Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Tényleg a rosszfiúkra buknak a nők? jún02

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Tényleg a rosszfiúkra buknak a nők?

Sokszor felmerül a panasz kevésbé magabiztos és szelídebb fiúk, férfiak részéről, hogy a nők őket csak barátnak használják, az ő vállukon sírnak, de mikor szexre kerülne a sor, inkább a bunkókat választják, akik aztán szemét módon bánnak velük. Tényleg a rosszfiúkra buknak a nők? És, ha igen, ha az arroganciát, a nagyképűséget vonzónak találják, akkor ez miért lehet? Esetleg hogyan változtathatnának a szelídebb férfiak saját viselkedésükön ahhoz, hogy nagyobb sikereket érjenek el a nőknél? Vagy a világért se változtassanak, mert majd úgyis megtalálják azt, aki pont őket értékeli majd?

Először is különböztessünk meg két dolgot: a gyerekkori traumák miatti áldozat szerepet, és az általánosabb dominancia iránti vágyat, mert míg az egyik csak a nők kisebb részét érinti és valóban problémás, a másik nagyon nagy százalékra igaz és alapvetően semmi gond vele, de persze fontos, hogy tisztában legyünk az okaival.

Nézzük az első kategóriát: a nők egy része gyerekkori forgatókönyveket ismételve választ magának erőszakos, bunkó partnert. Ha otthon azt hallotta, hogy ő nem ér semmit, és húzza meg magát, ez pedig beépült az önképébe, amíg felül nem kerekedik a problémán, újra és újra tálcán kínálja majd magát „kapcarongyként”.

Lehetséges partnerei azok, a szintén gyerekként traumatizált férfiak, akik a saját negatív élményeikből azt szűrték le, hogy az erőszak, mások lenyomása, a folyamatos erőfitogtatás az egyetlen életstratégia, és aki nem így viselkedik, azt eltapossák. Az ilyen férfiak ugyanúgy személyiségfejlesztésre szorulnának, mint áldozataik, de persze ők azok, akik leginkább elzárkóznak ettől: sokszor lobbanékonyak, képtelenek a civilizált konfliktuskezelésre, és rettegnek attól, hogy alulmaradnak valakivel szemben, mert gyerekkorukban az apjukkal szemben tehetetlenek voltak. Ha az általános környezetük is erőszakos megoldásokhoz van hozzászokva, és mást nem is látnak maguk körül, mint hogy az erősebb kutya viszi el a koncot, akkor a világért sem fognak változtatni a magatartásukon, pedig még a legpokolibb helyzetből is léteznek más kiutak, mint a nyers erőszak – de ez már túlmutat ennek a posztnak a keretein.

Ha olyan nő iránt érdeklődik egy szelídebb, visszafogottabb pasi, aki ebbe az első, kapcaronggyá nyomorított kategóriába esik, egyszerűen nem fogja felkelteni az érdeklődését mint férfi, amíg a nő fel nem ismeri a problémát és tudatosan nem tesz a sorskönyve megváltoztatása érdekében: mert képtelen elhinni, hogy ő megérdemelne egy normális, gyengéd, kölcsönösségen alapuló kapcsolatot. A gyerekkori traumák feldolgozásának lehetőségét azok megismétlésében, újra átélésében látja (anélkül, hogy tudna róla): szóval itt az segíthet, ha az áldozat szerepben vergődő nőt valahogy rávesszük arra, hogy ebből ki akarjon lépni. Nagyon nehéz feladat, de nem lehetetlen.

Áttérve a második kategóriára, amelybe a nők többsége tartozik: általában ösztönösen vonzza őket a határozottság, a dominancia, a talpraesettség, a szabályok bizonyos fokú semmibe vétele. De azért nem a pofátlan arrogancia vagy beképzeltség, hacsak nem párosul komoly anyagi és társadalmi előnyökkel is, mert akkor van az a fajta nő, aki bevállalja, bár ők is meg szokták bánni, mikor a kezdeti szenvedély és tenyéren hordozás után csak az erőszakosság marad.

Előfordul, hogy a nők összetévesztik az arroganciát a magabiztossággal, a beképzeltséget a szellemi fölénnyel, de kevésbé domináns hajlamú férfiak is könnyen téveszthetik össze ezeket a tulajdonságokat, csak éppen ellenkező előjellel. Míg a nők az igazi szemétládákat sem feltétlen ismerik fel egy kapcsolat elején, úgy ezek a férfiak a teljesen normális, de domináns, hangadó, energikus férfiakat is szemétládákként fogják látni, már csak azért is, mert mellettük kevesebbnek érzik magukat.

Miért vonzóak a nők számára a domináns férfiak? Van egy rakás evolúciós okuk erre: a domináns életrevaló, és társának, utódainak könnyebben biztosít védelmet, anyagi biztonságot, könnyebben szerez szövetségeseket, mellette a nőnek nem kell napi szinten aggodalmaskodnia. Igaz ugyanakkor, hogy a domináns férfinak sokszor vannak a társa szemében negatív tulajdonságai is: mivel szexi, nagyobb eséllyel vonz be más nőket is, akikkel esetleg meg kell küzdeni, vagy akiket meg kell tűrni… (A domináns manapság már nem jelent feltétlen fizikailag erősebbet, lehet ez a dominancia szellemi is, vagy anyagi, meg lehet alapozni magas érzelmi intelligenciával, vagy bele lehet születni egy nagyon előnyös helyzetbe, tehát korántsem arról van szó, hogy az izmos, tesztoszterontúltengéses férfiak rúghatnak csak labdába.)

A nő számára fontos az életrevaló utód, tehát szexuálisan vonzónak találja a domináns férfit (lehet, hogy ez arrogáns és rosszfiú is, de lehet, hogy nem igazán), ugyanakkor az is fontos, hogy érzelmileg megbízható társsal nevelje fel ezeket az utódokat, és itt már a szelídebb, szabálykövetőbb, kevésbé lobbanékony férfiak kerülnek előnybe. De nem csak két ellenpólus létezik, az ideális a kettő között van: és ha valaki úgy érzi, hogy őt a visszafogottsága, szelídsége miatt nem becsülik a nők, akkor dönthet úgy, hogy változtat: nem bunkóvá és arrogánssá kell válnia, isten ments, hanem magabiztossá és határozottá. Ez pedig tanulható, gyakorolható, elérhető cél.

Hogy ehhez ki kell lépni a komfortzónából és felülírni a sorskönyvünk diktálta elképzeléseinket? Bizony, így van. Nehezebb, mint azon lamentálni, hogy a nők csak a szemét pasikra buknak, de sokkal eredményesebb.