Mi tart életben egy párkapcsolatot hosszabb távon is?

A legtöbb párkapcsolatban élő ember kíváncsi arra, hogy mi a titka a hosszan tartó elégedettségnek - nevezhetnénk akár boldogságnak is, de a boldogság olyan felfokozott lelkiállapot, amelyet csak rövid időszakokban érzünk, vagyis nem várhatjuk, hogy húsz, vagy több éven keresztül egyfolytában boldogok legyünk. Nagyrészt elégedettek azonban lehetünk. A kérdés az, hogy mitől. Persze senki sem fog mágikus megoldásokat kínálni (vagy, aki ilyet kínál, annak semmiképp ne higgyünk), az elégedettségnek teljesen gyakorlatias alapjai vannak. 

Daniel O’Leary és csapata szerint, akik egy évtizede együtt élő párokat interjúvoltak meg, azt találták, hogy a házasságok majdnem felében (47-48%-ban) még mindig nagyon jó a kapcsolat a két ember között. Négy pontban foglalták össze, hogy ez mire vezethető vissza:


1. Legyen jelen a gyengédség, az intimitás és a szex!

A legtöbb embernek elemi igénye, hogy valakivel folyamatos fizikai kapcsolatban legyen, ha pedig párkapcsolatról beszélünk, akkor az érintés ugyanolyan fontos lehet, mint a szex - ha nem fontosabb... De az egyik nem helyettesíti a másikat. Sok nő panaszkodik arra, hogy a férje/barátja csak akkor érinti meg, ha szexelni akar, vagy az ő nem erotikus érintéseit szexuális értelmű közeledésnek fogja fel, és ez nagyon bosszantó lehet, ha az ember épp nem arra vágyik. Ahogy a férfiak a gyengéd, szexmentes érintést szokták elhanyagolni, úgy sok nő a szextől vonul vissza, nem utolsósorban talán éppen azért, mert a partnere nem tanulta meg úgy becézni, hogy az ne vezessen direkt ágyjelenethez.

Egy boldog kapcsolatban alap, hogy mind a két dolog jelen legyen: amikor már irritál a másik érintése, terhünkre van, ahányszor közel kerül hozzánk, a kapcsolatnak gyakorlatilag annyi. És nem csoda, ha a partnerünk a gyengédség és a szex iránti igényét másképp próbálja majd kielégíteni, vagy lemond róluk, és megkeseredik. Figyeljünk hát oda, ne fosszuk meg egymást és magunkat a test örömeitől.

Ide tartozik az is, hogy teremtsünk olyan légkört, amelyben el merjük mondani egymásnak azt is, hogy mit szeretnénk a szexben, mi esik jól, mi fáj, mi az, amit inkább nem szeretnénk csinálni, milyen titkos vágyaink vannak. Ez persze csakis akkor valósítható meg, ha nem kell attól tartanunk, hogy a partnerünk megsértődik vagy megvet a vágyaink miatt, és tényleg kíváncsi ránk, a gondolatainkra. Ha úgy érezzük, hogy hazudnunk kell a szexben, hogy megtarthassuk a partnerünk, mondjuk színlelnünk kell az orgazmust, akkor az hosszú távon csak elégedetlenséghez vezet: a végén mi fogunk a másikra haragudni, mert nem veszi észre, hogy nem is élvezzük azt, amit csinál, noha esélyt sem adtunk neki, hogy megtanulja, hogyan élvezhetnénk. 


2. Koncentráljunk a partnerünk pozitív tulajdonságaira!

Az együttélés egyik kellemetlen velejárója, hogy a férjünk/feleségünk negatív tulajdonságaival is szembesülünk. Senki sem tudja eljátszani a tökéletes embert, ha együtt él valakivel. (Kivéve, ha direkt erre képezték ki egy titkos cél érdekében, de azért nem ez az általános.) És könnyen lehet, hogy azok a jellemvonások, amelyek fölött eleinte elsiklottunk, mi több, még jópofáknak is találtuk őket, hirtelen nagyon idegesítőnek tűnnek. 

A felmérés szerint ilyenkor segít, ha a pozitív tulajdonságokra fókuszálunk, és nem hagyjuk magunkat beszippantani egy negatív spirálba - persze ehhez azért az is kell, hogy némely, nagyon idegesítő dologról lehessen beszélni a partnerrel. Ő is kérheti, hogy hagyjunk fel valamely, számára irritáló attitűddel, és cserébe mi is megkérhetjük valami hasonlóra. 

