Nézd meg a családját!

Ismerjük a mondást: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Vagy éppen ne vedd el, ha az anya illúzióromboló. Mint sok népi mondásban, ebben is rejlik némi igazság, de lehet teljesen félrevezető is. Pozitív esetben, mikor az anya kellemes személyiség, lehet, hogy a lány is ilyen lesz húsz évvel később, mivel olyan mintát kapott, amit érdemes követni. (A külsőt illetően vagy nagyon hasonlít, vagy egyáltalán nem. Ha inkább az apjára ütött, akkor hiába nézegetjük az anyját.)

Negatív esetben, tehát egy kellemetlen személyiségű anya esetén, lehet, hogy a lány egy kisegér, aki még azért is bocsánatot kér, mert létezik. Vagy éppen az anyja személyisége teszi lázadóvá. És hogy ebből a kiinduló helyzetből mi lesz húsz évvel később, azt senki sem láthatja előre. De minden bizonnyal nehezebb egy magával küzdő ember mellett lehorgonyozni, mint egy olyan mellett, aki békében van önmagával és a világgal.

Noha a mondás csak anyákat és lányokat emleget, az apák és fiúk szerepe is meghatározó. A lányok életében talán még jobban is számít, hogy milyen az apjuk, mint az anyjuk, a fiúkéban meg sokak szerint az anya meghatározóbb, főleg a későbbi párkapcsolatokat tekintve. A lányok akkor érzik biztonságban magukat férfiak társaságában, ha az apjuk önbizalmat és szeretetet adott nekik. A fiúk akkor lesznek kiegyensúlyozottak, ha az anyjuk nem telepedett rájuk, de nem is utasította el őket: vagyis a szülők, és persze nagyszülők, testvérek, rokonok szeretni tudásán nagyon sok múlik.

Nem csak az egyes személyiségek, hanem a család egészének hangulata is rengeteget számít. Főleg, ha az ember a saját családjából súlyos terheket hoz, és azt reméli, hogy a partnere családja kompenzálja majd mindazért, ami korábban érte: ilyenkor egy szintén negatív családi hangulat csak azt erősíti meg benne, hogy sose fog tudni kitörni a balsorsából, talán még az ismerkedéstől is elmegy a kedve. Mert a családot elnézve általában látható, miért olyan az a férfi/nő, amilyen: egy külső szemlélő könnyebben megfejti az okokat, mint az, aki benne van a sűrűjében.

Nem biztos, hogy tudatosul bennünk, de egy tartós kapcsolat esetén soha nem csak a kedvesünkkel kerülünk kapcsolatba, hanem az egész múltjával és emberekkel, akik aztán kisebb-nagyobb befolyást gyakorolnak a jövőnkre. Örülhetünk annak, hogy a jövendő anyósék közel laknak, mert milyen jó lesz, ha majd vigyáznak az unokákra - persze az is lehet, hogy eszük ágában sincs így tenni, csak mi feltételezzük. De félhetünk is attól, hogy mennyire bele fognak szólna a közös életünkbe, ha olyan közel laknak.

Olykor egy kedves, nyüzsgő nagycsalád legalább akkora vonzerőt jelenthet egy korábban ridegen tartott fiatalnak, mint maga a választottja. Egész életében azokat irigyelte, akik hangosan beszélhettek az asztalnál, akiket megölelgetett az anyjuk, akiknél mindig vendégjárás volt - ha ilyen családba csöppennek, még akkor is kedvük lesz ott maradni, ha nem igazán szerelmesek.

De másfajta családok is lehetnek vonzók: a nagyon összetartó, egymásra figyelő családok, a sokat olvasó, beszélgető, vitatkozó, intellektuális családok, azok, akik állandóan utaznak, túráznak, imádnak új helyeket felfedezni, és így tovább. Vagy azért, mert a mi családunk is ilyen, és ettől otthon érezzük magunkat, vagy azért, mert éppen, hogy nem ilyen, és örülünk, hogy végre megtapasztaljuk a pozitívumait.

A családok hozzáállása a pár boldogságára mindenképpen hatással van: ha rájuk telepednek, megfojthatják a kapcsolatukat (tipikus: anyós ellenőrzi, hogy a menye rendesen takarít-e, mit főz és hogyan tereget: persze ilyenkor mindig kiderül, hogy semmihez sem ért), vagy éppen szabadságot biztosítanak nekik, például azzal, hogy vigyáznak az unokákra, ha a pár el akar menni szórakozni, pár napra nyaralni, vagy az anya vissza akar térni a munkába.

Ha egyik család sem ad segítő hátteret (ez nem mindig rosszindulat vagy közöny miatt történik, lehet, hogy egyszerűen csak túl messze laknak és nem mobilisak), akkor a házasságnak milliószor nagyobb megterhelést kell kiállnia, mint ha van támogatás. Elég, ha a gyerekek miatt minden szabadságról és szórakozásról le kell mondani, mindkét fél túlterheltnek fogja érezni magát és meglehet, hogy egymást vádolják majd mindenfélével, miközben mindketten csak küszködnek.

De a nem segítő anyós/apósnál még sokkal elviselhetetlenebb, a rosszindulatú, basáskodó, viszályt szító anyós/após. Az ilyenektől legjobb távolságot tartani, csak a gyerekük erre sokszor képtelen, vagy, mert nem meri megtenni, hogy szakít a szüleivel (érzelmileg, anyagilag zsarolják), vagy, mert nem is látja, hogy a partnerét milyen sérelmek érik - esetleg látja, de nem érdekli.

A párválasztásnál nem figyelembe venni a családot biztos nem bölcs dolog. Noha lehetünk annyira szerelmesek, hogy semmi sem számít, és a legborzasztóbb anyóst/apóst is bevállaljuk, az fontos, hogy mielőtt lekötjük magunkat, beszéljünk a fenntartásainkról és értessük meg a partnerünkkel, hogy mi az, amire nem vagyunk hajlandóak. (Például minden hétvégén családot látogatni, közösen nyaralni, együtt lakni velük, és így tovább.)

Mikor már kialakult egy megszokott rend, és a parterünk anyja határozza meg az életünket, sokkal nehezebb ezen változtatni. Akkor sem érdemes rá hagyni az életünk szervezését, ha egyébként kedves és jóindulatú: ne akarjon felőlünk dönteni.