Mennyi információt osszak meg a páromról az interneten?

Minél fiatalabb generációról van szó, annál fontosabb a közösségi oldalakon sugárzott képünk, vagyis, hogy az ismerőseink, barátaink mit látnak belőlünk. A tizenévesek olyasmiken aggódnak, hogy a szüleik tíz éve kitettek-e róluk babaképeket, meg mi van, ha egy rosszul sikerült fotón betaggelik őket, milyen a menő profilkép és hogyan érhetik el, hogy a lehető legvagányabb benyomást keltsék azok szemében, akiket potenciális partnernek, párnak tekintenek.

Az is baj, ha túl sok az információ, de az is, ha egyáltalán nem vagyunk jelen, manapság már gyanúra adhat okot, ráadásul bizonyos platformokon a követők száma a meghatározó és az a percepció, hogy minél népszerűbb valaki, annál könnyebben tud ismerkedni. Ráadásul a fiatalok esetében még akkor is azonnal netes fórumra terelődik az ismerkedés, ha élőben találkoztak először. (Odamegy egy srác egy lányhoz egy koncerten és megkérdezi, bejelölheti-e valamelyik platformon. Régen elkérte volna az e-mail címét. Még régebben a telefonszámát. Még régebben meg elkezdett volna vele ott, helyben beszélgetni.)

Mivel az életünk nagy része a közösségi oldalakon zajlik, óhatatlanul a magánéletünket is prezentáljuk (legalábbis sokan így tesznek), de nagyon nem mindegy, hogy miként, milyen időzítéssel, milyen közönségnek és a partner engedélyével vagy sem. Alapszabályként legyünk óvatosak és ne hamarkodjuk el annak online bejelentését, hogy összejöttünk valakivel, amíg ebben nem vagyunk teljesen biztosak, sőt, csakis akkor vállaljuk ezt fel, ha megbeszéltük, hogy publikussá tesszük.

Van, aki nagyon aktív online életet él és sok posztot tesz ki önmagáról, a környezetéről, tevekénységeiről, családtagjairól, van, aki meg teljesen visszahúzódó és még profilképe sincs. Így ismerkedéskor, mikor megtudjuk egymás nevét és automatikusan rákeresünk a másik online múltjára, azonnal képet kaphatunk arról, hogy milyen a hozzáállása. Aktív, de nem magánéleti tartalmakkal jelentkezik, aktív, és rengeteg érzékeny infót oszt meg, vagy teljesen passzív, ismerősei sincsenek, valójában olyan, mintha maximálisan óvakodna attól, hogy nyomot hagyjon?

Ez az ismerkedés korai szakaszában kiderül, így elég hamar érzékelhetjük, hogy mire kell vigyáznunk… De mikor még a korai szakaszban vagyunk, biztos, hogy nem ez áll a fókuszunkban. Abban eléggé biztosak lehetünk, hogy egy új partnerjelölt át fogja tanulmányozni a magunkról megosztott dolgokat, kivéve, ha egyáltalán nem ért a közösségi oldalakhoz vagy nem érdeklik (ami körülbelül egybeesik), vagyis mindig számoljunk ne csak a lehetséges munkaadók, hanem a potenciális barátnők és barátok kíváncsiságával is. Amit nem szívesen vállalunk a múltunkból, azt ne tegyük mindenki által láthatóvá, sőt, akár teljesen priváttá is tehetjük).

Miből származhatnak problémák?

1. A beleegyezése nélküli fotókat, videókat osztunk meg, amelyeken szerepel: akár jól néz ki rajtuk, akár nem, az ő döntése, hogy ezt vállalja-e. (Különösen időszerű ez a nemrég nyilvánosságra került bűnügy kapcsán, miszerint magyar férfiak százai osztották meg egymással barátnőjük, feleségük vagy idegenek valódi vagy manipulált erotikus/ pornó fotóit. Ilyet soha ne tegyünk!)

2. Kisebb-nagyobb körben sztorikat mesélünk, amelyekben szerepel, de nem feltétlenül kedvező szerepben. (Konkrétan szidalmazzuk vagy kigúnyoljuk, akár okkal, akár nem.)

3. Olyan sztorikat mesélünk, amelyekben pozitív a szerepe, de ő nem akarta, hogy nagyobb nyilvánosság értesüljön róla. Akár a dicshimnuszok is lehetnek nagyon idegesítőek.

4. Túl korán, meggondolatlanul prezentáljuk, hogy mostantól egy pár vagyunk, vagy éppen, hogy szakítottunk, mert éhezünk az ismerőseink elismerésére vagy sajnálatára. (Főleg a horror szakítási történetek tudnak nagyon kellemetlenek lenni.)

5. Érzékeny személyes infókat osztunk meg (lakcím, telefonszám, munkahely, betegség, a gyerekeiről szóló dolgok).

6. Fals módon úgy állítjuk be, mintha tökéletes lenne a kapcsolatunk, miközben épp az ellenkezője igaz. Ennek minősített esete, mikor a feleség a férje közösségi oldalán saját magának ír szerelmi vallomást, hogy elhitesse az ismerősökkel, mennyire odavannak egymásért. (Megtörtént eset.)

7. Soha nem teszünk említést a létezéséről, úgy viselkedünk a közösségi térben, mintha nem lennénk egy pár: vannak, akik ezt kifejezetten sértőnek érzik és azt gyaníthatják, hogy azért viselkedünk így, mert nem szeretnénk őt felvállalni, esetleg így akarunk párhuzamosan több emberrel kavarni.

8. Bűncselekménnyel vádoljuk meg: itt sajnos az sem számít, ha valóban elkövette, még így is indíthat pert ellenünk, mert nem áll jogunkban pellengérre állítani (bár vannak kétségbeesett helyzetek, amikor egy áldozat csak így kap figyelmet, de attól még bajunk származhat belőle).

De nem csak a partnerünkkel kapcsolatos információmegosztás okozhat gondokat, hanem az is, ahogy a közösségi térben másokkal viselkedünk. Van, aki képtelen elviselni, hogy egy számára vetélytársként érzékelt másik nőt vagy férfit követünk, lájkoljuk a képeit, érdeklődést mutatunk iránta. Vagy az veri ki nála a biztosítékot, hogy az exünkkel tartom a kapcsolatot, esetleg azon kap minket, hogy túl sok időt töltünk a profiljuk nézegetésével.

Jobb, ha minden ilyen kérdést át tudunk beszélni: kinek mennyire komfortos, ha a fotóit mutogatják, ha sztoriznak róla, ki tartja problémásnak, ha intenzíven követünk másokat, és így tovább. Ha nekünk van azzal problémánk, amit a partnerünk csinál, akkor próbáljuk higgadtan, jóindulattal kezelni a dolgot, még ha úgy érezzük is, hogy elárult, tolerálhatatlan dolgot tett. Lehet, hogy az ő perspektívájából teljesen természetes viselkedés volt, csak mi teljesen másképp érzünk. Mindig az legyen az elsődleges, hogy a partnerünk ne érezze magát rosszul attól, amit teszünk.