Ehhez megint fontos, hogy ne sértődés alapon kommunikáljunk, ne kelljen félnünk a partner reakciójától, alapvetően jó hangulatú kapcsolatban éljünk, ahol még a kényes kérdéseket is feszegetni lehet. Ha a partner idegesítő tulajdonsága az, hogy állandóan kritizál minket, és nem hagy szóhoz jutni, akkor nem nagy esélyünk van a pozitív tulajdonságokra való koncentrálásra. Azért az önszuggesztiónak is megvannak a maga határai, és jobb is, ha tudatában vagyunk ezeknek, mert például a bántalmazó kapcsolatban élők is gyakorta használják az önszuggesztió e válfaját, és ezekben az esetekben ez nem jár pozitív eredménnyel.


3. Szerezzünk közös élményeket!

Minden közösséget, legyen az családi, baráti vagy munkatársi, nagyszerűen össze tudnak kovácsolni a közös élmények. Persze az is fontos, hogy ezek az élmények ne jelentsenek kényszert. Ha közösen csinálunk valamit, azt élvezetből tegyük, ne azért, mert a másik akarja, és ne is azért, mert ez milyen jó csapatépítő módszer. (Akkor már eléggé izzadságszagú lesz az egész, szerintem.)

Sokkal jobban működnek az olyan partnerkapcsolatok, amelyeket a hasonló ízlés, életmód, hobbi jellemez. Mondjuk, ha valaki túrázni szeret, de a párja egész hétvégén autót akar szerelni, akkor elég nehéz lesz közös programokat szervezniük. Még ilyen esetben sincs minden veszve, persze... Lehet, hogy mégiscsak létezik olyan közös program, amelyet mindketten szívesen csinálnának, csak megfeledkeztek róla. A Vissza a jövőbe-trilógia első részében doki megkérdezi Martytól, hogy mi az, amit a szülei szívesen csinálnak együtt - mire Marty lakonikusan rávágja, hogy semmit... Mikor azonban megváltoztatja a jövőt, kiderül, hogy mindketten szeretnek teniszezni. De lehet, hogy az első, félresiklott verzióban sose próbálták a közös sportot.

Vagyis, ha a kapcsolat elején volt olyasmi, amit szívesen csináltunk együtt (és itt most nem csak a szexre gondolok), akkor ezt érdemes megőrizni. Mert általában azért volt ilyesmi, különben hogyan jöttünk össze? 

Az élmények egymással való megosztása legalább ennyire fontos. Nem kell minduntalan egymás nyakában lógnunk, de ha a partnerünknek szeretnénk először elmesélni, mi történt velünk, akkor sejthetően jó a kapcsolatunk. Ha azonban már csak közönyre és érdektelenségre találunk, ha már nem kíváncsiak otthon arra, hogy mi történt velünk napközben, akkor elkezdhetünk aggódni. 


4. Legyünk külön-külön is boldogok!

Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy boldog párkapcsolat csak boldog egyének együtteséből jöhet létre, de hogyan tehetünk ezért? A kapcsolattól várjuk, hogy boldoggá tegyen, vagyis arra vágyunk, hogy a partnerünk úgymond a tenyerén hordozzon, vagy mi magunk is teszünk azért, hogy jól érezzük magunkat?

A felmérésből kiderült, hogy nagyon fontos az egyén boldogsága ahhoz, hogy a házasság is sikeres legyen, márpedig a saját elégedettségünkért nekünk kell tennünk. Magyarul: ne áldozzuk fel magunkat! Ne mondjunk le a saját igényeinkről, örömeinkről oly mértékben, hogy az már a személyes elégedettségünk megszűnéséhez vezessen. Az a filozófia például, hogy az anyának fel kell áldoznia magát a családjáért, egyáltalán nem vezet boldog házassághoz. Egy kizsigerelt, időhiányban szenvedő, kapkodó nő nem lesz jó partner, nem lesz vidám és elégedett feleség, de még jobb anya sem, bármennyire dívik a mártír-szenvedély ebben a műfajban.

Ha a férfi partner, az apa lesöpri az asztalról a felesége jelzéseit, nem figyel oda arra, hogy a nő hogy érzi magát, akkor ne csodálkozzon, ha a házassága is rámegy. Természetesen a nő is figyeljen a férje jelzéseire - legtöbb esetben azonban a nők érzékenyebbek ezen a téren, biztos azért is, mert a szocializációjuk arra sarkallja őket, hogy olyan terheket is magukra vállaljanak, amelyeket meg lehetne osztani, és azért is, mert sokkal nehezebben viselik el, ha boldogtalan kapcsolatban élnek, mint ha nem élnek kapcsolatban egyáltalán.