A netes társkeresés pozitívumai és árnyoldalai

Személyesen ismerkedni vagy a neten egymásra találni alapvetően teljesen más.

A személyes ismerkedés sokkal kevésbé célorientált, tele van bizonytalanságokkal akár azt illetően, hogy a kiszemelt személy ugyanúgy társat keres-e, mint mi, hogy van-e valakije, vagy szingli, hogy a számára csak barátként jöhetünk szóba vagy ennél intimebb kapcsolatban is reménykedhetünk. Abban lehetünk csak biztosak, hogy nekünk tetszik, akit kiszemeltünk.

A netes társkeresésnél legalább azt sejthetjük, hogy a többiek is partnert szeretnének, többé-kevésbé hasonló céllal, mint mi magunk (ha a megfelelő társkeresőn vagyunk), elvileg nincs senkijük (bár ez nem biztos), de tuti, hogy nem csak barátot akarnak szerezni… Viszont nem biztos, hogy élőben vonzónak találjuk egymást, már ha egyáltalán eljutunk az első randiig.

Az internetes társkeresésről eddig a legkomolyabb felmérést a Zürichi Egyetem Szociológiai Intézete végezte el 2003-ban. A kutatók a PartnerWinner.de társkeresői közül összesen 4100 embert kérdeztek arról, vajon miért választották az online módszert, milyen előnyöket látnak benne. A leggyakrabban említett fogalmak a következők voltak: anonimitás, kevesebb gátlás, laza, kötelezettségektől mentes kapcsolatok. 70%-uk tartotta igaznak azt a kijelentést, hogy a netes társkeresés esélyt ad azoknak, akik a való életben nehezen kezdeményeznek ismerkedést.

Az online társkeresésnél kevesebbet számít a külső, a magabiztos fellépés, az, hogy valaki egy társaság központja tud-e lenni, vagy szabatosan és könnyeden tud-e beszélgetni (főleg a semmiről): persze a külsőnek van szerepe, de itt azért lehet kicsit csalni, ráadásul a nem pusztán kép alapú társkeresés esetében a leírt szövegnek legalább akkora a jelentősége, mint a fotónak. Minél értelmesebb valaki, annál inkább.

A New York-i szociálpszichológus, Katelyn McKenna ráadásul azt állítja, hogy kutatásai szerint a netes ismerkedésen alapuló kapcsolatok tartósabbak, mint mások. Már, ha eljutnak egy bizonyos pontig. Hogy miért? Mert, ahogy már fentebb említettük, az online keresésnél kevésbé esnek abba a hibába, hogy csak külsőségek alapján ítéljenek, és több időt szánnak egymás megismerésére. Aki képes magát írásban kifejezni (ehhez persze kell egy kulturális szint), azt könnyebb mélyen megismerni e-mail-en keresztül, mint beszélgetésekből, mert az ember beszélgetés közben kevésbé koncentrált, illetve zavarban van, nehezebben nyílik meg.

Ráadásul az írásbeli kommunikáció során sokan szerényebben nyilvánulnak meg, mint a személyes kommunikáció során – ebbe az is belejátszik, hogy jobban reflektálnak önmagukra, illetve nem kell túllicitálniuk másokat ahhoz, hogy végre rájuk is figyeljen valaki.

A PartnerWinner.ch társkeresői közül azoknak, akik tényleg találtak párt, 12%-a vallotta azt, hogy már az e-mail váltások alapján beleszeretett a partnerébe, vagyis mire eljutottak az első randiig, már tomboltak bennük az érzelmek. Ez talán csak utólagos misztifikáció, hiszen sokszor megtörténik, hogy valaki írásban nagyon vonzónak tűnik, de a személyes találkozáskor elmegy tőle a kedvünk: vagyis ez a százalék lehetett nagyobb is, csak aztán a csalódást okozó randi miatt már nem gondolják úgy az alanyok, hogy akkor tényleg szerelmesek voltak.

Beszéljünk egy kicsit a hátulütőkről is: a Parship.de 850 felhasználójának nyilatkozata alapján a társkeresők 70%-a ún. Multi-flirter, vagyis egyszerre több emberrel is ismerkedik. A furcsa ebben az, hogy csak 70%, hiszen amíg csak ismerkedésnél tartunk, nem érdemes egy embernél leragadnunk. Senki nincs senkinek elkötelezve, a lehetőségek nyitva állnak, és akár már randizhattunk is valakivel, amíg nem derül ki, hogy mi is komolyan gondoljuk, meg ő is, addig miért szakítanánk meg minden más kapcsolatot?

Ez persze azt jelenti, hogy ha viszont valaki megtalálta, akit keresett, akkor a többiekkel viszont megszakítja a kapcsolatot, ami egyeseknek fájhat, mert már beleélték magukat az ismerkedésbe, mások, akik nem voltak ezen a szinten, nem is foglalkoznak az egésszel. Bele kell ebbe tanulni és vastag bőrt kell növeszteni ahhoz, hogy ne sérüljünk minden alkalommal. De ha a valós életben ismerkedünk, akkor is történhetnek velünk ilyenek, ráadásul az orrunk előtt. Lehet választani, ki mit visel el jobban: ha soha többé nem hall arról, aki dobta, vagy ha minden nap látnia kell valaki mással.

Az online létrejött kapcsolatokban minden gyorsabban történik általában (bár ez se feltétlen igaz minden ismerkedésre), viszont az élmények nem maradnak virtuálisak. Nagyon hamar ugyanolyan szintre kerülhetnek, mint a valódi kapcsolatok, és ugyanúgy az életünk részévé válhatnak. A szakítás miatti fájdalom is ugyanolyan valóságos lesz, mint más kapcsolatokban.

Helen Fisher szerelemkutató szerint a legjobb, ha hamar randizunk a valóságban is. Bár az én tapasztalataim ennek némileg ellentmondanak, mert minél kevesebb időt szánunk a másik ember megismerésére, annál könnyebben fogunk olyanokkal randizni, akikkel egyáltalán nem kellett volna, a sok negatív élmény pedig kétségeket ébreszt bennünk, vajon rátalálhatunk-e valakire egyáltalán. A minél hamarabb persze relatív: Helen Fisher szerint a randinak meg kell előznie azt, hogy a levelezőkben kialakuljon valami mélyebb vonzalom, mielőtt még megtapasztalhatták volna egymás testi valóságát. Mert akkor nem olyan magasak az elvárások, és kisebb a csalódás.

A viszonylag gyors randizás azokat is kiszűrheti, akik tulajdonképpen egyáltalán nem akarnak a valóságban találkozni. Felicitas Heyne pszichológus szerint a férfi felhasználók 13%-a fake, vagyis hamis társkereső – de ilyenek a nők között is biztosan akadnak. Az online társkeresés függőséggé is válhat, ha nem a célnak megfelelően használjuk, hanem úgy, mint valami számítógépes kalandjátékot, amely eltereli a figyelmünket a való életről: olcsó sikereket arathatunk általa, miközben az életünk nem mozdul semerre.

A cél mégiscsak az, hogy találjunk valakit, akit szerethetünk és aki szeret, ennek érdekében pedig érdemes kockázatot vállalni és okosan élni a társkereső által biztosított lehetőségekkel.