Ha a partner nem hagyja, hogy befejezd a mondataidat…

Akár egy ismerkedés elején, akár már működő kapcsolatban gond lehet, ha a partnerek egyike leuralja a kommunikációt. Van, aki csak kezdetben túl bőbeszédű és nem képes visszafogni magát, van, aki azonban folyamatosan és mindenkivel szemben állandóan dominálni akar, és szóáradatával annyira lefárasztja a többieket, hogy azok már a kedvüket is elvesztik, hogy bármibe belekezdjenek.

Tipikus jelenség az is, hogy mikor látszólag átadná a szót és arra biztatna, hogy most már te beszélj, vagy nem kapcsolódik (látszik, hogy fejben másutt jár, nem igazán figyel arra, amit mondasz), vagy azonnal eszébe jut valami arról, amit te mesélsz és hirtelen visszaveszi a szót, mert az ő élménye, mondanivalója annyival érdekesebb, nyilván…

Az is előfordulhat, hogy a kapcsolat elején még egyensúlyban van a kommunikáció, de egy idő után, mikor már elég régen együtt vagytok és elég hasonló párbeszédek zajlanak köztetek vagy kinek-kinek megvan a maga vesszőparipája, érdektelenné válik, amit a partner mond és a másik egyszerűen leállítja vagy látszólag meghallgatja, de közben teljesen másra figyel és végül semmit nem reagál arra, ami elhangzott.

Ilyenek persze nem csak párkapcsolatban történnek: szülő-gyerek beszélgetések vagy haverok, barátok, kollégák közötti csevegések is futhatnak vakvágányra, érezhetjük úgy, hogy már inkább bele se kezdünk az egészbe, csak ne kelljen elviselni a süketek párbeszédét… Pedig az egyensúlyi, odafigyelő, empatikus beszélgetés rengeteget jelent mindenkinek, csak olykor nem megy úgy, magától…

Mit tegyünk, ha nem sikerül érdemben kommunikálnunk, akár egy kapcsolat elején, akár közben? Fogadjuk el, hogy így alakult, az illető személyisége már csak ilyen, nem lehet ezzel mit kezdeni? És éljünk így: vagy magunkba zárva minden mondanivalónkat vagy barátokkal osztva meg, mert ők legalább meghallgatnak? De a partnerünkkel kapcsolatos problémáinkat rajtuk keresztül nem tudjuk megbeszélni. Arra csak akkor van esély, ha közvetlenül hozzá fordulunk és elérjük, hogy valóban meghallgasson.

Különböző módszerek léteznek arra, hogy változtassunk a rossz dinamikán. Az egyik lehetséges módszer az, ha leírjuk, mi a problémánk. Első körben a kommunikációval, másodsorban meg azt is közöljük, hogy mit nem hagyott végigmondani. Olykor segíthet az írásbeli összefoglalás, mert ilyenkor nyugodtan átgondolhatjuk, mi a mondanivalónk és garantáltan nem szól közbe senki (vagy, ha mégis, akkor később folytathajtuk az írást). Ehhez persze fontos, hogy pontosan tudjunk fogalmazni, képesek legyünk körülhatárolni a problémát, és a partnerünk is tudjon értőn olvasni. Nem mindenki jó ebben, van, akinél nem fog működni.

Másik módszer: javasoljuk, hogy legyen olyan alkalom minden héten, amit a beszélgetésre szánunk és abban az egy órában mindkettőnkre ugyanannyi idő jusson – ha másképp nem megy, mérjük az időt. Lehet valami fizikai jele is annak, hogy kinél van a szó, mondjuk adogathatunk egymásnak egy párnát. Ilyenkor fontos a határok megszabása: amíg az egyiknél van a szó, a másik nem szakíthatja félbe, nem foglalkozhat mással (kütyüket félretesszük, kikapcsoljuk), nem ugorhat fel mérgesen és hagyhatja el a terepet, ha valami nem tetszik neki.

Ha ezeknek a szabályoknak a betartatása nem megy kettesben, vagy a partner nem veszi komolyan, marad a harmadik fél bevonása: felkérhetünk egy pártatlan barátot is erre a szerepre (már ha van ilyenünk és képes a moderátori szerepre, ami egyáltalán nem egyszerű), vagy fordulhatunk szakemberhez, mediátorhoz, pszichológushoz, lelkészhez, ha épp benne bízunk meg. A lényeg az, hogy képes legyen kívülről nézni a kapcsolatunkra, bízzunk benne, hogy nem fogja elkotyogni, amit ott hall, és a jelenléte megzabolázza a kommunikációban domináns felet, illetve bátorságot öntsön abba, akinek addig nem jutott szó.

Persze jobb, ha nem vagyunk kénytelenek eljutni ebbe a fázisba és idejekorán jelezzük a párunk (vagy még csak ismerkedési fázisban a partnerünk) felé, hogy a kapcsolatunknak ez a része nem működik. Lehet, hogy kiderül: elsősorban neki kell dolgoznia önmagán annak érdekében, hogy javuljon ebben és befogadóbb legyen, ne csak a saját köreit fussa. Ha valaki egyáltalán nem hajlandó javítani a kommunikációján, azt valójában nem érdekli a társa, nem kíváncsi rá. És ki szeretne olyan partnert, aki számára mindegy, mi megy végbe benne?