3 hiba, ami miatt a legtöbb társkereső idő előtt abbahagyja a randizást

Sajnos sok olyan társkereső van, aki úgy érzi, hogy csak kudarcok érik, és idő előtt abbahagyja a randizást. Mutatok néhány klasszikus hibát, amit elkövetnek, és néhány megoldást is, ami segít túllendülni a problémákon.

Azt azért szögezzük le: amikor valaki azt gondolja, hogy kudarcot vallott, azt ne vitassuk! Teljesen jogosak az érzései. Csalódottságot, szomorúságot, tehetetlenséget, magányt élnek meg. Ezek teljesen normális érzések. Mégis azt gondolom, hogy a nehéz érzéseiket gyakran gondolati torzítások okozzák. Szembesülnek egy jelenséggel, amelyet ők negatív módon értelmeznek. Mutatok néhány példát.
 

Nem válaszolnak a leveleimre.

Gyakran hallom panaszkodni a társkereső klienseimet, hogy hiába írnak 20-30 bemutatkozó levelet, alig néhányan válaszolnak nekik. Igen, ez tényleg bosszantó, fájó érzés. A kérdés, hogy mit csinálok ezekkel az érzésekkel, milyen következtetéseket vonok le a magam számára.

Azok, akik emiatt feladják az egész társkeresést, a következőképpen gondolkodnak: „Hiába írok egy csomó levelet, úgysem válaszolnak nekem. A többi társkereső tiszteletlen, legalább egy elutasító e-mailt írhatnának. Ennek az egész online társkeresőzésnek semmi értelme, ez egyszerűen nem működik. Teljesen feleslegesen töröm magam. Inkább feladom az egészet.”

Igen, lehet így is gondolkodni. A következménye: nem csinál semmit, hiszen úgysincs értelme. Majd csak rátalál valaki, a Sors/Szerencse/Isten/Univerzum majd egyszer csak lepottyantja elé az Igazit. Aki így gondolkodik – bár nem tudja vagy nem hajlandó szembenézni vele -, de hosszú távú szingli létre rendezkedik be.

Az egészségesebb és megoldásfókuszú gondolkodás így néz ki: „Oké, tudomásul kell vennem, hogy csak kevés bemutatkozó levelemre jön válasz. Nézzük meg, mi az oka ennek! Lehet, hogy nem jók a fényképeim? Na, akkor csináltatok újakat egy profi fotóssal. Ezek a szelfik tényleg gázok.

Lehet, hogy nem elég érdekes a regisztrációs lapom? Rendben, akkor írok újat, és megpróbálok érdekesebben, viccesebben bemutatkozni, és izgalmasabb első levelet fogok írni.

Az is lehet, hogy sajátosak az igényeim a jövendő partneremmel szemben, kevés ilyen ember létezik. Tudomásul veszem, hogy a többség nem ilyen, csak kevesen felelnek meg a vágyaimnak. Ez így rendben van: tulajdonképpen nem az a fontos, hogy sokan válaszoljanak. Az a fontos, hogy az az egyetlen személy írjon, akivel összepasszolunk.

Tulajdonképpen egészen sok mindent csinálhatok másként. Nézzük meg, ezek közül mi működik! De az biztos, hogy nem adom fel egykönnyen!”

Ha megfigyeled, a második gondolafolyamban a társkereső a megoldást kereste, és nem a hibást!

Nincs egyetlen normális ember sem a társkereső oldalakon.

Sajnos a fenti mondatot is elég gyakran hallom, ami súlyos lesajnálása a többi társkeresőnek. Aki így gondolkodik, az fentről néz le másokra, magát különbnek, értékesebbnek tartja.

Ezeknek a társkeresőknek magasak az igényeik, és úgy érzik, hogy teljesen jogosak is. És sokszor igazuk is van: azt gondolják, hogy ők már sok mindent letettek az asztalra, és „jogosan” várják el, hogy a párjuk is ezen a szinten legyen.

Természetesen fent lehet tartani ezeket az igényeket, de érdemes tudatosítani, hogy kevés társkereső fog megfelelni nekik, és vagy nagyon ki kell találni, hogy hol találnak ilyen partnereket, vagy hosszabb társkeresési idővel érdemes számolni. Bármelyiket is választják, egy dolgot nem érdemes csinálni: idő előtt feladni a társkeresést.

