Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Ésszerű szerelem

Nemrégen olyan emberekről írtam, akiket valahogy elkerül a szerelem. Néha úgy tűnik, nincs rá magyarázat, de leginkább a szociális képességek valamilyen defektje van a háttérben: magyarul: az illető nehezen teremt kapcsolatot más emberekkel, nem jól értelmezi a társasági élet szabályait, a többiek testbeszédét, csetlik-botlik a barátkozás, ismerkedés ingoványos területén.

Nos, képzeljük el, milyen lehet egy olyan embernek, aki nem hogy nehézségekkel küzd, de tulajdonképpen vakon közlekedik az emberi kapcsolatok hálójában. Ugyanis teszemazt, Aszperger-szindrómás. Biztos sokan ismerik az Agymenő című sorozatot, amelyben négy, extrém mód intelligens, de éppen a társas kapcsolatok terén nagyon is bénázó fiatal férfi próbál magának társat keresni. Nos, közülük az egyik aszpergeres: Sheldon.

De miért is érdekes ez számunkra? Éppen azért, mert ez a szindróma kifejezetten borzalmassá teszi a párkeresést, főleg, mert a társasági képességek teljes hiánya amúgy igen magas IQ-val társul, tehát az ilyen emberek egyrészt nagyon igényesek, másrészt teljesen igénytelenek és gyerekesek is tudnak lenni. Az biztos, hogy a társkeresés terén elég vicces helyzetekbe bonyolódnak.

Legalábbis Graeme Simsion: A Rosie-Projekt című regényének főszereplője, Don, igencsak nevettető szituációkat gerjeszt, mikor elhatározza, hogy így, a negyvenedik születésnapja előtt most már végképp ideje lenne feleséget keresnie. Eddigi próbálkozásai katasztrófába torkollottak, úgyhogy még a második randiig se jutott el soha. Ennek köszönhetően még szűz is, de ez olyan nagyon nem zavarja...

A barátkozás is nehezére esik, de van egy házaspár az egyetemen, akikkel rendszeresen megbeszéli a dolgait, miközben az ő párkapcsolatuk nehézségeit is érzékeli (a férfi megrögzött nőcsábász). A házaspár igyekszik gyakorlati tanácsokkal egyengetni az útját, de a látogatásainak olykor kellemetlen következményei is vannak, mert sokszor nem tudja felmérni, hogy miről illene inkább hallgatnia. (Igazából szinte soha nem tudja felmérni, azért is olyan idegesítő mindenki számára.)

Don, mivel természettudós, meg egyébként is okostojás, úgy áll neki a feleségkeresésnek, mint egy tudományos kísérletnek. Első lépésként kidolgoz egy kérdőívet, amelyet személyesen illetve társkeresőre feltöltve is népszerűsít. A kérdőív egy része hasonlít az online társkeresők által felajánlott kérdőívekhez. mindjárt az elején a dohányzás szerepel, de rákérdez az étkezési szokásokra, a testtömegindexre, és mindenféle olyan dologra, amelyet a maga szempontjából relevánsnak tart, például, hogy az illető mennyire pontosan szokott érkezni egy-egy találkozóra. (Szerinte előbb érkezni is időpocsékolás, a késés pedig megbocsáthatatlan.)

Persze nem csak a kérdéseket fogalmazza meg, hanem a maga számára azt is, hogy melyek a helyes válaszok. Például kiköti, hogy dohányzó partner kizárva. Így aztán, ha valaki azt jelöli be, hogy cigizik, akkor már nem is olvassa tovább az adatlapját... Nem csoda, ha ezzel a módszerrel százvalahány kitöltött kérdőív beérkezése után se talál senkit, aki mindenben megfelelne. (Érdekes módon fotót egyáltalán nem igényel a jelöltektől.)

Ugyanakkor összeismerkedik egy lánnyal, aki persze dohányzik, és abban a hitben, hogy ő is a feleségprojektre jelentkezett, mindjárt kizárja a hosszú távon szóba jöhető jelöltek köréből, de első felindulásában meghívja egy drága étterembe, mert annyira tetszik neki... (Pedig alapjában olyannal nem is akart találkozni, aki valamilyen szempontbó,l nem felel meg, hiszen az időpocsékolásnak minősül.)

A lány, mint kiderül, egész más miatt kereste őt, és Don szinte észrevétlenül belesodródik az ügybe, és miközben folyton arról győzködi magát, hogy a lány, Rosie, egyáltalán nem jöhet számításba, kb millió szempontból, mégiscsak egyre közelebb kerül hozzá. Felborítja miatta kényszeres napirendjét, megtanul koktélokat keverni, elviszi New Yorkba, egyik képtelenséget követi el a másik után...

Ahogy sejteni lehet, a végén persze rádöbben, hogy a kérdőívet kidobhatja a szelektív hulladékgyűjtőbe, mert pont abba szeretett bele, aki már az első kérdésen elbukott volna.

Vannak persze romantikus túlzások a könyvben, és eszméletlen szerencse kell hozzá, hogy egy ilyen pasi véletlen pont belefusson álmai asszonyába, de a regény ettől még jópofa, nyári olvasmánynak kitűnő. és nem mellékesen elgondolkoztat arról, mennyi apróságon múlik, hogy el tudjuk-e fogadtatni magunkat az emberekkel, és mennyire nem a kérdőívek fogják meghatározni, hogy kibe szeretünk bele. Online társkeresési szempontból érdemes levonni a következtetést: ha túl komolyan vesszük a saját elvárásainkat, és túl magasra tesszük a mércét, lehet, hogy az egyetlen megfelelő jelöltet zárjuk ki. Merthogy az adatlap csak segítség, de nem ezen fog múlni, hogy rátalálunk-e a szerelemre.