Miért azt tartjuk izgalmasnak, aki megbízhatatlan?

Nagyon sok ember küzd azzal az ellentmondással, hogy miközben stabilitásra, biztonságra, szeretetre vágyik, a párkapcsolataiban azt tartja izgalmasnak, aki mindennek az ellenkezőjét nyújtja: instabilitást, megbízhatatlanságot és érzelmi távolságtartást. Főleg azok számára jelent ez gondot, akik a gyerekkorukban azt tanulták meg, hogy a szüleik vagy a „gondozóik” elérhetetlenek, alig törődnek velük, elhanyagolják őket – akár érzelmileg, akár a fizikai szükségleteik terén --, ezért nekik ezek a dolgok jelentik az ismerős közeget, ebben érzik magukat „otthon”.

Egy-egy kapcsolat kezdeti szakasza meg úgyis tele van bizonytalansággal, nem tudjuk, tetszünk-e a másiknak eléggé ahhoz, hogy bennünket válasszon, illetve hogy mire válasszon: csak a flörtölést tanulja rajtunk, alkalmi kalandnak tekint, valami tartósabb barátság alakulhat ki köztünk, egyfajta „situationship”, ahogy manapság mondani szokás (se veled, se nélküled barátság extrákkal), vagy jóval komolyabb elköteleződés…

Millió bizonytalansággal van tele minden kapcsolatkezdemény, tehát aki már sokat randizott, az elsősorban azt tapasztalta, hogy nincsenek biztos pontok, a partnerek percről percre megváltoztathatják a véleményüket, főleg, mivel a választék végtelennek tűnik, bármikor elveszíthetjük a másikat. Ezt azonosítja a szerelem témájával, meggyőződésévé válik, hogy ennek így kell lennie.

Sokan kifejezetten rá is játszanak erre és sportot űznek abból, hogy minél nagyobb bizonytalanságban tartsák az éppen aktuális partnert vagy partnereket. Ennek a hátterében olykor beteges bizonyítási kényszer áll: megint csak a gyerekkorban gyökerező önbizalomhiány. Ha valakinek azt tanították, hogy értéktelen, senkinek nem kell, akkor felnőve és ráébredve, hogy elég vonzó az ellenkező nem számára, könnyen támadhat az a vágya, hogy maximálisan bizonyítsa magának és a környezetének, mennyire népszerű és hogy döglenek érte a nők vagy a pasik – miközben nincs tekintettel azoknak az embereknek az érzelmeire, akiket elcsábít.

Ha nem csak arról van szó, hogy valaki alapvetően nem tanulta meg, hogyan legyen megbízható (mert például a szülői házban nem adott erre példát senki), hanem tudatosan még rá is hajt arra, hogy senki ne érezhesse úgy: számíthat rá, akkor az ellenoldalon, a szintén bizonytalan háttérből származó partnerek joggal érezhetik majd úgy, hogy az illető kicsúszik a kezeik közül. Hiszen ez a játék része.

Csakhogy ezekre a játszmákra nem lehet tartós kapcsolatot építeni. A bizonytalanság keltette szorongás és az abból táplálkozó szenvedély (ami a szenvedéssel rokon, hiszen állandó hullámvasúton ülünk, ha ebben van részünk) nagyszerű pillanatokat ad, de azokat nemsokára nyomorult órák és napok követik. A nagyszerű pillanatok éppen attól lesznek olyan kiemelkedőek, hogy hatalmas a szintbéli különbség a nyomorult időszakokhoz képest. Pontosan úgy működik, mint a drogok: rövid ideig tartó boldogság és szárnyalás, hosszú másnaposság és a vágy, hogy újra bevehessük a drogot.

Ehhez képest egy olyan partner, aki konstansan, kitartóan, megbízhatóan akar minket, aki szeret és tekintettel van az igényeinkre, aki mindig készen áll arra, hogy támogasson… Hát, sokak szemében bizony unalmasnak tűnik. Lehet bármennyire érdekes személyiség, bármilyen okos, kedves, önzetlen… Tudjuk, hogy ott lesz, ha megígéri, tudjuk, hogy akkor is gondol ránk, ha éppen távol van tőlünk, tudjuk, hogy nem fog váratlanul lelépni, magyarázat nélkül faképnél hagyni, nem tilt le és nem bukkan fel újra váratlanul, mintha mi sem történt volna… Ez az ember kicsit unalmas… Már, ha hagyjuk, hogy ezt az érzékelést, ezt a benyomást ne írja fölül semmi.

Ha a bizonytalan kötődés jellemző ránk, ha nem kaptuk meg a szüleinktől, a családunktól azt az érzést, hogy jók és szerethetők vagyunk, akkor tudatosan kell átalakítanunk magunkat: meg kell tanulnunk, milyen a biztos kötődés és mennyi pozitívum rejlik abban, ha megbízható partnerre találunk, aki szeret minket.

Az izgalom persze fontos része a párkapcsolatnak, de nem kell, hogy a partner megbízhatatlansága legyen ennek a forrása. Megteremthetjük ketten magunknak azokat az izgalomforrásokat, amelyek feldobják a kapcsolatot, amelyektől úgy érezzük, hogy elevenek vagyunk. Persze, hogy a kiszámíthatóság unalmas egy ponton túl, de sokat lehet tenni azért, hogy a kapcsolat ne süppedjen bele a napi rutinba: viszont ezért is tudatosan kell tennünk. Nem elég, ha csak sodródunk az árral, vagyis mindig olyan partner után ácsingózunk, aki megadja a teljes bizonytalanság érzetét, mi meg ezt gondoljuk igaz szerelemnek… Az igaz szerelem nem érzelmi távolságtartás, hanem épp ellenkezőleg.