Miért olyan buta az okostelefonos romkom?

A múlt héten nem találtunk jobb filmet, így beültünk a Jexi, a túl okos telefon című romkomra. Már csak azért is érdekelt (noha nem vártam tőle sokat), mert 2013-ban láttam már egy hasonló témájú alkotást, A nő címmel, Joaquin Phoenix főszereplésével. Érdekes, valamiért mindig férfiak kerülnek szerelmi kapcsolatba a kütyüjükkel. De míg a 2013-as sztori túl líraira sikerült, ez a tavalyi Adam Devine-nel, aki úgy néz ki, mint egy Lego figura, túlságosan alpári lett. 

A kiindulás hasonló, mint A nő-ben: egy igencsak lúzernek kinéző és egyébként szintén írással foglalkozó pasi vesz egy telefont, amelynek az oprendszere már olyan fejlett, hogy saját személyisége van. Vagyis igazi mesterséges intelligencia - amilyen persze még nincs, és remélhetőleg nem is lesz jó ideig. Bár a filmesek nagyon élvezik, ha ezzel a témával játszhatnak. 

Míg Joaquin Phoenix telója, Samantha kedves és lírai, valóságos úrinő, addig Jexi úgy beszél és viselkedik, mint egy hisztis utcagyerek. Samanthát érzékenysége, finom intelligenciája, na meg szexi hangja miatt a "gazdája" elkezdi szeretni, Jexitől azonban Phil rövid úton szabadulna. De nem tud. És itt az első nagy butaság a filmben: mi az, hogy csak egyetlen oprendszer létezik az összes telefonra? Mi az, hogy egy vásároló mindig ugyanabba a boltba megy vissza új telóért, ahol az oprendszer emberi verziója, egy végletekig bunkó eladónő állandóan porig alázza? Mintha a szocializmusban lennénk, ahol az embernek nem nagyon volt választási lehetősége - vagy a kéket, vagy a kéket vette meg. 

Persze ennek a lebutított romkomnak is az az üzenete, mint általában ezeknek a kütyüs filmeknek: találjunk vissza a valódi emberi értékekhez, kommunikájunk a munkatársainkkal, a szomszédunkkal, lássuk meg, milyen szép is a város, ahol élünk, és vegyük észre a jó csajt, akit épp most löktünk fel az utcán. Bár ha úgy vesszük, az amerikai filmek alapján úgy tűnik, a való életben leginkább az ügyefogyottak képesek ismerkedni, akik folyton belerohannak valakibe... 

Nyilván nem jó, ha az ember még a kollégája nevét sem tudja, bár három éve ül mellette a melóhelyen - csakhogy ilyen nincs is. Nyilván nem jó, ha mindig a telefonunk képernyőjét bámuljuk, és nem vesszük észre, mi van körülöttünk, de itt sem tartunk még. Az utcán leginkább is hallgatunk valamit, vagyis legfeljebb nem hallunk, de látni azért látunk. 

Ami főleg idegesítő ezekben az okoskütyüs filmekben, az a kütyü szerepének teljes félreértelmezése. Nem a kütyüvel beszélgetünk és őt szeretgetjük, a telefon csak ablak a világra. Szó sincs róla, hogy annak, aki posztol valamit magáról az Instán, ne lehetnének valódi barátai a valódi életben, sőt, a neten keresztül több barátra is szert tehetünk, mint IRL - mivel így sokkal könnyebb hasonló érdeklődésű embereket találni. És persze társat is: nem az a megoldás, hogy kétballábas módon vonulunk át az életen, hátha fellökünk valakit, és már attól a sztereotípiától is ideje lenne megszabadulni, hogy egyetlen társkereső hülyeségei alapján az összeset lesajnáljuk. 

Arról már nem is beszélve, hogy kíváncsi vagyok, mikor szoknak le az amerikai filmcsinálók arról, hogy menőnek tartják, ha egy pasi féltékenységből leüti a riválisát. És úgy tesznek, mintha a nők ettől tapsikolnának örömükben. Értem én, hogy kell a kontraszt meg az izgalom, de az agyatlan verekedés nem szexi, legfeljebb csak szánalmas. 

A film még a szexting kényes témáját is érinti - mikor a csinos biciklibolt-tulajdonos csaj erotikus fotót küld a főszereplőnek, ő készít vagy ötven intim képet a koronaékszerről, és csak az okostelón múlik, hogy végül nem küld el egyet sem (legalább is aznap este nem) - nos, igen, esetleg arra jó ez a poénkodás, hogy a férfiak egy része felfogja: a nők nem szeretnék mihamarabb megtekinteni a pasik nemi szervét, de ezt meg lehetett volna oldani kevésbé alpári módon is. Bár ennek a filmek a készítői arra rendezkedtek be, hogy Amerikai pite szinten kommunikálják az üzenetüket. Ami lehet, hogy a tizenéveseknél bejön, de aki már elmúlt húsz, az szerintem maximum kínjában röhög. 

Gondolom, lesznek még hasonló témájú filmek, remélem, azok majd ötletesebbre sikerülnek.