Így hat a gyerekkorod a párválasztásodra és párkapcsolatodra

A legtöbb embernek eszébe se jut, hogy amikor sorozatosan ugyanolyan típusú párt választ, akkor bizony a megdolgozatlan gyerekkori sérülései irányítják. Vagy amikor féltékeny a párjára, akkor a társa elvesztésétől való félelme a benne élő kicsiny gyermek riadalma, és a megoldásokat nem a párjától kellene várnia.

A pszichológia régóta tudja, hogy a feldolgozatlan gyerekkori sérüléseink komoly hatással vannak a párválasztásunkra és a párkapcsolatunk működtetésére. A tartós megoldást pedig ezeknek a gyerekkori traumáknak a feldolgozása hozhatja el. Amíg nem foglalkozunk ezzel a személyes témával, minden párkapcsolatunkban újra meg újra hasonló problémákkal kell majd szembenéznünk. És nem azért, mert a sors vagy a karma így rendezi, hanem azért, mert ez egy pszichológiai törvényszerűség.

Minden párkapcsolatomban azt élem meg, hogy nem vagyok szerethető

Vegyünk egy képzeletbeli párt! Andi azért veszekszik folyton a párjával, mert az nem tölt vele elég időt, állandóan a telefonját nyomkodja, és nem figyel rá, amikor Andi hozzá beszél. A nőből ezek a helyzetek mérhetetlen indulatokat váltanak ki: sír, dühöng, veszekszik, mire a párja elmegy otthonról, és tényleg magára hagyja.

Ha Andi egy segítővel önismereti munkába kezdene, kiderülne, hogy a szülei folyton dolgoztak, nem értek rá a kicsi lánnyal foglalkozni. Esetleg állandóan kritizálták, soha nem volt nekik semmi elég jó, amit Andi tett. Vagy maximalista elvárásokkal terhelték meg a lányukat.

Andiban pedig kialakult az az érzés, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető, nem vagyok fontos. És amíg kislányként sírással, toporzékolással elérte, hogy az anyja rá figyeljen, felnőttként ez a magatartás egyáltalán nem célravezető, sőt éppen hogy eltaszítja a párját.

Az is lehet, hogy Andi tudattalanul újra meg újra olyan párt választ magának, aki visszaigazolja számára a magáról kialakított képet: „nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető”.

A gyerekkori sérülésekben az a nehéz, hogy amíg nem tudatosulnak, amíg nem dolgozzuk őket át, addig újra meg újra megkeserítik a felnőtt párkapcsolatainkat. Felnőttként a negatív élményekért a párunkat vádoljuk, és észre sem vesszük, hogy valójában őrá vetítjük a gyerekkori félelmeinket és hiányainkat. Ő pedig a viselkedésünk hatására előbb-utóbb tényleg úgy kezd viselkedni, hogy visszaigazolja számunkra a gyerekkorunkban magunkról kialakult hiedelmeinket, ami csak tovább fokozza a szorongásainkat, indulatainkat.

A féltékenység gyökere

Vegyünk ismét egy képzeletbeli párt! Miklós féltékeny a párjára, Annára, bár a nő esküszik, hogy soha, meg se fordult a fejében, hogy megcsalja Miklóst. A férfi viszont gyanakszik, ellenőrzi Annát, elolvassa az üzeneteit, amivel az őrületbe kergeti a nőt.

Ha a pár elmenne egy segítőhöz, hamar kiderülne, hogy Miklósban hihetetlenül nagy az elhagyástól való félelem, képtelen elhinni, hogy Anna szereti őt. Az önismereti munka során Miklós rájönne, hogy kisgyerekként hosszú időt kórházban töltött, és mivel akkoriban a szülőket nem engedték be a gyerekekhez, csak hetente egyszer, a kicsi fiú ezt úgy élte meg, hogy őt örökre elhagyták.

Amikor pedig 10 éves lett, az apukája elköltözött otthonról. Miklós ezt úgy magyarázta meg magának, hogy az apja azért ment el, mert ő nem volt elég jó fiú. A korai élmények hatására tehát felnőttként is folyton attól fél, hogy elhagyják, ezért nem tud megbízni a párjában sem.

A féltékenységet gyógyítani nem a párunk feladata. A munkát a féltékeny embernek kell elvégeznie önismereti munkában egy segítővel. A cél a gyerekkori sérülések felderítése, feldolgozása, a biztonságérzet kialakítása, az önbecsülés elmélyítése.

Csak félig mondanak rám igent

Vegyünk egy harmadik felnőtt nőt, Verát! Vera évek óta társkeresőzik, de képtelen találni egy normális pasit. Bár már 38 éves, néhány 2-3 éves párkapcsolat van mögötte csupa olyan férfivel, akik csak félig tudtak igent mondani rá.

Vera volt már nős férfi szeretője, aki nem akart elválni. Volt olyan párja, aki már a kapcsolat elején kijelentette, hogy ugyan nem szerelmes Verába, de hajlandó vele lenni – bár mellette továbbra is az Igazit fogja keresni. Egy harmadik kapcsolatában pedig a szóbeli bántalmazást kellett eltűrnie.

Mi készteti vajon Verát arra, hogy ennyire megalázó kapcsolatokban maradjon benne? Ha segítőhöz menne, gyorsan kiderülne, hogy bántalmazó szülők mellett nőtt fel, akik az önbecsülés morzsáit is kiirtották belőle az állandó bántással, kritizálással, az örökös elégedetlenségükkel.

Vera nem tartja magát szerethetőnek, azt gondolja, hogy csúnya, és örül, ha valaki egyáltalán szóba áll vele. Még a félig kimondott igeneket is örömmel veszi. Teljesen természetes számára, hogy a párkapcsolatában nem becsülik, megalázzák.

Vera problémája tehát nem az, hogy nincs az online társkeresőkön egyetlen normális férfi sem! A nő problémája, hogy 100 km-es körzetben, bekötött szemmel is megtalálja azt a férfit, akinek kell is meg nem is, és aki egészen biztosan meg fogja alázni őt.

Ahhoz, hogy egészséges, normálisan működő párkapcsolata legyen, segítőhöz kell fordulnia, és fel kell dolgoznia a borzalmas gyerekkorát. Át kell élnie egy segítővel való kapcsolatban, hogy elfogadható és szerethető.

Amikor tehát párkapcsolati vagy párválasztási nehézségünk van, érdemes átgondolni azt is, hogy talán egy régi, feldolgozatlan gyerekkori sérülés akadályoz minket abban, hogy egészségesen működő párkapcsolatunk legyen. Lehet, hogy nem a társkeresőzést kell abbahagyni, hanem érdemes lenne egy segítőt találni, akivel át lehet dolgozni a gyerekkori traumákat.

Ha elakadtál a társkeresés folyamatában, gyere el társkereső coachingra, és megkeressük a te személyes megoldásodat!