Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Érdemes-e az elérhetetlent játszani?

A legtöbb lány egész fiatalon megkapja az életre szóló anyai tanácsot: ne légy könnyen kapható, a fiúk szeretnek megküzdeni a dolgokért, amiért nem harcolnak, azt nem is becsülik semmire, ha könnyen táncba visznek, arról mindenki tudni fog és úgy is kezelnek majd, stb.

Tény, hogy ezek a megállapítások nem légből kapottak: nem nagyon tudunk olyan társadalomról, amely azonos módon állt volna hozzá nőkhöz és férfiakhoz ebből a szempontból, ami tulajdonképpen nem is csoda, lévén, hogy aki igazán kockáztat, az mindig a nő, és aki könnyen megúszhatja, az a férfi. Tehát a nők nagy része arra szocializálódott, hogy inkább legyen tartózkodó, visszautasító, látsszon elérhetetlennek, még akkor is, ha nagy kedve lenne rávetni magát egy férfira.

Noha mindig akadnak lányok, akik szembe mennek ezzel a trenddel és kezdeményeznek, illetve nem nagyon válogatósak, azért a többség nem ezt a mintát követi. De mi a gond azzal, ha nehezen megközelíthető valaki, illetve azt a szerepet játssza, hogy őt szinte lehetetlen elcsábítani? Mit nyerhet ezzel és mit veszíthet?

20220910_5

Lényeges elem ebben az egészben, hogy csak megjátsszuk-e a dolgot, vagy tényleg bizonytalankodunk, és valóban sok időre van szükségünk a feloldódáshoz. Mert noha kívülről talán ugyanaz látszik, alapvetően két teljesen más viselkedésmódról van szó.

Az se mindegy, hogy a nehezen kapható nő csak egy szerep-e, amelyet azért választottunk, mert
1) manipulálni akarjuk a férfiakat
2) mert félünk a kudarctól, az átveréstől, és attól, hogy ha kimutatjuk a lelkesedésünket, azzal elűzzük a kívánt férfit,
3) tényleg nem is akarjuk őt.

Aki már túl van jó sok kezdődő ismerkedésen, azt kipróbálhatta, milyen, ha nehezen kaphatónak mutatkozik, és milyen, ha könnyen táncba vihető. Olykor ez nem is tudatos választás kérdése: egyik férfi ezt hozza ki belőlünk, a másik azt. Nehezen kaphatót játszani akkor, amikor teljesen odavagyunk valakiért, borzasztó nehéz, hatalmas önuralmat követel az embertől. De ha nem tudjuk eldönteni, hogy mit is szeretnénk tulajdonképpen, széna-e vagy szalma, akkor nem megjátsszuk a nehezen kaphatót, hanem tényleg azok is vagyunk, így autentikusan viselkedünk.

Guit Birnbaum és csoportja egy 2020-as kutatása szerint egyébként az emberek leginkább azokat a partnereket kedvelik, akikre nem általánosan igaz, hogy nehezen hozzáférhetők, hanem úgymond szelektíven azok, vagyis mindenki más számára elérhetetlenek, de az adott embernek megnyílnak. (Ki ne szeretné kiváltságosnak érezni magát, hát nem? Persze erre rá is lehet játszani.)

Az viszont, hogy ki mennyire szelektíven osztogatja a kegyeit, tulajdonképpen egy online ismerkedésnél nem derül ki: ott a partner kénytelen lesz feltételezésekre hagyatkozni.

Saját tapasztalatból kiindulva különben egyetlen alkalommal se lett hosszú kapcsolat abból, amikor gyorsan elcsábultam, minden hosszú kapcsolatomat viszonylag hosszas udvarlás előzte meg. És nem azért, mert manipulálni akartam a partnert, hanem azért, mert valamilyen körülmény bizonytalanná tett. Ha viszont kimutattam a lelkesedésemet és egyértelműen akartam az adott pasit, általában vagy semmi nem lett az egészből, vagy csak valami kérészéletű kapcsolat.

Ergo: azt mondanám, hogy igenis van abban valami, hogy egy nő részéről a nagy lelkesedés kontraproduktív, elijeszti a potenciális jelöltet, de mivel egyetlen történetet sem játszhatunk le többször, nem tudjuk modellezni, hogy ha tartózkodóbban viselkedtünk volna, akkor másképp alakult volna minden, vagy eleve kudarcra volt ítélve az adott kapcsolat.

És persze abba a hibába se essünk bele, hogy elhisszük: attól, hogy valaki hosszan udvarolt nekünk, jó is lesz az a kapcsolat. Mert az is előfordul, hogy az udvarlás azért húzódik hosszan, mert valójában nincs igazi izzás, nincs valódi egymásra hangolódás, és az elérhetetlenség imidzse egyfajta menedékként szolgál, hogy ne kelljen döntést hozni.

20220910

De nézzük, mi a helyzet a manipulációval, a potenciális vagy már meglévő partnerrel kapcsolatos őszinteséggel!

Elméletben persze szép, hogy legyünk transzparensek, őszinték, ne manipuláljunk senkit, de szerelmi ügyekben ez ennyire egyszerű. Legalábbis az első fázisban. Később, ha már nyilvánvalóan összetartozunk és szerelmet vallottunk egymásnak, akkor egészen más helyzetben leszünk és ott sokkal fontosabb lesz a transzparencia, de még ott se kell feltétlen túlzásba vinni. Mindig mindent elmondani nem jó ötlet. A lényeges dolgokat ne hallgassuk el, de azért maradjanak titkaink!

Jó példa erre az exek és korábbi erotikus tapasztalatok témája. Vannak kapcsolatok, amelyek elviselik ennek a nyílt és részletekbe menő megbeszélését, de azt mondanám, ez a ritkább eset. A legtöbb ember nem vágyik túl nagy transzparenciára, ha a múltról van szó. Itt tehát sokkal fontosabb a tapintat, mint az átláthatóság. És arról se feledkezzünk meg, hogy a másik ember titokzatossága része a vonzalomnak, vagyis nem kell mindent kiteregetnünk. Sőt, a túl sok információ árthat is.

Visszatérve az elérhetetlenséghez: kapcsolaton belül végképp nem vezet semmi jóra, ha ezzel próbáljuk manipulálni a partnerünket. Ha azzal büntetjük, hogy nem vesszük fel a telefont, nem kommunikálunk, vagy azzal, hogy érzelmileg / szexuálisan válunk elérhetetlenné a számára, akkor csak romboljuk a kapcsolatot.

Míg a kezdetekkor az elérhetetlen szerepet általában nők játsszák, később kiegyenlítődik a dolog, sőt, az érzelmi elzárkózás inkább férfiakra jellemző, és általában ők azok, akik fizikailag is hajlamosak eltűnni (kommunikációs szünetek). Nem feltétlenül tudatos ez a viselkedés, de az biztos, hogy nem válik egyetlen kapcsolat javára sem, ha nem tudjuk megadni azt az érzést a partnerünk számára, hogy bármikor számíthat ránk, és mellette vagyunk, akár konkrét, akár átvitt értelemben.

Vagyis, ha hosszú távú és mély, működőképes kapcsolatra vágyunk, azt ne építsük se átverésre, se manipulációra. Mi értelme lenne elérhetetlennek lenni, amikor éppen a kapcsolódás a célunk?