Miért nem jut egyről a kettőre annyi online ismerkedés?

Látszólag végtelen számú lehetőség, rengeteg társat kereső ember közepette hogy lehet, hogy mégis annyian maradnak magányosak? Próbálkoznak, fotózzák magukat, ott dekkolnak a társkeresőn, görgetik a jelölteket, írogatnak. És sokan mégse jutnak egy bizonyos szintnél tovább. Monotonnak, ismétlődőnek, unalmasnak tűnnek a napok, ha mégis összejön egy-egy randi, arra is csak úgy mennek el, hogy jaj, essünk már túl rajta. Nem pozitív izgalommal és örömmel, hanem már-már eleve úgy vágnak neki, hogy úgyse lesz belőle semmi, minek csinálom én ezt?

A probléma sokszor abban rejlik, hogy sokan még csak el sem gondolkodnak azon, hogyan kéne viselkedniük, hogyan kellene felhívniuk magukra a figyelmet. Miközben a net tele van elég használható tanácsokkal, a legtöbb társkeresőből mégis hiányzik a tudatosság, ráadásul a folyamat erősen eltolódott a „csak a külső számít” irányába.

A chatszobák idején (hogy egy kicsit nosztalgiázzunk is), mikor még csupán szövegelni lehetett ismeretlenekkel, egész más értékrend került előtérbe. A szó erejével vonzották be egymást az emberek. Leírtak még egész mondatokat, próbáltak szellemesek lenni, jó beszélgetések alakultak ki.

Aztán egyre nagyobb szerepet kapott a képi megjelenítés, egyre kevesebbet a szöveg. Sokan gondolják úgy, hogy az érdeklődésük kifejezésére elég odavetni valakinek egy Mizut… Hogy vagyot. De nem elég. Életünk párját keressük? Vagy legalább valakit, akivel megélhetjük az intimitást, akivel jól érezzük magunkat? Akkor miért nem fektetünk a projektbe több energiát? Miért hisszük azt, hogy elég a minimálisat beletenni? Vagy miért hisszük azt, hogy a külső a minden, vagy éppen a pénztárca vastagsága számít?

Nem, mintha elhanyagolható lenne, kinek milyen a külseje és az anyagi helyzete. Egyáltalán nem erről beszélek. De ezeken túl még millió más dolog van, ami fontos és amit az online térben akkor tudunk megjeleníteni, ha írunk magunkról. Akár a bemutatkozásban a profilt kitöltve, akár az első kapcsolatfelvételnél. Legjobb esetben mindkét helyen.

Ha van is írásbeli kommunikáció, az is chat formájában működik, vagyis inkább nem működik. A chat kb arra jó, hogy egy már általunk ismert valakivel felületes csevegést folytassunk, de valaki megismerésére valójában alkalmatlan. Esetleges, töredezett, szétfolyó, lényegtelen dolgokkal megy el az idő, félreértjük egymást, olykor még ékezetek sincsenek, úgyhogy sokszor igénytelen, kusza kommunikáció jön ki az egészből.

Persze, ha már létezik köztünk a kapocs és mélyebb témákat komolyan szinten, személyesen, levélben, telefonon érintettünk, akkor ez is egy jó eszköz, de elsősorban a kapcsolat fenntartására, nem annak elkezdésére.




Ha már az alapok, vagyis a megjelenítés, a kommunikáció kezdete félrecsúszik, akkor nincs hová fejlődni, nem lesz második, harmadik lépés, vagy a nulla információ alapján olyanokkal fogunk randizni, akikhez semmi közünk, csak épp véletlenül ők válaszoltak a mizura. Ha ilyen randik sorozatán veszünk részt, mindig csak az derül ki számunkra, hogy az emberek (nők/ férfiak) mind furák, semmi közünk hozzájuk, amúgy se olyanok, mint a profilképük…

Ha érdemben beszélgetnénk még a randi előtt, sokkal kevésbé lehetne minket becsapni egy profilképpel is, hiszen a beszélgetés, levelezés során rendkívül sok dologról szó esik, és ha valaki nem dörzsölt szélhámos, úgyis kiderül, hogy valami nem stimmel az általa mutatott képpel.

Az átgondolt levelezéses megközelítés azt is kiküszöbölhetné, hogy egy-egy rossz viccel, a másik érzékenységébe belegázoló meggondolatlan megjegyzéssel megsértsük a másikat. Biztos nők is sokszor követnek el ilyen hibát, de én elsősorban férfiak részéről látom, hogy chat-ben nem érzékelik, mi nem fér bele a civilizált társalgásba és mi bunkóság. Hamarabb írják le és küldik el, minthogy gondolkodnának rajta.

Tehát minél több energiát fektetünk az előzetes szűrésbe, kommunikációba, szándékaink és preferenciáink tisztázásába, minél meggondoltabban, igényesebben kommunikálunk, annál nagyobb eséllyel találkozhatunk olyanokkal, akik hozzánk valók.