Amit eltanulhatunk a „Randigurutól”

Bizonyára mindannyian láttuk a Randiguru című, Will Smith főszereplésében játszott romantikus vígjátékot. Az alaptörténet szinte tipikus: jóképű, önmaga érzékenységét némi könnyed, lehengerlő magabiztosság mögé rejtő férfi „megtérése”, aki már kiábrándult a szerelemből és valójában nem hisz abban, amiben másoknak segíteni próbál: nevezetesen abban az eszményben, hogy az „Igazi” fellelhető, csupán bátornak és kitartónak kell lenni, bízva abban, hogy a végén aztán a sok-sok megpróbáltatás meghozza a maga happy endjét.

Mind magánemberként, mind szakemberként, sok-sok ponton tudnám kritizálni a filmben felvezetett udvarlási tanácsadó eszköztárát és szakmai megközelítéseit, de ennek nem sok értelme lenne, hiszen egyrészt egy „meséről” beszélünk, másrészt pedig a történet hangulata, játékossága jócskán ellensúlyozza az egyébként, a való életben nem feltétlenül működő hódítási stratégiákat (leszámítva persze azt a tényt, hogy egy kiemelkedően jóképű hapsi, viszonylag magabiztos dumával be tudjon csajozni).

Valami azonban mégis érdekessé vált számomra, ahogy a filmet néztem. Ez a „valami” a randiguru felderítő hadjárata volt. Az őket megkereső ügyfeleket azzal segítette, hogy „lenyomozta” a kiszemelt hölgyeket, kipuhatolva azok részletes szokásait, kedvteléseit, még azt is, hogy milyen helyekre járnak szórakozni és miféle alakokkal tartják szívesen a kapcsolatot. Igyekezett minél alaposabb és precízebb képet alkotni és felkészíteni klienseit a „tökéletes becserkészésre”. Nyilván érezzük ennek a báját és megmosolyogjuk a szándékot, feltéve persze csak akkor, ha jóindulatú, mégis bárgyú segítőkészséget, nem pedig előre kitervelt manipulációt látunk benne.

Ettől függetlenül, van azért ebben legalább egy életképes elem. Nekem igen erős tanító erővel bírt az, ahogy végighallgattam társkeresőket arról, hogyan sültek fel imádott választottjuknál a randevúzás időszakában és mikor arra kértem őket, hogy meséljenek arról, mit szeret az a bizonyos nő/férfi, mik a kedvenc szokásai, mi érdekli őt és mi nem, igen sekélyes válaszokat kaptam. Mondhatnám úgyis, nem igazán mérték fel partnereik igényeit.

Az értékesítésben (aki foglalkozott a szakmával, valószínűleg tisztában van vele), az eladás folyamán, a legfontosabb lépés az igényfelmérés. Ha minőségi és eladható a termék, megfelelő a marketingje is, akkor van esély arra, hogy találjunk a portékákhoz vevőket, no, de nem biztos, hogy az általunk potenciális érdeklődőnek tartott célpontunknak valóban arra van szüksége, amit mi minden áron próbálunk rátukmálni. Ezért a tapasztalt eladó azzal foglalkozik, ami munkájának központi eleme: a vevővel. Mit szeretne ő, mire vágyik, milyen szükségletei kielégülését várja a kínált terméktől vagy szolgáltatástól? Ha ezt nem térképezzük fel, hanem helyette esztelenül nyomulunk, vagy vicces fricskákkal próbáljuk félresöpörni a másik ellenállásait, könnyen holtvágányra futhatunk.

Érdemes lenne elvégeznünk azt a feladatot, mikor újonnan találkozunk valakivel, hogy pár pontban összefoglaljuk magunknak, hogy vajon milyen igényei lehetnek az általunk megismert félnek, kire és mire vágyik ő pontosan? Több intimitásra? Vagy inkább szellemi frissességre? Egzisztenciális biztonságra? Esetleg ez lényegtelen szempont a számára, mert úgyis megvan mindene, csupán szabadidőpartnert keres? Kíváncsi lennék, hogy hányszor tudtál erről egyértelműen nyilatkozni, miután valamelyik randevúról kudarcélménnyel jöttél haza.

Természetesen ezek az igények úgy ideálisak, ha a két szereplőnél többé-kevésbé találkoznak. Ha profik lennénk abban, hogy beazonosítsuk, kinek mi kell, akkor a párkeresés a fájdalmas csalódások és frusztrációk helyett könnyed áramlássá válhatna.

Írta: Lázár Gergely

Forrás: www.randidoctor.hu