Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Párkeresés az idő szorításában

Kevesek figyelmét kerülhette el az utóbbi hónapok hisztériája arról, hogy mi a nők kötelessége, miért vállaljanak gyereket, és hogy a szingliket hogyan kéne büntivel sújtani (bár attól, hogy valaki szingli, még lehet gyereke) még az egykékre is rászálltak. Sokan igyekeznek belepofázni a polgárok magánéletébe... De ez nem az a fórum, ahol politikáról szeretnék beszélni - mindössze azért utalok erre, mert társadalmi szinten érezhető a feszültség és nem tehetünk úgy, mintha bennünket nem érintene. 

Biztos vannak, akiknek nincsenek határozott terveik arra nézvést, hogy milyen magánéleti célokat szeretnének elérni, főleg nincsenek ezek évszámokhoz kötve (ezt inkább a férfiak engedhetik meg maguknak), de léteznek olyanok is - naná, hogy elsősorban a nők -, akik bizony konkrét évszámokhoz kötnek bizonyos eseményeket. 

Eltérőek a nézetek arra vonakozólag, hogy hány éves korig kéne megszülni az első gyereket, de azért nem szűnnek a nőket mindenféle ijesztő adattal dobálni, hogy ezt minél hamarabb tegyék meg, már a húszas éveikben, miközben a tanulmányaikkal vannak még elfoglalva, vagy éppen, hogy elkezdtek dolgozni, már ha sikerült munkát találniuk annak dacára, hogy jaj, majd nemsoká teherbe fognak esni. De a most uralkodó általános nézet szerint 35 éves korig azért jó, ha megszületik az első gyerek. Később is lehet, de negyven fölött már kissé kockázatosabb, és nem egy férfitól olvastam már, hogy ő ilyen korú nőtől már nem akarna gyereket... Hülyeség vagy nem, ebben a világban élünk. 

Ha tehát maximum 33-ig el kéne dönteni, hogy akkor gyereket akarunk (ugye, nem feltélten fog azonnal összejönni), addigra olyan stabil párkapcsolattal kéne rendelkeznünk, amelyben merünk gyereket is vállalni, és jó esetben ez közös elhatározás - noha sokan szeretnék, ha a tudatos gyermekvállalás megszűnne, és teljesen ki lennénk szolgáltatva a véletleneknek... (Tény, hogy még így, a fogamzásgátlók könnyű elérhetősége ellenére is megdöbbentően sokan nem védekeznek sehogy.) 

De hány év együttjárás illetve együttélés után érdemes gyereket vállalni? Elviekben nem ártana először alaposan megtapasztalni egymást, mielőtt egy ilyen projektbe belevágunk, a gyakorlat azonban sokszor felülírja az elméletet. Ha szorít az idő, mert ott a 35 vagy akár a 40 az orrunk előtt, és már nincs 4-5 évünk a kényelmes kipróbálásra, akkor olyan kompromisszumba is beleugorhatunk, amit később megbánunk - persze ez huszonéves korban is előfordulhat, csak más okból.

Érezheti úgy valaki már 22-23 évesen is, hogy neki most kell megtalálnia az élethosszig tartó partnert (noha kevesebb mint 50% az esélye, hogy tényleg élethosszig tartó partnert talál), mert ha elbaltázza, akkor 24-25, horribile dictu, 27-28 éves korában újrakezdődik a számlálás, és az mekkora gáz... Így az ember könnyen rábeszélheti magát, hogy maradjon olyan kapcsolatban, amelyről nincs 100%-ig meggyőződve, de isten ments, hogy a végén kifusson az időből. Főleg, mert sokaknál hosszú évekbe telik, míg végre teherbe esnek, és ezt előre nem lehet tudni. 

Lehet erre azt mondani, hogy ugyan, ha kifutunk az időből, legfeljebb majd örökbefogadunk (már, aki nagyon szeretne gyereket), de az örökbefogadás baromi macerás, és annál is van korhatár: az örökbefogadó legfeljebb 45 évvel lehet idősebb az örökbefogadott gyereknél, vagyis újszülöttet maximum 45 évesen lehet örökbefogadni - és maga a procedúra olyan sokáig tart, hogy mire az ember lemondana a saját gyerek tervéről, már ki is futott az időből. 

Vagyis az idődrukk a nők szempontjából nagyon is létező dolog - a férfiak sokkal kevésbé vannak kitéve ennek, hiszen még akár 80 éves korukban is nemzőképesek lehetnek (azért ennyit várni nem érdemes), de ha még fel akarják nevelni a gyerekeiket, és felelősségteljesen állnak hozzá, akkor nekik sem teljesen mindegy, mikor vágnak bele. Ötven fölött például hiába nemzőképes egy férfi, ha már megszokta, hogy gyermektelenül él, akkor már aligha fogja akarni az összes macerát, amit egy fiatalabb férfi még könnyebben bevállal. (Ha már volt gyereke, és másodszor házasodik, talán hajlandó rá, de lehet, hogy addigra betelt nála a pohár.)

Arról most nem is ejtettem szót, hogy a gyerekvállaláshoz nem árt némi anyagi bázis, kiszámítható jövedelem, saját lakás, nem csak az érzelmi biztonság a fontos. És az anyagiak előteremtése is időbe kerül. (Persze, változó, kinek mennyi időbe.)

Mindehhez képest teljesen a véletlenre bízni a párkeresést elég amatőr dolognak tűnik. Véletlen módon nagyon kevesekkel találkozunk. Az, hogy régen egy faluban is mindenkinek akadt párja, nem jelenti, hogy azok a házastársak illettek is egymáshoz, vagy szerették is egymást. Akkoriban ez nem igazán volt szempont. Ha eddig nem jött össze véletlen alapján, lehet, hogy ezután se fog. Vagy ki tudja...

Az idődrukk és az igényességünk fényében viszont a legjobb módszer a tudatos társkeresés, amire egy online társkereső a legalkalmasabb. Persze attól, hogy regisztrálunk mondjuk a Randivonalra, még nem történik csoda, a tudatos keresés aktív jelenlétet és folyamatos próbálkozást jelent, és senki sem tiltja, hogy közben élőben is ismerkedjünk. 

Csak élőben sokkal kevésbé lehet tudni, hogy ki keres hasonló céllal, mint mi magunk. És ha nőként azzal állunk egy férfi elé, hogy férjhez akarunk menni, hááát, nagy az esélye, hogy elriasztjuk az illetőt. Mert hiába nyüstöl a társadalom, a szüleink és az atyaúristen, hogy alapítsunk családot, azt is elvárják tőlünk, hogy tegyünk úgy, mintha nem érdekelne a kérdés. Erre lehet gombot varrni...