Egy nő, aki csak néha érzi nőnek magát

Sok asszony ismeri az érzést, hogy a férfiak keresztül néznek rajta, egyszerűen észre se veszik, hogy ő is nő. Ha például olyan jellegű a munkája, ami miatt kinyúlt pulcsiban és munkásnadrágban kell dolgoznia, gumicsizmában vagy bakancsban járnia, a haját hátra kell fognia és nevetségesnek érezné, ha mindehhez még sminkelné is magát... Miközben mások magassarkúban tipegnek, kiskosztümben vagy feszülő farmernadrágban illegetik magukat, esetleg még műszempillákat is rebegtetnek, és tele vannak ékszerekkel.

De nem csak a munkánk jellege vezethet oda, hogy ne akarjunk állandóan nőiesen és csinoskán kinézni. Van, akinek a személyisége olyan, hogy nevetségesnek érezné magát ilyen cuccokban, mert utálja felhívmi magára a figyelmet és sokkal többre becsüli a kényelmet, mint azt, hogy mennyire divatos a megjelenése. Ha az ember kisgyerekek után rohangál naphosszat, vagy kutyákkal foglalkozik, sokat gyalogol, esetleg egyszerűen csak szeret praktikusan öltözni, könnyen belecsúszik abba a problémába, hogy a magukra sokkal inkább adó nőtársai a férfiak összes figyelmét lekötik, és őt csak havernak, nem nélküli lénynek nézik, elkönyvelik, hogy aszexuális és nem érdemes a figyelemre.

Egy ilyen asszonyról szól a Bimbózó szerelem című regény is, amely végre megtöri azt a hagyományt, hogy egy hősnőnek vékonynak és törékenynek kell lennie, meg olyan jelenségnek, akitől első látásra hanyatt esnek a férfiak. Dana nagydarab özvegyasszony, aki virágboltokba szállítja az árut, és a munkája miatt sosem öltözik ki, ráadásul nem csak a férjét, hanem buszbalesetben odaveszett kisfiát is gyászolja. Már gyerekkorában is csúnyának tartották nem csak a barátnői, hanem a saját anyja is, így önbizalma szinte egyáltalán nincs.

Már-már elvesztette a reményt, hogy valaha újra találjon magának olyan férfit, akit szerethetne: az egyébként még csak harmincas évei közepén járó asszony lelkivilágának ábrázolása nagyon is realista: noha Melissa Moretti szerelmes regényt ír, itt nincs olcsó romantika és irreális rajongás. Két olyan ember talál egymásra, aki kilóg a sorból (termetükre nézve mindenképp), de aki szeretné újrakezdeni az életét és újra bízni a szerelemben. Dana véletlenül találkozik a hozzá illő, nagydarab, kedves taxisofőrrel, Gregorral, aki már az első pillanatban megtetszik neki. Szerencséjükre a szimpátia kölcsönös, és nem is sokáig kerülgetik a forró kását.

Szép az első szeretkezés előtti félelmek ecsetelése, az a mód, ahogy először egymásra találnak, hogy mennyire átlényegülnek a tudattól, hogy a partnerük minden tekintetben elfogadja őket, hibáikkal, esetlenségeikkel együtt. Dana biztosan érzi, hogy Gregor számára ő a megfelelő, a tökéletes partner (éppen azért is, amiért másoknak nem tetszik), így lassanként egészen kivirágzik. Nem lesz belőle szépségkirálynő, se magassarkúban tipegő csaj, de sokkal több magabiztossággal kezdi élni az életét és más, bánatukra zárkózó emberek sorsát is képes ezzel pozitívan befolyásolni.

Ajánlom ezt a regényt mindenkinek, aki csak néha érzi nőnek magát, és akin átnéznek a férfiak, és akiben gyerekkora óta ott a seb, miszerint ő sosem lehet szép. A megfelelő férfi számára mégiscsak lehet a legtökéletesebb partner és az a férfi szépnek is fogja látni.