Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
Udvaroljak-e olyannak, aki párkapcsolatban él?
Írta: RandiDoctor , dátum: dec 02, 2015 , rovat: Párkeresés | 0 komment
A címben megjelölt kérdésbe azt hiszem már minden olyan ember belefutott, aki valaha is igazán mélyen belevetette magát a párkeresés kihívásaiba (Csak, hogy ne menjen simán az ügy).
Ha a végleteket nézem, akkor alapvetően két szélsőséges állásponttal találkoztam eddig: az egyik körülbelül így hangzik: „az a nő foglalt, akin fekszenek, miért ne fűzhetném az agyát főleg akkor, ha velem boldogabbá válhat?”, a másik meg valami ilyesmi: „tiszteletben kell tartani mások kapcsolatát, inkorrekt és gerinctelen dolog olyan valakinek csapni a szelet, akinek párja van”.
Szóval, a témához gyakran morális szempontok alapján közelítünk, és aszerint mérlegelünk leginkább, hogy a lelkiismeretünk mit szól ehhez a kérdéshez.
Néha evolúciós irányból vizsgáljuk meg a felvetést: megéri-e nekem olyasvalakinek csapni a szelet, aki egyébként foglalt? Annak a partnernek a megszerzését, aki társkapcsolatban él, alapvetően nehezebbnek tarthatjuk, és úgy vélhetjük, hogy a kiszemelt alanynak különösen „értékesnek” kell lennie ahhoz, hogy megérje befektetni a szükséges energiát és persze még akkor sem mehetünk tutira, mert lehet, hogy nem szakít, nem válik el a másiktól. Nagyon sok esetben „rejtett egyezményeket” kötünk inkább, bízunk abban, hogyha mi kiteszünk magunkért, akkor megtörténik a csoda és egyszer csak bekövetkezik a felszabadulás. Érvelhetünk persze azzal, hogy az „elkelt hús drágábbnak tűnik”, de a serpenyőnek másik oldala is van, történetesen az abban felgyűlt részünkről befektetett költségek.
A morális érvek mellett - amik természetesen igen fontosak egy ilyen helyzetben - a következő szempontot ajánlom megfontolásra, ha azon morfondírozol, stb. belekezdj-e a foglalt célszemély meghódításába, vagy folytasd-e az ostromot akkor, ha már egy ideje benne vagy a harcban. A családterápiában használnak egy úgynevezett „trianguláció” nevű fogalmat, ami nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy egy kétszereplős, az egyensúlytalanság bizonyos jegyeit magán viselő rendszerben (gondolhatunk itt most arra a párra is, akik közül az egyik a mi hőn áhított lovagunk vagy úri hölgyünk), egy harmadik fél vagy tényező bevonása hozza meg a stabilitást (ami persze ebben az esetben korántsem egészséges egyensúlyt feltételez). Továbbgörgetve ezt, magát a képletet alkalmazhatjuk az ismerkedésre is, nemcsak a párkapcsolatokra.
Ha ilyesmibe kezdünk arra mindenképp érdemes odafigyelni, hogy triangulálódunk-e valamilyen módon.
Hogyan történhet meg ez a bizonyos „háromszögeződés”?
- az elhanyagolt, valamilyen érzelmi és szexuális igényeket nélkülöző, vagy egyszerűen csak kicsit unatkozó másiknak borzasztóan jól esik, hogy észrevették, hogy kívánatosnak és érdekesnek látják, erre a flörtre rejtett módon bíztat is bennünket, de esze ágában sincs felbontani a kapcsolatát
- az előző példa elég klasszikus a „jófiú-jó kislány” típusú játszmáknál is, ahol a bevont külső személy (aki reménytelenül bizakodik abban, hogy hódításáért és kedvességéért cserébe neki is jár majd valami) folyamatosan empátiára és együttérzésre van kényszerítve és használva
- az izgalmakat és kalandokat nélkülöző párkapcsolatban élő félnek fantáziabeli kielégülést jelent, ha szexuális víziókat táplálhat valakiről, de a határokat mégsem lépi át
- az elköteleződési problémákkal küszködő alany a párkapcsolatban megtart bennünket lehetséges pályázóként, de ennek a potenciális, mégis hamis esélynek a megadása jelenti számára pont azt a látszólagos biztonságérzetet, ami „megmenti” őt attól, hogy ténylegesen elköteleződjön jelenlegi társával, egyúttal gátolja is abban, hogy szakítson, és határozottan minket válasszon
- hogy legyen itt egy még cifrább példa lábjegyzetként: akivel mi szeretnénk összejönni, az másra (szintén elérhetetlenül) vágyakozik és eme sikertelenségét kíméletlen erővel kompenzálja a mi kitartó jelenlétünk (amit persze nem fog meghálálni azon a módon, ahogy az nekünk jól esne)
Hogyan nézhet ki ez egy társkapcsolatban?
- egy, az előbbiekhez hasonló kapcsolatban megtörténik a megcsalás is, de ezt nem követi szakítás (azért, mert a kóros egyensúly és stabilitás ebben a példában pont a szerető jelenlétével születik meg, sokszor még akkor is, ha a viszony egyébként eltitkolt – pl. a férj, feleség otthon kedvesebb, toleránsabb lesz, és kevésbé piszkálja a partnert, emiatt úgy tűnik, mintha kettejük között nagyobb kiegyensúlyozottság uralkodna)
Fogalmazhatnánk úgyis, hogy a fenti helyzetek a játszmák valamilyen formáját idézik elő. Nem ítélem el azt, aki azáltal találja meg a boldogságot, hogy „kiszed” egy bizonyos valakit egy egyébként adott esetben ténylegesen működésképtelen viszonyból. Sőt, nemegyszer egy új románc jelenti valamilyen haldokló és reménytelenül problémás együttlét végét. Azonban, ha megjelenésünk nem indít el előbb-utóbb valamilyen produktív változást, és le se ráztak bennünket azzal, hogy egyértelműen határt állítottak felénk a „köszönöm, boldog vagyok, nem szeretném viszonozni az érdeklődésed” visszajelzéssel, akkor érdemes feltenni a következő kérdést:
Nem váltunk-e mi is ennek a rendszernek valamilyen nem éppen hálás kiszolgálójává és működtetőjévé?
Írta: Lázár Gergely
Forrás: