Crash vagy szerelem? Honnan tudjuk, melyikkel van dolgunk?

Sok szerelem azzal kezdődik, hogy valaki iránt erős vonzalmat érzünk és emiatt teljesen másnak látjuk az illetőt, mint amilyen. Nem minden szerelem ilyen: mikor a romantikus érzelmeket barátság előzi meg, akkor ez a fázis csak a mélyebb megismerés után következik be, ezért nem abból fakad, hogy nem ismerjük a másikat és a fantáziáinkat vetítjük rá, hanem éppen abból, hogy ismerjük.

A crash intenzitása persze igencsak sokféle lehet, attól is függ, ki hány éves, mennyire kap pozitív visszajelzéseket, mennyire van esélye elérni a vágyait, az is lehet, hogy olyan ember iránt van oda, aki még a létezéséről sem tud. A szerelemmel ez nem fordulhat elő, hiszen ahhoz mélyebb megismerés szükséges. Persze az is lehet reménytelen, ha az illető, akit szeretünk, nem táplál irántunk romantikus érzelmeket.

De honnan tudjuk, hogy crash vagy szerelem, amit érzünk?

Ha csak belezúgunk valakibe, akkor szinte tökéletesnek látjuk és azt is várjuk el, hogy tökéletes legyen. Minél kevesebbet kapunk az illetőből, minél kevésbé van alkalmunk megtapasztalni a valódi énjét, annál inkább fenn tudjuk tartani ezt az illúziót.

Ha viszont lehetőséget kapunk arra, hogy mélyebben is megismerjük a másikat, akkor két úton mehetünk tovább: vagy rájövünk, hogy egyáltalán nem olyannak képzeltük, mint amilyen a valóságban és így már nem is érdekel, vagy annak ellenére, hogy nem olyannak képzeltük, továbbra is érdekel, sőt, a valóság még izgalmasabbnak bizonyul, mint a fantázia.

Nyilván ő is ugyanígy értékel majd bennünket: viszonzott szerelem akkor válik ebből, ha mindketten túljutunk a kezdeti rózsaszín ködön és még mindig akarjuk egymást. Vagyis egy ismerkedés elején, de még úgy 3-4 hónappal később sem feltétlenül derül ki, hogy melyikkel van dolgunk, de ha még 6 hónap elmúltával is lelkesedünk, akkor esélyes, hogy ez szerelem lesz.

A crash inkább összezavarja, mint világossá tenné a dolgokat. Ha épp leszáll a rózsaszín köd, kevésbé tudunk koncentrálni, állandóan vágyunk tárgyán jár az eszünk, van, aki még enni sem képes, rosszul alszik, úgy viselkedik, mint egy drogos. Rosszabb esetben olyasmiket is megtesz, amit józan állapotában nem: megalázza magát, szabályokat szeg, ráerőlteti magát a másikra, rombolja egyéb kapcsolatait.

Sokan keverik össze a szerelmet ezzel az állapottal, ezért rettegnek attól, hogy beleszeressenek valakibe. De a két dolog nagyon is különbözik: a szerelem nem rózsaszín köd és nem akadályoz meg bennünket abban, hogy elvégezzük a munkánkat, normálisan viselkedjünk. Sőt, inkább rengeteg energiát ad és összeszedetté tesz, ha minden remekül működik a kapcsolatunkban.

Crash esetén képesek vagyunk irracionális áldozatokat hozni és semmibe venni a kötelességeinket. Persze ennyire nem mindenki ragadtatja el magát, de azok az emberek, akik azt vallják, hogy a szerelem mindent legyőz (dehogy) és hogy szerelemben és háborúban mindent szabad (még kevésbé igaz), képesek a legnagyobb atrocitásokra is. Bár a crash-en már túlmegy, inkább obszesszív viselkedés, amely erős birtoklási vággyal és persze féltékenységgel párosul.

A szerelem nem ilyen: nem akar ártani se a szeretett személynek, se másoknak, nem akar kisajátítani és nem erőszakos. A szerelemért harcolni sem lehet, hiszen azt vagy megkapjuk vagy nem: kikényszeríteni nem lehet. Éppen ezért fals azt gondolni, hogy léteznek módszerek, amelyekkel bárki meghódítható vagy éppen visszahódítható.

Ha igazán szeretünk valakit és nem birtokolni, uralni akarjuk, akkor az ő boldogsága előrébb való lesz, mint a sajátunk, tehát még arra is képesek leszünk, hogy lemondjunk róla, ha ő nem akar velünk lenni vagy valamilyen okból lehetetlen, hogy együtt legyünk. Soha nem a saját kielégülésünk lesz első helyen, mindig a másik ember boldogsága. Ezért is akkora kincs a viszonzott szerelem: a crash-sel ellentétben ugyanis életünkben ezzel kevésszer fogunk találkozni.