Nem a rendes pasikkal van a baj

"A nőknek nem kellenek a rendes férfiak, sírják el a sörük fölött, akármelyik nőnek, aki hajlandó meghallgatni őket. Fennhangon kárhoztatják magukat, ostorozzák a leküzdhetetlen, beteges rendességüket. Azután, ha a tényeket nézzük, és jobban megismerjük ezeket az embereket, kiderül, hogy nagy részük egyáltalán nem olyan rendes, mint amilyennek hiszi magát."

Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklub

Tényleg sok férfi gondolja, hogy ő túl rendes, ezért nincs sikere a nőknél. Pedig számos olyan férfit ismerek, aki rendes és sikerült megházasodnia, esetleg gyerekei is vannak, akiktől még megbízhatóbbá vált, mert felelősséget vállal értük... Vagyis a valódi rendesség, megbízhatóság, jellemszilárdság és egyéb pozitív tulajdonságok egyáltalán nem akadályozzák a tartós kapcsolat kialakulását, éppen, hogy nagyon is előnyösnek számítanak akkor, ha egy nő társat keres. Akkor miért érzi olyan sok fiú/férfi úgy, hogy nem érdemes rendesnek lenni, és a motoros vagányok meg a csajozógépek viszik el az összes nőstényt?

Egyrészt korántsem egyértelmű, hogy ki mit ért "rendes srác" alatt, másrészt két nagyon különböző dolog az alkalmi csajozás és a hosszú távú partner keresésében aratott siker. 

A rendes srácok a nők nézőpontjából azok, akik mindig érzékenyen reagálnak az ő igényeikre, érzelmeikre, értenek a nyelvükön, pontosan tudják, mikor és milyen mértékben illik nyomulni, és mikor jobb visszafogni a dolgot, ha megígérnek valamit, azt betartják, lehet rájuk mindenben számítani (segítőkészek kisebb műszaki feladatok megoldásában, vagy abban, hogy elvigyék őket kocsival valahová, esetleg az ő lerobbant kocsijukat elvontassák a szerelőhöz), vagyis összességében férfiasan problémamegoldók, a nő biztonságban érzi magát mellettük, ugyanakkor képesek az érdemi kommunikációra és valóban odafigyelnek.

A panaszkodó rendes srácok meg sokszor csak attól érzik magukat rendesnek, hogy nem vadak, nem erőszakosak (legfeljebb passzív agresszív módon), érzékenyek (de a saját érzelmeikkel foglalkoznak, nem a partnerével), sértődékenyek, visszahúzódóak, bizonytalanok, olykor azért segítőkészek is, de sokszor egyáltalán nem úgy és akkor segítenek, ahogy és ahol szükség lenne rá. Mivel nagyon bizonytalanok azt illetően, hogy hogyan értelmezzék a nők visszajelzéseit, vagy túl kapaszkodók, vagy visszahúzódnak a csigaházukba és nem lehet velük kommunikálni. Elsősorban saját magukkal foglalkoznak, képtelenek nyitni a másik ember felé, így aztán az az elképzelés, hogy ők mennyire rendesek, meglehetősen gyenge lábakon áll. A rendesség itt mindössze a vadság és a magabiztosság hiányát jelenti.

A magukat nagyon rendes pasiknak tartók között például előfordul olyan, aki attól, hogy hűséges és segít ezt-azt a ház körül, már elvárja, hogy őt a nő főnyereménynek tekintse és eltartsa, de az a minimum, hogy csodálattal adózzon nagyszerűsége előtt, amelyben ő maga sem hisz. Tulajdonképpen mindent egy erősebb nőtől vár, önbizalma javulását és akár anyagi felemelkedését is, de közben érzi, hogy egy erős nőnek ez nem lesz elég, és csak fokozódik a kisebbségi érzése.  

A maga szerint rendes srác/férfi persze ragaszkodó is, egyrészt, mert ez a "jaj, de rendes vagyok" önképbe ez tökéletesen passzol (én nem hagyom cserben a nőt, akit szeretek), másrészt fél attól, hogy nem talál másik nőt, ha elveszíti azt, akit végre becserkészett - csakhogy ez a ragaszkodás olykor egészségtelen méreteket ölt. A saját rendességét lobogtatva mindent erkölcsi romlásnak lát, ami élvezet, könnyedség, az élet teljességének megélése, mindenkiben fenyegetést szimatol, aki nem úgy rendes, ahogy azt ő értelmezi. (Vallásos szélsőségek formáját öltve ez a jelenség még elviselhetetlenebb.) Nagyon nehéz megszabadulni tőle akkor is, amikor már végképp bebizonyosodott, hogy a nő nem akarja folytatni a kapcsolatot. 

Persze tagadhatatlan, hogy a nők értelmezése szerinti rendes pasinak lenni egyáltalán nem egyszerű. Az, hogy mennyire tudunk ellenkező neműekkel kommunikálni, elsősorban azon múlik, hogy hogyan szocializálódtunk, milyen mintákat láttunk, volt-e olyan férfi körülöttünk, akitől tanulni tudtunk, nem nyomott-e agyon az anyánk a szeretetével vagy éppen nem hanyagolt-e el, mennyire tudjunk önmagunkat férfiként elfogadni, vagy komoly problémáink vannak a férfiassággal. Sajnos, ahogy lenni szokott, akinek komoly problémái vannak, az sokkal inkább hajlamos ezért bezárkózni, illetve az ellenkező nemű lehetséges partnereket szapulni ahelyett, hogy tenne valamit a javulás érdekében. 

Nyilván az sem segít, hogy a társadalom teljesen ellentmondó üzeneteket küld a fiúknak a férfiasság mibenlétéről, illetve egyre kevésbé világos, hogy mi számít bunkó nyomulásnak, és mi tutyimutyiságnak - a nők határozott férfiakat szeretnének, de panaszkodnak, ha udvarolnak nekik, és nem ritka a férfiakat kollektíven megbélyegző hozzáállás sem. Ha a rendesség egy fiú számára abból áll, hogy nem mer kezdeményezni, mert attól tart, hogy vadállatnak nézik, vagy egyszerűen bunkónak (és visszautasítják), akkor persze egyre kevésbé lesz esélye lányokkal megismerkedni, mert miközben a nők elvárása az, hogy őket hódítsák meg a férfiak, egyre erősebben hangot adnak annak is, hogy nem szorulnak tutujgatásra. 

Noha a helyzet korántsem rózsás, azért nem reménytelen - az előző posztban már idézett Zimbardo egyik javaslata például, hogy az ismerkedési nehézségekkel küzdő rendes srác mindenféle szexuális vagy romantikus kontextust kizárva barátkozzon össze egy lánnyal, aki tippeket adhat neki, mit kellene jobban csinálnia. A lánnyal való baráti kapcsolat sokat segíthet abban, hogy a fiú/férfi megértse, hogyan gondolkodnak a nők (vagyis nagy részük), és gyakorolja a velük való kommunikációt. Persze ehhez hatalmas alázat kell, és éppen az önértékelési problémákkal küzdő emberekre nem jellemző, hogy alázatosak lennének, bár a szövegük sokszor arról szól, hogy azok, de a legkisebb, jobbító szándékú kritikát is elviselhetetlennek érzik. 

De ebből az állapotból ki lehet mozdulni, ez lehet az első lépés a sikeres társkereséshez vezető úton.