Mikor csattanjon el az első csók?

Kettőt és egyszerűbbet. Mondanám, ha nem ez lenne a cikk témája. Ha már úgy döntöttem, hogy írok pár praktikus gondolatot két ember románcának eme vízválasztó momentumáról, azért azt már most az elején hozzá kell tennem, hogy ez pontosan egy olyan valami, amivel kapcsolatban a legrosszabb stratégia a túltervezés. Kiszámolni melyik percben, milyen szögből illesztjük bele a másik szájába a nyelvünket, természetesen figyelve a fényviszonyokra is, nehogy már valami sötét, korántsem romantikus zegzugban történjen meg, aminek meg kell történnie nem túlzottan célravezető. Mindezek helyett inkább leírok néhány gyakorlati észrevételt, ami talán hasznos lehet.

Az első ilyen az, hogy egy randevú energiaszintje folyamatosan változik. Egyik pillanatban az öröm és önfeledtség idilli állapotában nevetgélünk, a másikban tolsztoji mélységű filozófiai gondolatokat osztunk meg egymással az élet magvas kérdéseit állítva célkeresztünkbe. Tulajdonképpen mindkettő alkalmas pillanat lehet egy első csókra. Inkább a negatívabb hullámok azok (beleértve az unalmat is), melyek nem szolgáltatnak alkalmat a cuppogásra. Ha hitelesek vagyunk, és önmagunkat adjuk, akkor bizony lesz néhány periódus, mikor is nem értünk egyet a partnerrel, vagy esetleg olyan beszédtéma felé terelődik a dialógus, ami „betalál” a mi féltekénken.

Szóval a titok talán abban rejlik mennyire vagyunk éberek, milyen éles a radarunk arra, hogy hol jön el az a pont, mikor is lehet kezdeményezni. Ezt kár lenne elrontani azzal, hogy direkt erre koncentrálunk. A legkönnyebben úgy tudjuk jól űzni ezt a műfajt, ha elfogadjuk azt is, hogy esetleg nem lesz se csók, se más. Merthogy ez egy ilyen story. Valakivel működik, valakivel nem. Ezt is fontos tiszteletben tartani, mert ennek az elfogadása sokkal valószínűbbé teszi azt, hogy pozitív előjelű folyamatok induljanak el a két ember között.

A másik szerintem megszívlelendő gondolat magának az idő múlásának a kérdése körül forog. Egyesek buknak arra, ha rámenős egyénnel találják szembe magukat, mások ellenben azt preferálják, ha egy darabig bizonytalan marad a helyzet és esetleg nincs is csók az első találkozón. Azonban én azt tapasztaltam, hogy ennek azért van egy határa. Ha már jó ideje (van, akinél ez 2-3 hét, másoknál ennél több) ismerkedünk és még mindig csóknélküli az összejövetel, akkor könnyen meglehet, hogy valami nem stimmel. Lehetséges, hogy a felek nem passzolnak egymáshoz, de az sincs kizárva, hogy a logisztika akadt el valahol. Elég csak egy bizonytalan férfi, aki félreértelmezi a zöld utat adó jeleket, és kihagyja a ziccert, máris kész egy esti traccspartira szolgáló instant társalgási recept a randin résztvevő hölgy és barátnői számára.

Vajon most nem tetszem neki?

Vagy egy töketlen pancser?

Szóval a férfinek érdemes kockáztatnia akkor, ha érzi, hogy eljött az ideje, még azelőtt, hogy negatív tévhitei visszarántanák a cselekvésképtelenségbe. Senki nem szeret veszíteni és nehéz játéknak kezelni akkor egy randevút, ha érezzük: tényleg bejön nekünk az illető. Van, hogy ez támasztja fel kudarckerülésünket. Az első csók minden kétséget kizárólag egy emlékezetes eseménnyé alakulhat bennünk, feltéve akkor, ha azzá tesszük.

Ha mégsem sül el szuperül a dolog, egy csomó mindent fel tudunk még ruházni az „első” jelzővel a későbbiekben. Például a szeretkezést. Az első közös posztunkat a facebookon („kapcsolatban vele”), amit legalább harmincan kedvelnek majd az ismerősök közül. Vannak azért olyanok, akiknek ez is komoly mérföldkövet jelent

Vagy az első veszekedést, egy hevesebb temperamentummal rendelkező famíliában akár az első verekedést. Szóval a lehetőségek tárházával, az eszményi trubadúrlegendák kiapadhatatlan forrásaival találhatjuk szembe magunkat bármikor. Csak legyünk elég szemfülesek. Így, ha nem is sikerül lekapni jövendőbeli asszonyunkat valami túl romantikus és érzéki módon, akkor sincs semmi vész. Gondoljunk csak arra, hogy a későbbiekben még akár úgy istenesen meg is verhetjük. Arra biztosan emlékezni fog.

Nem akarom elkomolytalankodni a témát, azért vettem elő ezt a legalább „számomra” vicces logikai menetet, hogy átérezd a téma kissé túlmisztifikált mondanivalóját. Nem olyan nagy cucc ez. Persze szép dolog, meg minden. De nem ezen múlik. Ha érdes kézzel, harminc év elteltével is hasonló érzés lesz benned társad kezét fogva, mint akkor, mikor az első puszedlit a szájára nyomtad, nos, ebben az esetben jó úton vagytok egymás felé.

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu