A forró flörthöz más kell, mint a hosszú kapcsolathoz

A komoly társkeresésben nem az az igazán nehéz, hogy számunkra vonzó embert találjunk, és átéljünk egy-egy forró kalandot, hanem az, hogy olyan társra bukkanjunk, aki mellett éveket, évtizedeket tudunk leélni boldogan. A hirtelen fellángolásban sosem a hosszú távú szempontok döntenek - persze megeshet, hogy akkora szerencsénk van, hogy a zsigeri vonzalmunk olyan ember felé irányul, aki majd 10-20 év múlva is fel tud majd lelkesíteni bennünket (és fordítva), de nagyon sokszor épp az ellenkezője történik: a zsigeri vonzalomban olyan tulajdonságok játszanak szerepet, amelyek évtizedek múlva lényegtelenek lesznek, vagy legalábbis sokkal kevésbé fognak számítani, mint más, az első időkben kevésbé számító jellemzők.

Mert mi alapján döntünk általában? A külső, a társadalmi helyzet és a szexuális vonzerő alapján. Ebből még leginkább a társadalmi helyzet az, amely hosszú távú gondolkodásra vall, de ezzel elsősorban a nők törődnek, akiknek fontosabb, hogy a férfi, akivel kapcsolatba lépnek, mennyire sikeres, hiszen egyetlen alkalom elég ahhoz, hogy teherbe essenek - a férfiak számára a jó külső a mérvadóbb (mert azt ösztönösen az egészséghez és termékenységhez társítják). Igazából teljesen érthető, hogy egy kezdődő kapcsolatban nagyon fontos, mennyire találjuk egymást szexinek, mennyire vonzódunk egymáshoz fizikailag: ha ez a vonzalom nincs meg, akkor minek belekezdeni az egészbe? (Feltéve persze, ha nem más érdekek vezérelnek.)

A probléma csak az, hogy hosszú távon se a külső, se a státusz, se a szexuális vonzerő nem lesz olyan fontos, mint a kedvesség, a megértés, és a lojalitás. Ezt persze fiatalon nagyon nehéz elfogadni, megérteni, megélni... De ha nem is érezzük át teljesen, azért átgondolhatjuk, hogy ha kompromisszumot kell kötni (és azt szinte biztos, hogy kell, mert senki nem valósíthatja meg minden álmunkat), akkor mely tulajdonságokhoz ragaszkodjunk, és melyekkel legyünk elnézőbbek.

Az is kézenfekvő, hogy egy tőlünk idegen, számunkra újdonságokkal teli ember vonzóbb lehet, mint egy olyan, akinek nagyon hasonló a háttere, kvázi, mintha a szomszédban nőtt volna fel… Persze, hogy a kalandvágy abba az irányba hajt, hogy olyan dolgokat is megismerjünk, amilyenekkel azelőtt nem találkoztunk. Nincs is ezzel semmi gond, sőt, minden pozitív tapasztalat csak gazdagít bennünket, még azok is, amelyekről adott pillanatban inkább megfeledkeznénk, de hosszabb távon olyan emberrel élni, aki nagyon más értékrendet vall, hatalmas konfliktusokhoz vezethet.

Főleg akkor kerülnek terítékre ezek a különbségek, mikor gyereket vállalunk: ha a társunk gyökeresen más nézeteket vall a gyereknevelésről, akkor őrületes viták keletkezhetnek köztünk, és ha a fent említett kedvesség, megértés, lojalitás nem jellemző a kapcsolatunkra, csak szépek vagyunk és jó a társadalmi státuszunk, akkor bizony elég gyorsan pocsék helyzetben találhatjuk magunkat.

Ugyancsak unalmasnak tűnő, de boldoggá tévő partneri tulajdonság a megbízhatóság. Lehet, hogy egy rövid kapcsolat elvisel némi megbízhatatlanságot, bizonytalanságot, mi több, éppen a dolog mulandósága és tervezhetetlensége teszi annyira izgalmassá, de hosszabb távon nagyon rossz, ha nem számíthatunk a társunkra, ha soha nem tudjuk, hogy megjelenik-e a megbeszélt időpontban, elintézi-e, amit kell, vigyáz-e a gyerekekre, vagy felelőtlen viselkedésével veszélybe sodorja őket… Persze létezik olyan ember, aki „csajozási” üzemmódban megbízhatatlan, de számára komolyabbnak ítélt helyzetben képes felelősségvállalásra, de ha már egy ideje figyeljük, és megállapítottuk, hogy soha nem lehet tudni, betartja-e, amit ígért, nem tanácsos hosszabb távra tervezni vele. Családot alapítani meg végképp nem.

Nem kevésbé fontos tulajdonság az érzelmi stabilitás. Pedig hány romantikus szerelmi dráma épül éppen emocionálisan teljesen instabil emberekre… Biztos, hogy jobb sztorikat lehet írni neurotikus emberekről, akik egyik pillanatban simogatnak, másikban nekünk esnek, és püfölnek, mert valami nem tetszett nekik, aztán bocsánatot kérnek és örök szerelmet esküsznek… De együtt élni velük nagyon komplikált. A boldog kapcsolat nem így néz ki, nem veszekedések, verekedések, féltékenységi rohamok és vad szeretkezések hullámvasútjához hasonlít: ennél sokkal kiegyensúlyozottabb. De nem csak az impulzív emberekkel lehet nehéz együtt élni, a depresszióra, szorongásra hajlamosakkal is nagyon bonyolult… Becsüljük hát meg nagyon, ha valaki érzelmileg stabil és derűs, kiegyensúlyozott!

Végül fontos lehet az is, hogy a partner és mi magunk mennyire vagyunk fatalisták. Mennyire hisszük azt, hogy ha megtaláltuk a szerintünk tökéletes párt, akkor a kapcsolat magától fog működni, vagy tudatában vagyunk annak, hogy bizonyos dolgok félrecsúszhatnak, és ilyenkor szükség van némi korrekcióra. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a kapcsolatépítés megszállottjaivá kéne válnunk, és állandóan tréningeket kéne tartanunk, mint valami nagyvállalatnak, de ha úgy érezzük, hogy valami félrecsúszott, akkor legyen lehetőség ennek higgadt és értelmes megbeszélésre, mielőtt az egész helyzet elmérgesedne. És itt ismét a kedvesség és a megértés fontossága kerül előtérbe: ha ez nincs benne a kapcsolatban, akkor ilyen krízishelyzetekben sem találunk megoldást.