Nehogy azt higgyék, hogy apát akarok a gyerekeimnek...

Elvált, megözvegyült, vagy egyedülálló anyaként gyerekeket nevelő nők gyakori problémája a társkeresésnél, hogy a gyerekeik puszta léte már sokakat megfutamodásra késztethet. A minap is azt hallottam egy társkereső barátnőmtől, hogy ő nem akarja letagadni a gyerekeit, de... Nyilván az se mindegy, hogy a családtól, ismerősöktől milyen jelzéseket kapunk: ha elhisszük, hogy 2-3 gyerekkel esélyünk sincs ismerkedni, és jobb, ha belenyugszunk az örök magányba, akkor ez a téma is sokkal nehezebb lesz számunkra, mint ha ilyet soha senki nem mondott nekünk.

Persze egyedülálló férfiaknak is vannak gyerekeik, de az ő esetükben ez nem szokott hátrány lenni: magyar szokásjog szerint kicsi az esélye, hogy ezek a gyerekek az apjukkal élnek, ha elvált, gyereket egyedül vállaló szingli apáról meg tényleg alig hallani... Leginkább az özvegy férfiak esetében valószínű, hogy a gyerekek nevelése rájuk maradt, de özvegyasszony sokkal több van, mint férfi. A női családtagok ráadásul sokkal inkább hajlandóak egy apának segíteni, ha magára marad, mint egy anyának, aki úgyis olyan kompetens a nevelés és a házimunka minden aspektusában, hát nem?

Ehhez jön még hozzá, hogy a nők eleve hajlamosabbak komolyabb kapcsolatban gondolkodni, és ezért általában pozitív módon viszonyulnak a már meglévő gyerekekhez is, mert bizonyítékként látják őket arra, hogy a férfi képes felelősségvállalásra (vagy csak imádják a kiskölyköket). Persze nem minden nőből válik jó mostoha - ahogy erről számos népmeséből értesülhetünk. 

De vissza a gyermekes nők problémájához: az ő gondjaik eléggé összetettek. És nem is csak feltétlenül azért, mert logisztikailag nehéz megoldaniuk, hogy ráérjenek a randizásra, mi több, esetleg még a családjuk is ezerrel húzhatja őket lefelé (vagy vissza). Ezen túl a férfiak számos előítéletével is meg kell küzdeniük. Ahogy egyébként gyermektelen társaiknak is... 

Sokan feltételezik még mindig a gyermekét/gyermekeit nevelő nőről, hogy kétségbeesetten keresi a támaszt és a pótapát, mert önmagában gyengének érzi magát. Pedig valószínűleg már évek óta egyedül intéz mindent, és ragyogóan meg tudja oldani felmerülő problémáit. Hogy érzelmileg kissé kiéhezett, az bizony lehet, de hát melyik magányos ember nem? Ha nem lenne magányos, nem keresne társat... 

A gyereküket egyedül nevelő nők sokszor pedig csak éppen ezt keresnek: igazi társat, és nem jövendőbeli férjet, pótapát, eltartót. Számos nő nem is kívánja, hogy a jövendő partnere belefolyjon a gyerekei életébe, egyszerűen csak nem akar örökké barátnőkkel vagy gyerekekkel programokra járni, hiányzik neki az intimitás, a szex, a gyengédség. Természetesen olyanok is vannak, akik családot akarnak, együttéléssel, mindennel együtt, de ilyenek a férfiak közt is akadnak. Sőt, az összeköltözést sokszor éppen a férfiak szorgalmazzák inkább, mert abból leginkább ők profitálnak, ha a hagyományos munkamegosztást nézzük. 

Egyáltalán nem érdemes tehát megijedni attól férfiként, ha egy nőnek gyerekei vannak, főleg, ha már nagyobbak, és nem szorulnak bébiszitterre, önállóan járnak-kelnek. És ha egy nő azt állítja, hogy nem pótapát keres, akkor azt is nyugodtan el lehet hinni. A mai nők között sokan gondolják úgy, hogy jobb nekik önállóan, az érzelmi/szexuális magánéletük és a családi életük összekeverése nélkül. 

Persze nem könnyű ezt kommunikálni, mikor még csak a profilunkat töltögetjük: nagy a dilemma, hogy feltüntessük-e a gyerekeink számát, vagy sem, illetve fűzzünk-e megjegyzést a puszta számhoz. Szerintem mindenképp érdemes tisztázni, hogy a társkeresésünk milyen jellegű: nem azt mondom, hogy kategorikus módon zárjuk ki a későbbi együttélés lehetőségét, de tegyük világossá, hogy más megoldások is érdekelnek, illetve, ha valóban elhatároztuk, hogy soha többé nem akarunk senkivel együtt élni, akkor ezt is írjuk le... Így például nem fogunk olyan férfiakkal összefutni, akik nem társat, hanem ingyen házvezetőnőt keresnek. 

A profil tudatos kitöltése ilyen esetekben is fontos: minél kevesebb általános blabla, és minél több konkrétum! De arra vigyázzunk, hogy a "soha többé nem akarok férfit a házamban" téma ne arra fusson ki, hogy kiábrándultunk a férfinemből. Ennek a látszatát nagyon gondosan kerüljük, mert különben minket fognak elkerülni nagy ívben.