Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Ozmózis: a társkereső implantátum

Mi lenne, ha létezne valamilyen eszköz, amely megtalálná helyettünk azt a társat, akire egész életünkben vágytunk? Mondjuk egy applikáció vagy egy implantátum? Nem lenne más dolgunk, mint hagyni, hogy belénk ültessenek egy kis kütyüt, és az addig monitorizálna minket és a többieket, amíg meg nem találná 100%-os pontossággal az ikerlelkünket? Mennyi felesleges randit, bénázást, reménykedést és csalódást spórolhatnánk meg magunknak! Biztos, hogy ez a társkereső lenne a csúcs, hamar lesöpörne minden más vállalkozást a piacról.

A franciák sci-fi sorozatban el is képzelték ezt a fajta társkeresőt, és elnevezték Ozmózisnak. A Netflixen megnézheti bárki, mit hoztak ki a témából. Az Ozmózis egyfajta mesterséges intelligencia, amely rákapcsolódik az emberek agyára és tökéletes élményekkel ajándékozza meg őket. Arra is van benne lehetőség, hogy virtuális partnerekkel randizzanak a felhasználók, de a nagy őt is felkutatja nekik. Az egyszerűség kedvéért a sorozatban az összes ikerlélek ugyanabban a városban él, ami nem túl életszerű - nem, mintha a többi megoldásuk életszerű lenne. (A poszt tartalomleírást is tartalmaz, spoiler veszélye áll fenn!)

A projekt kitalálója egy lány, aki például nem is hisz abban, hogy létezik szerelem a számára. Úgy próbál enyhíteni a magányán, hogy az Ozmózison belül látogat egy általa teremtett, "tökéletes" virtuális partnert. Elvileg csak azért teszi ezt, hogy gyors gyönyörhöz jusson általa, de persze nem maradnak ennyiben a dolgok. A mesterséges intelligencia egyre emberibbé válik és elkezd érzelmeket táplálni alkotója iránt.

A sorozat nagy erénye tulajdonképpen az, hogy megmutatja, milyen abszurd az a vágyunk, hogy valaki más mondja meg nekünk, mi a tökéletes számunkra.  Mert hiába talált valakit nekem a gép, aki szerinte az én lelki társam, ezzel az emberrel attól még nekem kell együtt lennem, és nekem kell megoldanom a konfliktusaimat vele. És mi van a kétellyel? Mi történik, ha nem hiszek a gép tévedhetetlenségében? Alapvetően azért alkalmazom, mert nem hiszek a saját ösztöneimben és le akarom magamról rázni a választás és a döntés felelősségét, de bármikor felébredhet bennem a kétely, hogy a program tévedett és teljesen elhibázott döntést hoztam miatta.

Hogyan tudhatom meg bizonyosan, hogy az Ozmózis jól választott-e helyettem? Ha eltávolítom az implantátumot és megtapasztalom, hogy nélküle is szeretem-e az állítólagos lelki társamat. És ha mégsem tudom nélküle úgy szeretni, akkor kezdhetem előről az egész társkeresős szenvedést... Az mindenesetre valószínű, hogy halálra rémítem ezzel a teszttel a kedvesemet, aki mindenképp hinni akar abban, hogy a rendszer működik.

Ha viszont elhiszem, hogy a program megtalálta az én egyetlen lelki társamat, mindjárt attól is félni kezdek, hogy elveszítem. Hiszen egyetlen dobásom van, nem létezik több lelki társ. Tehát merő rettegéssé válhat az életem, mert ha magamra haragítom vagy megbetegszik, vagy történik valami váratlan, akkor reményem se lehet arra, hogy találjak valakit, aki pótolhatja. A biztos tudás, hogy aki mellettem van, az egyetlen igazi, nem felszabadító, hanem bénító lesz.

És ott van még a megfigyeltség állandó jelenléte is problémaként. Mivel a párok egyfajta networkön keresztül is tudnak kommunikálni (összeolvadhatnak, szeretkezhetnek virtuálisan is, mikor fizikailag nincsenek együtt), az az érzésük támadhat, hogy állandóan kontrollálják őket.

Az alapító barátnője például elkezdi nagyon utálni, hogy az implantátumon keresztül folyamatosan online van, és a férje bármikor távolról is kérhet tőle virtuális összeolvadást. A férjet meg az zavarja, hogy a virtuális együttlét a maga sterilitásában tökéletesebb, mint a valóságos, és felteszi a kérdést, vajon miért nem olyan magával ragadó minden szeretkezés, mint ahogy azt egy lelki társtól el lehetne várni?

A lelki társra túl sok felelősség hárul: a partnere azt várja tőle, hogy tökéletes legyen és tökéletesen ismerje az ő vágyait, de mivel mindenki tele van traumákkal, hibákkal, paranoiákkal, gyengeségekkel, ennek az elvárásnak lehetetlen megfelelni. Mikor a projekt béta tesztelésre kerül, szinte csak nagyon problémás emberek jelentkeznek, akiknek élet-halál kérdése, hogy megtalálják a nagy őt. Az egyik szexmániás és azt hiszi, hogy csak a szerelem gyógyíthatja meg, a másik nagyon sikertelen a randizásban, egyáltalán nem tartja magát vonzónak és csodában reménykedik, a harmadik meg akar róla győződni, hogy a férj, akit választott, valóban az igazi, de a program egy őt teljesen tönkretevő korábbi szerelmét találja igazinak számára...

Nem akarok minden poént lelőni, szerintem érdemes végignézni, hogyan cincálják szét az alkotók a lelki társ mítoszát. Nem tudom, hogy szándékos volt-e, de némely szereplő olyan űrlényes kinézetű, hogy végig az volt az érzésem, egy extrém divatbemutatóról válogatták a szereplőket.