Miért vonzó az, aki elérhetetlen?

Lehet, hogy te is voltál már szerelmes valakibe, aki teljesen kiszámíthatatlan volt: nem jött, amikor megígérte, folyton lemondta a randikat, nem hívott vissza, és elbizonytalanító üzeneteket küldött. Te pedig lassan kezdtél beleőrülni, mert nem tudtad, hányadán is álltok, és egyre szerelmesebb voltál. De vajon miért?

Miért van az, hogy egy ilyen kapcsolat a legtöbb embert nem arra készteti, hogy fejvesztve meneküljön? Hiszen a vak is látja, hogy a másik kiszámíthatatlan, nem igazán kötődik, és az egész környezeted azt hajtogatja, hogy ébredj fel végre, ebből nem lesz tartós, boldog párkapcsolat! Miért van az, hogy te viszont egyre kétségbeesettebben ragaszkodsz a kiszámíthatatlan partneredhez? Sőt, egyenesen úgy érzed, hogy ez az őrült szenvedély az igazi szerelem.

Azzal áltatod magad, hogy amikor együtt vagytok, akkor szuperül megvagytok, és a nagy veszekedéseket szenvedélyes kibékülések követik. Közben pedig az eszeddel tudod, hogy a sok bizonytalanság helyett nyugodt, kiszámítható, biztonságot adó kapcsolatra vágynál, és lehet, hogy a barátaidnak igaza van, ebből nem lesz tartós, kiegyensúlyozott párkapcsolat.

A megbízhatatlanság őrületes ereje

Amikor szeretünk valakit, teljesen normális módon arra vágyunk, hogy mi is fontosak, értékesek legyünk a számára, sőt a társunk ezt mondja, mutassa is ki. Ha ez mégsem történik meg, akkor elbizonytalanodunk, kételkedni kezdünk a saját szerethetőségünkben, értékességünkben. Sokan már a bizonytalanságot is elutasításként és fájdalomként élik meg. Egy kutatás kimutatta, hogy az elutasítás során az agynak ugyanaz a része aktiválódik, mint amikor fizikai fájdalmat élünk át. Vagyis tényleg nagyon szenvedünk.

Amikor fájdalom ér bennünket, a kötődési rendszerünk aktiválódik, és próbáljuk kitalálni, hogyan érezhetjük magunkat újra biztonságban.

Az elkerülő kötődési stílusúak ilyenkor inkább egyedül szeretnek lenni, és ellökik maguktól a társukat. A szorongó kötődési stílusúak viszont arra vágynak, hogy még közelebb kerüljenek a párjukhoz. A gond akkor van, ha éppen a párjuk volt az, aki megbántotta őket, hiszen ilyenkor éppen attól várnának vigaszt, aki az imént sérülést okozott nekik.

Ha egy veszekedés után a kibékülés megtörténik, akkor az agyunk megtelik oxitocinnal, ami még jobban megerősíti a társunk iránti kötődést. Vagyis még szorosabban kötődünk majd ahhoz a partnerhez, aki előbb elutasít, majd ismét magához von.

Az agyunk pedig hozzászokik ehhez az érzelmi hullámvasúthoz, és azt kezdjük gondolni, hogy őrületes, szenvedélyes szerelem részesei vagyunk. Csak éppen a megnyugtató állandóság és biztonság hiányzik a kapcsolatunkból. Amire persze vágyunk, de ha találunk valakit, aki képes lenne ezt megadni, az illetőt szörnyen unalmasnak fogjuk érezni, és azt fogjuk gondolni, hogy ez nem szerelem, mert hiányzik belőle az a fajta őrületes érzelmi hullámvasút, amit a korábbi kapcsolatban megéltünk.

Ez sajnos óriási csapda: ha valaki megtapasztalta a távolság-kibékülés-közelség hullámzását, később is erre fog vágyni, és nagyon nehezen megy majd bele egy olyan kapcsolatba, ami nyugodt, kiegyensúlyozott és biztonságot adó. Még akkor sem, ha nagyon is vágyik erre.

Szenvedélyre éhezve

A fent leírt érzelmi viharzást leginkább egy szorongó és elkerülő kötődési stílusú pár tudja produkálni.

A szorongó borzasztóan fél attól, hogy a társa már nem szereti, esetleg el is fogja hagyni, így folyamatos megerősítést vár a párjától. Érzelmekkel árasztja el az elkerülő párját, aki ettől teljesen begőzöl, hiszen neki a legnagyobb félelme, hogy bekebelezik, kontrollálják, elveszik a szabadságát. Az elkerülő a párja érzelmi túláradására úgy reagál, hogy távolodni kezd: nem telefonál, lemondja a randit.

Erre a szorongó még inkább kétségbe esik: „Úristen! Már nem is szeret! Gyere, beszéljük meg, mi van a kapcsolatunkkal!”. Az elkerülő számára a „beszéljünk a kapcsolatunkról” olyan vészcsengő, ami még inkább távolodásra készteti. Inkább választana egy gyökérkezelést érzéstelenítő nélkül, mint egy beszélgetést a kapcsolatról. Mit tesz hát? Eltűnik egy hétre, esetleg egy hónapra.

A szorongó ekkorra már totál kész van. „Biztosan elrontottam valamit, selejtes vagyok, iszonyú nagy baj van velem, nem vagyok szerethető. Lécci, lécci, nyugtass meg, hogy még mindig szeretsz!”

Az elkerülőben már akkorára nő a feszültség a másik csimpaszkodásától, hogy azt gondolja, neki nem ér ennyit ez a kapcsolat, ennél még egyedül is jobb. Ezt gyakran ki is mondja, amitől a szorongó egészen kétségbe esik, és ezt gondolja: „Jaj, nem bírnám ki, ha elveszítenélek, kérlek, ne hagyj el!”. Lehet, hogy nem mondja ki ezt így, de az elkerülő érzékeli a csimpaszkodást, és végül teljesen ellöki a párját: „Szakítsunk, mert nem bírom ezt az állandó drámázást!”.

Véget ér a kapcsolat: az elkerülő fellélegzik, és a jövőben kétszer is meggondolja, hogy belekezdjen-e egy új kapcsolatba. A szorongó pedig összetörik, és azon gondolkodik, hogy már megint mit rontott el.

A szorongó számára további nehézséget jelent, hogy ő ezt a kapcsolatot igazi, mély szenvedélyes szerelemként élte meg. Hihetetlen boldogságot jelentettek neki a kibékülések, azok a pillanatok, amikor újra egymásra találtak a párjával.

Bár vágyik a nyugalomra, kiszámíthatóságra, biztonságra, ha találkozik egy olyan biztonságosan kötődő partnerrel, aki ezt meg tudná neki adni, azt unalmasnak fogja találni, mert vele nem lehet megélni ezeket a magasságokat és mélységeket. Ahhoz, hogy a szorongó ebből az ördögi körből ki tudjon lépni, tudomásul kell vennie, hogy az is lehet szerelem, amikor nincs őrült érzelmi hullámvasút, és a biztonságosan kötődő partner egyáltalán nem unalmas.

Ha szeretnél kitörni ebből az ördögi körből, nézd meg, hogyan segíthetek neked a társtaláló coachinggal!