A legnehezebben megbocsátható dolgok egy párkapcsolatban

Ha szingliket kérdezünk arról, vajon mit bocsátanának meg legnehezebben egy kapcsolatban, a válaszok többsége a hűtlenségre, illetve arra vonatkozik, ha a partner túlságosan korlátozni akarja őket. Nem mondom, hogy ezek könnyen elviselhető témák, de ami napi szinten folyamatosan őrli az idegeinket, az a sok, jelentéktelennek látszó, apró hülyeség, ami úgy zavar, mint a kavics a cipőben.

Nézzünk néhány tipikus példát. Kezdjük az egyik legprózaibbal, ami a nagy lila köd időszakában biztos senkinek nem jut eszébe:

– A szemetes: mindig megvárni, hogy a másik vigye ki a szemetet, vagy kivinni, de utána elfelejteni az új szemeteszsákot. Esetleg a másikat piszkálni, mert nem vitte ki a szemetet, miközben neki százszor annyi dolga van, mint nekünk.

– A WC ülőke (ugye, ehhez nem kell magyarázat?)

– Fogkrém, sampon és társai: se sampont, se fogkrémet, se mosóport nem vásárolni soha, noha ugyanúgy használjuk mindezeket, mint a társunk. (Na jó, mosóport nem, mert a gépet be se tudjuk kapcsolni…) Vagy nem csukni be a tubust, illetve a dobozt.

– Zoknik, alsógatyák és egyéb ruhadarabok: állandóan széthányni a cuccainkat, pedig tudjuk, hogy a partnerünk nem bírja ezt nézni és rendet rak utánunk. Gyerekekkel súlyosbítva igazán romboló hatású.

– Zoknik, alsógatyák és üres joghurtos poharak és ki nem dobott banánhéjak miatt veszekedni, mintha ezeknek bármiféle jelentősége volna. (Annak számára van, aki más után pakol.)

– Takarítás: ez aztán végtelen téma, ha nagyon nagy a különbség a tisztasági igények között, akkor ez állandó kapcsolati feszültséghez fog vezetni: a tisztaságmániás megőrül a kosztól, a másik meg a tisztaságmániástól. Ha a mániás minden takarítást magára vállal, azért fog pampogni, ha megpróbálja rávenni az igénytelenebbet, hogy legalább segítsen, akkor abból lesz állandó konfliktus, ráadásul a mániásnak úgyse lesz soha elég jó, amit nem ő maga végez el.

– Disznóólat hagyni a fürdőszobában (kád és mosdókagyló, egyebek).

– Ott hagyni a mosatlant, pedig a partnerünk nem használt egyetlen villát sem.

– Ajándékok: elfelejteni a jeles dátumokat, vagy csak az utolsó pillanatban megemlékezni róluk és snassz ajándékot adni. Esetleg semmilyent, mert „úgyis mindened megvan”, „úgyse tudom eltalálni az ízlésedet”… Zoknit, alsógatyát vagy háztartási eszközt ajándékozni. Vagy műanyag ékszert… Elvárni az ajándékot, pedig „úgyis tudod, hogy nem találom el az ízlésed”. Fumigálni, ha mégis vesz a partner valamit.

– Zabálás: megenni az utolsó kocka csokoládét. Megenni az egész csokoládét, amit a másik kapott szülinapjára. Esetleg pont tőlünk.

– Tampont, egészségügyi betétet ott felejteni valahol, nem egészen becsomagolt állapotban.

– Olyan híres vagy kicsit se híres emberekért rajongani (mégpedig az összes ismerős számára is láthatóan), akik teljesen más alkatúak, mint a partnerünk. Súlyosbított eset: body shaming-jellegű posztokat megosztani.

– Kukacoskodni a borravalóval, vagy egyáltalán nem adni borravalót. Vagy túl sok borravalót adni. Esetleg soha nem menni se kávézóba, se étterembe, mert az pénzkidobás. Vagy állandóan ilyen helyekre járni, akkor is, ha nincs rá pénzünk.

– Közösen elkezdett tévésorozat néhány részét egyedül megnézni. (Ez állítólag valóságos hűtlenségnek számít.) Közösen elkezdett tévésorozatra nem időt szakítani, miközben a partnerünk nagyon szeretné tovább nézni, és elvárni, hogy legyen türelemmel, amíg majd ráérünk.

– Olyan hobbit választani, amely rengeteg időt vesz el, sok pénzbe kerül, és a partnert nem érdekli. Sőt, kifejezetten idegesíti. Azt hallani, hogy a hobbink túl sok időt vesz el és túl sokba kerül, és egyébként is csak azért választottuk, hogy ne kelljen családi programokra mennünk.

– Homlokegyenest mást gondolni a gyereknevelésről. (Ez ugyan egy pont, de kb. 1000 alpontra lehetne bontani, és a lehető legbiztosabb módja annak, hogy egy idő után nagyon nehéz legyen egymásnak megbocsátani.)

– Mindent gyűjteni, semmit soha ki nem dobni (a csokipapír is olyan szép). Mindent kidobni, amit a partnerünk még megőrizne.

– Hirtelen megváltoztatni az étkezési szokásainkat, mikor arra nincs semmilyen sürgős orvosi indok. Vagy semmilyen egészségügyi fenyegetést nem figyelembe véve továbbra is nagyon egészségtelenül étkezni.

– Mindenkit az étkezési szokásaink ecsetelésével untatni.

– Mega fogyókúrába kezdeni, pedig a partnerünk továbbra is úgy szeretne élni, ahogy eddig. És még sikerrel is járni, hogy ő attól fogva rosszul érezhesse magát. Vagy rákényszeríteni, hogy ő is fogyózzon. Esetleg pont fordítva: meghízni, pedig a partner a vékonynak szeret minket. Vagy nem hízni meg, miközben ő felszed magára jó pár kilót, bár ugyanazt esszük mindketten.

– Horkolni és nem tenni ellene semmit. Társaságban cikizni a másikat a horkolás miatt. Nem horkolni, pedig mi horkolunk. Mártírkodva elviselni a horkolásunkat, noha felajánlottuk, hogy átmegyünk a kanapéra.

– Nem megfelelő öltözékben megjelenni egy ünnepségen. Vagy meg sem jelenni, pedig megígértük. Nem megfelelő módon viselkedni, kínos helyzetbe hozva a másikat. (Hogy mi a nem megfelelő, azt persze mindenki maga dönti el.) Azon pampogni, hogy miért nem vettünk öltönyt és miért iszunk olyan sokat egy partin.

– Számunkra kellemetlen, sértő poénokat mondani társaságban. Vagy akár négyszemközt. Nem tudomásul venni, hogy nekünk valami rosszul esik. Túlérzékenyen reagálni totál vicces poénokra.


A sor a végtelenségig folytatható, hiszen apróbb és nagyobb bosszantások minden párkapcsolatban akadnak. A kérdés az, hogy ezek milyen százaléka igazán idegesítő, és hogy mindketten igyekszünk-e tenni annak érdekében, hogy kevesebb legyen a feszültségforrás. Mert abban a pillanatban, amikor már pont nem érdekel, hogy a másiknak hogy esik valami, sőt, direkt azt tesszük, ami bosszantja, feltehetjük magunknak a kérdést, hogy szeretjük-e még egymást…