk a valóságban is párkapcsolatra, de, mint tudjuk, ez nem ennyire egyszerű. A szerelmi bonyodalmak virtualitás nélkül is megtalálják az embert, csak egy kicsit másképp. És azt se feledjük el, hogy még egy fájdalmasan végződő történetet is érdemes végigélni, mert a majdnem működő szerelem is szerelem – nélküle szegényebbek maradtunk volna.