Férfiak, akik szinglik maradnak - de miért is?

Te miért vagy egyedülálló? Mert ezt szeretnéd vagy mert nem találtad meg a megfelelő társat? Esetleg nem is kerested igazán? Ha már regisztráltál egy társkeresőre, akkor feltételezhető, hogy legalább megpróbáltál keresni. Mégis sokak tapasztalata, hogy egyes férfiak (és persze nők) nem azért vannak fent egy társkeresőn, mert valóban akarnak találni valakit, hanem azért, hogy rosszindulatú megjegyzéseket tegyenek, hülyeségeket írjanak fórumokba, illetve kipipálják, hogy ők tettek valamit az ügy érdekében, de annyit azért nem, hogy találkozni is akarjon velük valaki.

A Nikóziai Egyetemen dolgozó Menelaos Apostolou kíváncsi volt rá, hogy a szingli férfiak legtöbbször milyen válaszokat adnak arra a kérdésre, miért maradtak agglegények mindeddig. A Redditen kutakodott, így a válaszok nem feltétlenül érvényesek a társkeresők többségére, de azt se mondhatjuk, hogy ne lennének jellemzőek, legalább is azt illetően, hogy a férfiak milyen okokat hajlandóak felsorolni. Íme, a százalékos eloszlás:

1. Béna kinézet: 662 válasz
2. Alacsony önbecsülés, önbizalom: 544 válasz
3. Kicsi energiabefektetés: 514 válasz
4. Nem kíván kapcsolatot folytatni: 424 válasz

217-en válaszolták, hogy szeretik ezt az életmódot. Ez igazából nem sokban különbözik a 4. ponttól, vagyis a válaszadók legalább akkora tömege vallja, hogy nem is törekszik kapcsolatra, mint amennyiben azt állítják, hogy a kinézetük miatt nem sikerül nekik. Ha még a kis energiabefektetést is idevesszük, akkor végképp úgy tűnik, hogy a férfiak igen nagy százaléka egyszerűen nem is törekszik az egyedülálló státusz megváltoztatására.

De miért van az, hogy azelőtt olyan nagy számban éltek az emberek házasságban, ma meg még a férfiak számára is nehéz feleséget szerezni, pedig még mindig él a tévhit, hogy csak az nem nősül meg, aki nem akar...

A megfejtés elég egyszerű: a társadalom alakult át oly mértékben, hogy a kapcsolatoktól ma már egészen mást várunk, és egészen másképp születnek a házasságok is. Egy hagyományos társadalomban a házasság nem a fiatalok akaratából és döntésük alapján jön létre, nem is az ő feladatuk párt keresni, ezt megoldják a szülők vagy a házasságközvetítők. Pár évtizeddel ezelőtt még Európában is az volt a szokás, hogy a férfiak társadalmi státuszuk alapján házasodtak, és a romantikus könyvek és filmek jeleneteivel ellentétben semmi szükségük nem volt arra, hogy el tudjanak csábítani egy nőt, hogy udvarlással, széptevéssel győzzék meg arról, hogy ők a legjobb választás.

Ugyanakkor olyan gazdasági/társadalmi fölénnyel rendelkeztek, hogy ha egyszer feleségül vettek egy nőt, akkor a házasság fenntartásáért se kellett megküzdeniük. Bármilyen pocsék férjek voltak, a nő kitartott mellettük, mert sokszor a puszta megélhetése fügött attól, hogy van-e partnere.

A társadalom nagyon megváltozott, a nők ma már sokkal kevésbé vannak rászorulva a férjhezmenésre és arra, hogy bármit elviseljenek, ezért sokkal jobban megválogatják, kinek mondanak igent. Ők döntenek, nem a szülők, és a döntésük egész más szempontok szerint születik, mint korábban. Vagyis azok a férfiak a nyerők, akik tudnak udvarolni, képesek kommunikálni, megbízhatók és magabiztosak.

Nyilván nem állítom, hogy már nem számít a társadalmi státusz, az anyagiak, a család véleménye, de sokkal kevésbé mérvadó, mint korábban. Miközben azonban a körülmények és a választás szempontjai megváltoztak, a férfiak mentalitása csak nagyon lassan követi ezt a felfordulást. A régi felállás domináns szerepet biztosított nekik (legalább papíron), az új viszont rengeteg csapdát tartogat. Már nem elég szimplán férfinak lenni, ezer más elvárásnak is meg kellene felelni. Ez fárasztó és sokan úgy érzik, nem is éri meg a kockázatot.

Elvi szinten azért valószínűleg az is társra vágyik, aki azt mondja, hogy jól érzi magát egyedül, de a gyakorlatban nem tud mit kezdeni az újfajta női és férfi szerepekkel, nincsenek minták előtte, inkább félelemmel tölti el az egész, és könnyebbnek érzi, ha marad az alkalmi kalandok vagy elköteleződés nélküli könnyed barátságok világában - már ha ilyenek adódnak az életében. De sokan egyszerűen egyáltalán nem érintkeznek fizikailag nőkkel, és ez haraggal és csalódottsággal tölti el őket, mert igazából szeretnék, csak nem tudják, hogy kellene nekikezdeniük.

A helyzet nem egyszerű, és több olyan mozgalom is létezik, amely azt tűzte a zászlajára, hogy segít a férfiaknak a partnertalálásban... Igaz, ezek egy része azt forszírozza, hogy a nők önszántukból térjenek vissza alávetett státuszukba, mert az a férfiaknak jó volna. Vannak nők, akik hajlandóak ebben együttműködni, ha cserébe otthon maradhatnak és nem kell munkát vállalniuk, de a legtöbben nem akarják feladni kivívott szabadságukat. Tehát marad a beletörődés vagy annak az elfogadása, hogy meg kell tanulni kommunikálni és kedvesnek, odafigyelőnek, mégis férfiasnak lenni. Vagyis energiát kell befektetni annak érdekében, hogy sikerrel járjunk. Nem kétséges, hogy szerintem melyik út a legjobb. De mindenki maga dönti el, merre szeretne indulni.