Szakítok, mert nem sikerült beléd szeretnem...

Olykor úgy tűnik, minden remekül alakul: a levelezés intenzív és már a második napon úgy érzed, fél szavakból is megértitek egymást, ezért inkább egész regényeket írtok, vagy éppen órákig telefonáltok, majd az első randin elcsattan az első csók és a másodikon vagy a harmadikon szenvedélyesen egymásnak estek.

Úgy érzed, megfogtad az isten lábát, leszáll a rózsaszín köd, mintha ennél jobb már nem is lehetne. Annyi béna randi, zsákutcába futó ismerkedés, megaláztatás, csalódás, lélekölő újrakezdés után úgy tűnik, felragyogott a szerencsecsillagod. A partnered izgalmas, megunhatatlan, lelkes, tényleg úgy tűnik, ezúttal más lesz minden.

De valami még sincs egészen rendben. Mintha már nem csillogna annyira a szeme. Nem ölel olyan hevesen. Még megcsókol, de nem úgy, mint az első pár alkalommal. Lehet, hogy ez a változás olyan apránként következik be, hogy észre sem veszed vagy csak legyintesz a megérzéseidre, mert úgy gondolod: képzelődsz, a saját bizonytalanságod tesz kétkedővé.

Egyre ritkábban hív, egyre ritkábban ír, már nem válaszol olyan hamar, nem ér rá... Kezdesz lélekben felkészülni arra, hogy szakítani fog. Nem akarod elfogadni még, hogy így lesz, de valahol érzed, hogy már csak idő kérdése. Nem tudod, miért unt rád, de határozottan úgy tűnik, hogy ez a helyzet. A lelkedet is kitetted érte, elhalmoztad szeretettel és szerelemmel, de ő ezt nem értékeli. Már kolonc vagy a nyakán és hamarosan be is jelenti, hogy vége.



Az indoklás? Nem sikerült beléd szeretnie. Ő megpróbálta. Tényleg igyekezett, mert annyira szeretne szerelmes lenni, annyira vágyik erre az érzésre, de valahogy mindig elkerüli. Valami minden jelöltből hiányzik. Az egyik nem elég okos, a másik nem elég szép, a harmadik nem elég kalandvágyó, vagy éppen túlságosan is az... De senki sem felel meg minden elvárásnak, és úgy nem érdemes folytatni, hogy a szerelemnek még a reménye sincs meg a kapcsolatban.

Mit lehet ezzel kezdeni? Semmit. El kell gyászolni a kapcsolatot, és tovább kell lépni. Ha neked nagyon is sikerült belé szeretned, akkor borzalmasan nehéz lesz, de muszáj elfogadni, hogy vége. Haragudhatsz az illetőre, viszont arról győzködni, hogy mégis szeressen beléd, teljesen felesleges. Ne akard visszahódítani és ne üldözd!

Ne mesterkedj azon, hogy véletlenül összefussatok, ne menj el jósnőhöz, hogy szerelmi varázslatot bocsássatok rá... Tudom, az emberiség évezredek óta küzd ezzel a borzalommal: a szerelmi csalódással, amely számára érthetetlen és amelyet olyan nehéz feldolgoznia. Hány bűncselekmény és öngyilkosság hátterében sejlik fel az elengedésre való képtelenség! Azt hittem, szeret, én szerettem és lám, a hálátlan dög visszautasított. Megérdemli, hogy bűnhődjön...

A visszautasítás elviselését és feldolgozását nagyon fontos megtanulnunk. Létfontosságú. Ha úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk továbblépni, akkor mindenképp kérjünk segítséget! Általában gyermekkori traumák rejlenek a háttérben: nem alakult ki bennünk az ősbizalom, úgy érezzük, egyetlen ember elvesztésével minden elveszett. Magunkra maradtunk, nincs miért élnünk, minden mindegy. Pedig nem. Ez a fájdalom elmúlik. Nagyon rossz érzés, kutyául szenvedünk tőle, de el fog múlni. És minél hamarabb fogadjuk el, hogy tovább kell lépnünk, annál hamarabb sikerül enyhíteni rajta. Mikor pedig sikerült magunk mögött hagynunk, büszkék leszünk a saját rugalmasságunkra, alkalmazkodókészségünkre. Legyünk is büszkék!



Most viszont nézzük, mi történik azokkal, akik folyton cserélgetik a partnereiket és arra panaszkodnak, hogy nem sikerül senkibe beleszeretniük... Vagy éppen sikerül, csak hamar ki is ábrándulnak.

Több probléma is lehet a háttérben. Az egyik, hogy tényleg képtelenek mélyebb érzelmekre. Nagy eséllyel kötődési problémák miatt megijednek az elköteleződéstől és mielőtt igazán komolyra fordulna a dolog, inkább szakítanak, a partnert hibáztatva, aki nem ütötte meg a mércét. A bőség zavara is összekavarhatja őket: a netes társkeresés korában olybá tűnik, mindig van érdekesebb hal a tóban, akit meg már meghódítottunk, nem annyira izgalmas, kezdjük kiismerni, nem elég titokzatos már.

Valójában netes társkeresés ide vagy oda, a jelenség egyáltalán nem új. Lermontov regényében, A korunk hőse című történetben is ez a főhős baja: Picsorin minden nőre hamar ráun, és igyekszik más szórakozás után nézni. Csak akkoriban, a XIX. században az, ha valaki ráunt egy nőre, járhatott a nő teljes tönkretételével, hiszen a férfi a sorsára hagyta, nem kellett már senkinek, nem fogadta be a társadalom. Manapság legalább nem ilyen tragikus egy-egy szakítás. Persze, ha maga az elhagyott fél nem teszi tragikussá...

Gyakorta egyébként az a probléma, hogy az emberek összekeverik a szerelmet a rajongással / fellángolással. Természeti törvény, hogy idővel a nagy szenvedély is megszelídül, nem lehet állandóan lángolni. Ha valaki a szerelembe szerelmes, akkor minden, egyébként működőképes kapcsolatát tönkreteszi azért, mert már nem lelkesedik annyira. És eldobja azokat, akik korábban olyan fontosak voltak számára... Valójában ezek szerint mégsem voltak fontosak.

Nyilván ezen is lehet segíteni, ha valaki felismeri a problémát, fordulhat szakemberhez. De az ilyen emberek sokszor gondolják úgy, hogy a probléma a másik nemben rejlik, és folytatják reménytelen keresésüket...