Én már mindent megtettem, mégsem találtam társat. Nekem nem az online társkeresés az utam.

Az a tapasztalatom, hogy akik ezeket a mondatokat mondják, egyáltalán nem tettek meg mindent! Sőt, valójában egészen keveset tettek azért, hogy társat találjanak. A legjobb esetben találkoztak 3-4 emberrel, és úgy érzik, hogy ezzel ki is pipálták az online társkeresőzést. Vagy legalábbis ezzel igazolják a maguk számára, hogy miért is nem hajlandók kitenni magukat a további kudarcok és csalódások esélyének.

Egy lelkileg egészséges felnőtt ember egy számára fontos cél elérése érdekében képes egészen hosszan is tűrni a kudarcokat és csalódásokat. Azt gondolom, hogy ha valakinek igazán fontos, hogy legyen egy társa, gyereke, családja, az nem adja fel az első kanyarban. Akik azt mondják, hogy ők már mindent megpróbáltak, csak meg akarják nyugtatni magukat azzal, hogy mindent megtettek. A lényeg, hogy ne érje őket további szomorúság és fájdalom.

Ezeket a klienseimet meg szoktam kérdezni, hogy ha állást keresnének, 3-4 interjú után abbahagynák-e a keresést. Azt szokták mondani, hogy „Á, dehogy! Addig folytatnám, amíg nem lesz állásom. Valamiből meg kell élni.” Érdekes, hogy ebben az esetben el tudják viselni a visszautasítást, a társkeresés esetében viszont érzékenyebben érinti őket a csalódás, mert azt gondolják, hogy itt a személyüket utasítják el.

Pedig egyáltalán nem erről van szó! Amikor randizunk, a legtöbb esetben már a levelezés során vagy az első randin lemorzsolódik a többség. Olyan emberek, akiknek alkalmuk sem volt minket megismerni. Tehát egy vadidegen ember mond ránk nemet, és mi teljes természetességgel ezt úgy fordítjuk le a magunk számára, hogy „nem vagyok elég jó nő/pasi, tehát nem kellek.”

Pedig nem erről van szó! Ezt az ítéletet csak mi mondjuk ki saját magunkra! Inkább arról van szó, hogy nem találtuk meg azt az embert, aki veszi a fáradságot, hogy megismerjen és értékeljen minket!

Ha idő előtt abbahagyjuk a randizást, magunkon hagyjuk a bélyeget, amit magunk sütöttünk a homlokunkra: „nem vagyok elég vonzó”. Mi lenne, ha inkább addig folytatnák a keresést, amíg be nem bizonyítanánk ennek az ellenkezőjét? Például ezt: „értékes és vonzó ember vagyok, nekem is lesz párom”.

Az a tapasztalatom, hogy aki hinni tud a fenti állításban, viszonylag hamar talál magának társat. Ez nem valami misztikus vonzás törvénye: ez az önbecsülés, önértékelés vastörvénye. Ha azt gondolom, hogy értékes és vonzó vagyok, úgy is fogok viselkedni. Ha valaki ezt mégsem veszi észre, nem engem választ, ezt úgy fordítom le magamban, hogy nem vette észre az értékeimet, és majd jön valaki más, aki boldog lesz, ha velem lehet.

Tudom, hogy könnyű ezt így kimondani, de amíg eljut valaki idáig, az gyakran hosszú idő, és terápiás folyamat eredménye.

Tisztában vagyok vele, hogy a társkeresés folyamata gyakran frusztráló, csalódást keltő. Mégis arra biztatlak, hogy bármilyen csalódás is ér, ne add fel! Menj haza, sírd ki magad, és másnap kezdd elölről!

Ha nagyon mélyre kerültél, akkor pedig keress fel egy szakembert (coach, pszichológus, mentálhigiénés szakember), aki segít megérteni neked, hogy mi történik benned, és közösen megtaláljátok a te megoldásodat. Egy dolgot nem érdemes soha megtenni: feladni azt az álmodat, hogy legyen párod és családod!

Ha elakadtál a társkeresés során, gyere el társkereső coachingra, és közösen megkeressük a te megoldásodat!