Miért olyan partnert kellene választanod, akit kedvelsz?

A kérdés első pillantásra logikátlannak tűnik: nyilván olyan partnert akarunk választani, akit kedvelünk. Hiszen a kedvelés előfeltétele annak, hogy beleszeressünk valakibe. Vagy nem? Nagyon nem. A filmek előszeretettel alkalmaznak például olyan forgatókönyveket, amelyekben két, egymást kifejezetten ki nem állható, egymással ellenséges ember között alakul ki vonzalom. Hiszen ez olyan dinamikát ad a történetnek, amit egy kezdetben is egymást kedvelő páros nem tud nyújtani.

Miközben a jó, fordulatokkal teli cselekménytől úgy érezzük, hogy igen, egy vérbeli szerelmi drámát látunk (vagy épp komédiát), addig ha a két ember kezdettől fogva szimpatizál egymással és nem veszekednek, akkor valami külső problémával kell feldobni a cselekményt, hogy élvezhető legyen. De az élet nem ilyen. A való életben az a legjobb, ha olyasvalakibe szeretünk bele, akit tényleg kedvelünk, nem csak vonzódunk hozzá.

Mit is jelent az, hogy kedvelünk valakit? Legegyszerűbben arról ismerjük meg a kedvelést, ha az adott ember mellett lazán, felszabadultan tudunk viselkedni, mert olyan kellemes társaság. Még csak arra sincs szükség, hogy folyamatosan beszélgessünk vele, ez a kényszer sincs jelen. Egyszerűen csak önmagunk lehetünk, békét, nyugalmat érzünk, fellélegzünk. Nem aggódunk amiatt, hogy majd valamin felhúzza magát, nem félünk a reakcióitól, bármiről is szeretnénk vele beszélni, bátran megtesszük, mert nem szorongunk a társaságában.

Vajon miért van annyira kevés ember, akire ez igaz? És mitől lesz valaki ilyen easy going, ahogy az angolban mondják?

Hogy erre mennyire kell születni és mennyire szocializáció függvénye, persze lehet róla vitatkozni, de a kellemes emberekre jellemző egyfajta belülről fakadó nyugalom, csendes magabiztosság, annak a tudata, hogy rendben vannak. Nem tépelődnek, nem szoronganak, nem akarnak mindenáron bizonyítani valamit és főleg: nem akarnak legyűrni. Elfogadók, empatikusak, türelmesek.

Viszont, ahogy fentebb is említettem, túl kevés ilyen ember van. A szenvedélyeink pedig sokszor más irányba visznek minket. Főleg, ha gyerekként nem a kiegyensúlyozottság és a nyugalom jellemezte a hozzánk legközelebb állók életét. Ha ahhoz szoktunk, hogy folyamatos konfliktusokkal találjuk szembe magunkat, akkor ennek hiánya akár még unalmasnak is tűnhet.

És nem elég, hogy a rokonságunk tele van nehezen elviselhető emberekkel, de még romantikus partnernek is olyat választunk, akivel csak veszekszünk, magunk sem tudjuk miért. Nem ritka, hogy valaki iránt vágyakozunk, szeretnénk végre vele lenni, de amikor találkozunk, rövid időn belül olyan frusztráltnak érezzük magunkat, hogy azonnal menekülőre fognánk.

Létezik ez a jelenség testvérek, szülők-gyerekek között is, de legalább őket nem mi magunk választottuk. Viszont, ha a családunk tagjait általában véve nem tudjuk kedvelni, még ha szeretjük is őket, akkor valószínűleg mi is kedvelhetetlen perszónákká váltunk. Ahogy megfigyeltem: a sokak által kedvelt, kellemes emberek általában olyan családdal is rendelkeznek, amely hasonló habitusú elemekből ál, míg a nehezen viselhető emberek családja is tele van konfliktusokkal.

Ugyanakkor lehet ebben is fejlődni. Ha sikerül leválnunk eredeti családunk káros játszmáiról, ha megtanulunk egyenesebben, szabadabban kommunikálni – még ha ez sokszor bosszantja is a többieket --, akkor mi is válhatunk kellemes emberré. Ha nem is mindenki számára, lesznek olyanok, akik nagyon is értékelik majd ezt a változást.

Persze a kedvelés tűnhet túlságosan is barátzónás dolognak ahhoz képest, hogy mit jelen a szenvedély. Amelyet sokszor az ellentétek izzítanak. Hosszú távon azonban az fog számítani, hogy milyen kellemes vagy éppen kellemetlen a partnerünk mellett élni. Bármennyire is izzik az erotika, ha a végén nem vagyunk képesek nyugodtan beszélgetni egymással és jól érezni magunkat, akkor elég pocsékul alakulhat a kapcsolatunk.

Egy kellemes, laza, ítélkezésmentes emberrel együtt élni milliószor jobb, mint azzal, aki nem ilyen, legyenek bár kiváló tulajdonságai egyébként. Miközben pedig kedvelhető partnert keresünk, gondoljuk át, hogy mi vajon kedvelhető partnerek vagyunk-e.