Még mindig divat lehúzni az online randizást

A héten egy magyar vígjátéksorozatot néztem újra, és megint beleütköztem abba a sztereotípiába, hogy az online randizást abszurdnak, nevetségesnek és eredménytelennek állítják be. A Csak színház második évadáról van szó konkrétan: a frissen elvált, kétgyermekes, negyven körüli Petra (Szávai Viktória) így próbál ismerkedni egy ideig. Persze a figura alapjában véve úgy van kitalálva, hogy mindig ügyetlenkedjen, baleseteket szenvedjen és elfelejtsen dolgokat, ezért szinte adja magát a téma, hogy rajta keresztül az online társkeresést is kifigurázzák az alkotók.

Visszaköszön az összes előítélet: ilyen helyen csak őrültek, lúzerek, perverzek vannak, aki meg normálisabb, az házas. Néhány hangulatfestő kaland elmesélésére is sor kerül, mígnem Petra véletlenül egy olyan pasit hisz online randipartnernek, aki igazából az exférjéhez jött tárgyalni és leült egy kávéra megbeszélés előtt. Mivel Petra szinte nem is hagyja, hogy az illető szóhoz jusson, a férfi belemegy a játékba és csak később derül ki, hogy ő nem online társkereső - nyilván azért is ilyen normális... 

Miközben nem csak a párkeresésben, hanem a pártalálásban is egyre nagyobb szerepe van a randizás ezen fajtájának, és már rengeteg így létrejött kapcsolat tart évek óta, a filmek, sorozatok nagy része még mindig azt sugallja, hogy ez zsákutca, csak csalódást okoz, és az igazi az, ha a sors hoz össze két embert, főleg, ha egymásba botlanak az utcán, az egyik leejt egy csomó iratot, a másik meg segít összeszedni... Hiszen az sokkal autentikusabb ls viccesebb, meg olyan sorsszerű, filmen meg sokkal jobban mutat, mint két, az okostelefonját nyomkodó emberke. 

Kár, hogy még soha senkinek nem mentem neki az utcán, mikor tele volt a kezem papírokkal, és soha nem hordok magammal dosszié nélkül egy csomó iratot... Ha az ember a vígjátékokból próbál tanulni, akkor az a benyomása támadhat, hogy a társkeresés legegyszerűbb módja, ha ügyetlenek és feledékenyek vagyunk, nem nézünk a lábunk elé, állandóan elejtünk valamit, lehetetlenül viselkedünk és kínos helyzetbe hozzuk magunkat, mindeközben persze roppant bájosan nézünk ki... Csak épp annyira izzadunk le, amennyire még jól áll. 

A másik tipikus előítélet, hogy az online randizás veszélyes és minden társkereső oldal tele van rosszindulatú emberekkel, csalókkal, esetleg pedofilokkal és gyilkosokkal is. Mindig szívesen kapnak fel hajmeresztő történeteket, ha tettes és áldozat így ismerkedett meg egymással. Persze, senki sem állítja, hogy nincsenek ilyen esetek, azért a legtöbb ember ugyanolyan normális vagy lökött ezeken a helyeken is, mint bárhol másutt. 

Filmekben, főleg vígjátékokban az is tipikus forgatókönyvi elem, hogy valaki nem a maga nevében regisztrál egy társkereső oldalra, és ebből persze rengeteg bonyodalom adódik. Noha a való életben is hallottam ilyenről, nem hiszem, hogy annyira tipikus lenne. 

És ha már filmek, gondoljunk csak bele, hogy a valószínűleg első online randizós film, A szerelem hálójában már 21 éves...