Miért nem tudok szabadulni egy reménytelen kapcsolatból?

„Miért mindig olyat választok, akiért meg kell küzdenem?” – teszik fel a kérdést a klienseim. „Miért van az, hogy évek óta olyan embert szeretek, aki képtelen elköteleződni mellettem? Miért vagyok mindig reménytelenül szerelmes?”

Számtalan olyan társkereső kliensem volt az utóbbi időben, aki hónapokra, évekre beleragadt egy „se veled, se nélküled” viszonyba. Úgy érzik, hogy az illetőben megtalálták életük párját, ám „életük párja” nem hajlandó elválni, nem akar velük összeköltözni, vagy akár gyakrabban találkozni.

Ezek a nők nagyon szeretnének társat, látják, hogy a kiszemeltjük erre nem alkalmas, mégsem tudják őt elengedni és továbblépni. Lehet, hogy még randizgatnak is, de azt tapasztalják, hogy egyetlen új partner se közelíti meg azt a szintet, amit a korábbi partnerükben megtaláltak.

Mi történik itt?

Csak az az érdekes, akiért meg kell küzdeni

Ezek a kliensek gyakran mondják, hogy úgy tapasztalták, hogy csak az a partner vált ki belőlük heves érzelmeket, akiért meg kell küzdeni. Ha a kiszemeltjük nem viszonozza az érzéseiket, akkor ők fokozzák az erőfeszítéseiket, megpróbálják elhitetni magukkal, hogy a partnerük számára is ők az igaziak, csak szegény még nem jött rá erre, vagy a körülményei miatt nem tud elköteleződni.

A kiszemelt „igazi” elhagyását tovább nehezíti, hogy azt gondolják, már csak egy kicsit kell várni, hogy a parterük is belássa, hogy nem élhet nélkülük, már csak egy kicsit kell várni, hogy otthagyja a feleségét, és végre összebútorozzanak. Már annyit vártak a másikra, annyit fektettek érzelmileg ebbe a kapcsolatba, hogy ekkor már szinte lehetetlen feladni.

Ha a partnerük mégis szakít velük, a reménykedő fél számára feldolgozhatatlannak tűnik az egész.

Ismétlési kényszer

Sajnos azok, akik belekerülnek egy ilyen ördögi körbe, gyakran reménytelenül szerelmesek, és száz kilométeres körzetben bekötött szemmel, tudattalanul kiválasztják azt az embert, aki nem fogja őket úgy viszontszeretni, ahogy arra ők vágynának. A pszichológia ezt a jelenséget ismétlési kényszernek nevezi, mert ezek az emberek egy gyerekkorban rögzült érzésmintázatot ismételnek.

A szülők nem tudták kielégítően szeretni a gyereket, aki ennek következtében rendkívüli módon sóvárogni kezdett a törődés és megerősítés után, legtöbbször azonban hiába törte magát emiatt. Amikor elérhetetlen társat választ, ezt a mintát ismétli újra meg újra abban a reményben, hogy talán most majd megkapja a vágyott szeretetet.

Éppen ezért nem adja fel egykönnyen az érzelmek kiváltására szolgáló igyekezetét, és ösztönösen választják ki azokat az embereket, akik képtelenek értékelni őket. És ettől kezdve tőlük várja a lehetetlent.

Egy kívülálló általában pontosan látja, hogy mennyire reménytelen a helyzet, és hogy a barátjának tartózkodnia kellene a szeretet és az elismerés utáni sóvárgástól, a megalázkodástól, az önalávetéstől, a túlzott alkalmazkodástól és az önfeláldozástól. Azonban az, aki benne van, egyre csak reménykedik és küzd.

Kényszeres rágódás a problémán

A legtöbb reménytelenül szerelemes ember időről időre megpróbál kilépni a „se veled, se nélküled” kapcsolatból, de aztán újra meg újra visszamenekül. Kényszeresen töprengenek, újra meg újra döntéseket próbálnak hozni, megpróbálják kitalálni a legjobb megoldást. Döntenek így, döntenek úgy, de egyik elhatározásuk mellett sem tudnak sokáig kitartani.

Olyan ez az egész, mintha egy fal előtt ülnének, várva, hogy megnyíljon számukra az ajtó. Ajtó azonban nincs, és soha nem is lesz, de ezt ők nem akarják elhinni. Időről időre ezt belátják, megpróbálnak eltávolodni a faltól, de újra meg újra visszatérnek, és ismét leülnek várakozni. Az életük a fal körül forog. Teljesen hiábavaló módon.

Aki szeret, az nem érdekel

További nehézséget jelent számukra, hogy általában van a környezetükben olyan ember, aki szerelmes beléjük, de ők ezt észre se veszik, egyáltalán nem értékelik. Aki őket figyelemre méltatja, szereti, tiszteli, becsüli, azt lehet, hogy barátilag értékelik, de képtelenek beleszeretni, szexuálisan vonzódni hozzájuk.

Számukra csak az a szeretet lenne kielégítő, amit attól az embertől kapnának meg, akitől ezt lehetetlen megkapni. Dráma ez a javából, ráadásul évekig lehet vergődni ebben – a normális párkapcsolat reménye nélkül.

Természetesen megszakítható ez a drámai csapda, de ehhez minden esetben segítő kapcsolat szükséges: pszichológus, terapeuta, mentálhigiénés szakember. Olyan segítő, aki lassan, óvatosan szembesíti őt a valósággal, és megadja neki azt a biztonságot, elfogadó szeretetet, amit gyerekkorában soha nem kapott meg.

Gyógyulás

A legelső lépés, hogy fel kell ismerni a problémát. Ez borzasztóan nehéz, mert aki reménytelenül szerelmes, vagy bízik egy kapcsolat megjavulásában, annak nagyon nehéz felnyitni a szemét arra, hogy lehetetlen dologban reménykedik. Iszonyatosan kemény munka megértetni velük, hogy boldogságot soha nem találnak olyan társ mellett, akik képtelenek viszonozni az érzéseiket, vagy elköteleződni mellettük.

Az ilyen ember teljes realitásvesztésben van, és a gyógyulás folyamata során el kell engednie és gyászolnia a reményeit. Ez nem egy kellemes folyamat, nem is megy gyorsan de enélkül nincs gyógyulás.

Fontos eleme a gyógyulásnak az is, hogy fel kell tárni, miért választ mindig olyan embert, aki nem akarja vagy nem tudja teljesíteni a szükségleteit. Meg kell nézni azt is, honnan ismerős ez az érzésvilág a gyerekkorából. Gyakran nehéz rávenni egy társkeresőt, hogy a gyerekkorával foglalkozni. Azt mondják, hogy ők társat akarnak, ráadásul most azonnal. Nincs nekik idejük arra, hogy hetekig a gyerekkorukról beszélgessünk.

Márpedig ha a gyerekkori fájdalmainkat eltettük egy fiókba, és jól rázártuk a zárat, akkor ezek a fájdalmas emlékek, ki nem elégített szükségletek addig fogják irányítani az életünket, amíg ki nem nyitjuk ezt a fiókot. Amíg a gyerekkori történetek feldolgozatlanok, addig újra meg újra ugyanaz a történet fog ismétlődni az életükben.

Ha úgy érzed, hogy teljesen beleragadtál egy reménytelen szerelembe vagy egy „se veled, se nélküled” kapcsolatba, akkor keress segítséget, mert egyedül nem fog menni!