Miért tűnik el a lelkesedés pár nap után?

Számtalanszor tapasztaltam már, hogy ha regisztrálok egy társkereső oldalra, a kezdeti fázisban sok levelet kapok, aztán egyre csökken a számuk. Ez persze önmagában érthető, mert a rendszerek az új belépőket dobják fel, és a friss hús mindig érdekesebbnek tűnik… (Ezért is jó, ha időnként teljesen új regisztrációt és életet kezdünk.)

Az viszont már kevésbé érthető, hogy sok ígéretesnek induló levelezésből miért lesz olyan hamar totál érdektelenség. Átugrottuk az első akadályt, láttuk egymást, jó benyomást szereztünk egymásról, szimpatikus, amit írtunk… Ki kellene tartani pár napig, vagy akár hétig, amíg végre sikerül találkozni, vagy mire mindketten szeretnénk találkozni. De ha nincs másnap vagy harmadnap konkrét randi megbeszélve, akkor már nem is érdekes az egész?

Persze nem mindenkire jellemző ez, szerencsére jó sok ellenpéldát is láttam, de rengeteg társkereső van, aki egyszerűen sajnálja az időt, az energiát vagy csak olyan ábrándképeket kerget, amelynek élő ember nem képes megfelelni. Addig a pontig, hogy regisztrálok a társkeresőre és válogatok a jelöltek között, még nem nehéz eljutni, de kitartani egy-egy levelezés mellett akkor is, ha a személyes találkozás ezért vagy azért nem lehetséges, na, az már túl nagy kihívás. (Vagy épp a személyes találkozás gondolata rémiszt meg annyira, hogy amint szóba kerül, hanyatt-homlok meneküljünk.)

Ráadásul sokaknak nincs érzéke ahhoz, hogy élvezzék az online ismerkedés egyik nagy előnyét, amit a való életben kötött ismeretségekben soha nem tapasztalhatnak meg: azt a lebegést, ami a konkrét randi előtti szakaszban kialakítható. A titokzatosságot, az izgalmat, a feszültséget, azt, ami az egész dolgot olyan különlegessé teszi. Maguk mögött akarják tudni ezt az értékes időszakot, amelyben csak a két elme érintkezik, és puszta szavakkal fel lehet lelkesíteni valakit, sőt, ha nagyon egymásra hangolódunk, virtuális énünkbe valósággal beleszerethet a másik ember.

De nem… Mert mi lesz, ha a valóság teljesen más, és csalódnunk kell? Akkor inkább esélyt sem adunk a valóságnak?

Miért kéne mindent 2-3 nap alatt eldönteni? Sokan azt mondják, nincs idejük hosszasan levelezni, de mivel folyton kilépnek az ismerkedésből, sokkal több időt töltenek felesleges keresgéléssel, mint ha másképp állnának hozzá. Az az elképzelés, hogy a neten keresni sokkal gyorsabb, mint a való életben, eléggé csalóka. Elsőre úgy tűnik, de csak az lehet eredményes, aki ki tudja használni a rendszer adta előnyöket. Aki elég motivált és elég türelmes ahhoz, hogy eljusson a randiig, és még ahhoz is elég toleráns, hogy elfogadja, ha a partnere épp nem ér rá, megbetegedett, stb.

(Jártam már úgy, hogy a partner egyszerűen nem hitte el, hogy beteg vagyok, szerinte biztos kamuzom – itt véget is ért az ismerkedésünk, szerencsére, hiszen kiderült, hogy üldözési mániája van.)

Nem mindenkire érdemes várni, persze, de ha senkire nem vagyunk hajlandóak várni, akkor elég nehezen fogunk komoly kapcsolatot kialakítani. A „mindet azonnal akarok, de semmit nem vagyok hajlandó tenni érte attitűd” biztos, hogy nem jó alap egy tartós kapcsolathoz. Mint ahogy az állandó gyanakvás és számonkérés sem.

Bármennyire is szeretnénk, az online társkereső nem webáruház, ahol kényelmesen kiválasztom a kívánt árut, kosárba teszem és majd a pick pack point-ról hazahozom. Vagy egyenest házhoz szállítást kérek. A kínálatot ugyan viszonylag könnyen átnézhetem, de ahhoz, hogy kiválasszam belőle azt, aki pont nekem való, valószínűleg elég sokat kell még a gép előtt ülnöm, illetve randikra járnom. Ha nekem sikerült, nektek is sikerülhet.