Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Van-e értelme párválasztásról beszélni?

A párválasztás kifejezés annyira beépült a köztudatba, olyan gyakran használjuk, nem csak magyarul, de más nyelveken is, hogy szinte mindenki tényként fogadja el: a partnerünket, szerelmünket választjuk. Valóban képesek vagyunk többé-kevésbé racionális módon több kínálkozó lehetőség közül (amennyiben létezik több lehetőség) a számunkra valamiért legmegfelelőbb jelöltet kiválasztani? Mindig is zavart ez az elképzelés, mert fiatalon inkább azt tapasztaltam, hogy vagy nincs választék, vagy pont az, akit én választanék, engem nem választana, és kénytelen vagyok olyannal beérni, akit alapvetően nem választanék...

Bár az átlagnál racionálisabban közelítem meg a szerelmi kapcsolatok témáját, azt én is nyilvánvalónak tartom, hogy a szerelmet nem választjuk, inkább megtörténik velünk, a párválasztás és a szerelem azonban sokszor két teljesen különböző dolog. Persze a szerelem megszületésében is ott van az akaratlagosság, egyáltalán olyan hangulatban vagyok-e, hogy nyitottnak érzem magam a szerelemre, keresem-e az érzést, vagy éppen menekülök előle... Nem kizárt, hogy akkor leszünk szerelmesek, amikor mi magunk úgy véltük, hogy eszünk ágában sincs, és biztosan nem kerestük az alkalmat tudatosan, de valószínű, hogy lelkileg akkor is készen álltunk, csak blokkoltuk magunkban ezt a késztetést. És persze olykor-olykor az is előfordulhat, hogy annyira nagy hatást gyakorol ránk valaki, hogy akkor is felébred bennünk a szerelem, ha egyébként nem álltunk rá készen.

A párválasztás azonban nem azonos a szerelembe eséssel. Noha a kultúránk romantikus filmekkel és könyvekkel ezt próbálja elhitetni velünk, hogy minden házasság nagy szerelemmel kezdődik, azért azzal mindenki tisztában van, hogy sok tartós kapcsolat alapul racionális megfontolásokon és sok esetben nincs semmiféle lángolás, vagy csak az egyik oldalról van, a másik oldal pedig mérlegel, és úgy dönt, hogy megéri belemenni a szövetségbe még akkor is, ha az érzelmek épp hogy csak barátiak. Csak később derül ki, hogy valóban megérte-e, és az sem biztos, hogy a házasság attól fog jól működni, ha a két ember szerelmes volt egymásba.

Változtatott-e a párválasztás fogalmán az online társkeresés megjelenése, vajon attól, hogy nagyobb a választék, és első körben racionális(nak tűnő) alapon választunk (most nem a képek ide-oda tologatásáról beszélek, mert abban semmi racionális nincs): beszélhetünk-e valódi partnerválasztásról, vagy továbbra is csak önbecsapás azt hinnünk, hogy mi választunk, és nem csak úgy történnek velünk a dolgok?

Szerintem az online párválasztás igenis közelebb hozta a valódi választás lehetőségét: sokkal kevésbé vagyunk a véletlenre utalva, noha nyilván szó sincs arról, hogy a véletlen és a szerencse ne játszana szerepet, de mivel a folyamat másképp zajlik, mint az életben (eleve tudhatjuk, hogy kit érdekel a társkeresés, és kit nem, ki milyen ízléssel rendelkezik, vajon hasonlóak-e a céljai, az iskolázottsága, közel lakik-e hozzánk, és így tovább), egy csomó felesleges kört megspórolhatunk magunknak. Nem kell úgy tennünk, mintha eszünk ágában se lenne partnert találni, nem kell hülye kifogásokat kitalálnunk, hogy végre kettesben maradhassunk azzal, aki tetszik, nem szükséges pávatáncot járnunk. Felvállalhatjuk, hogy magányosak vagyunk, szeretetre vágyunk, szexet akarunk, és mivel a másik is hasonló dolgokat szeretne, nem kell emiatt szégyenkeznünk.

Megválaszthatjuk, kivel akarunk randizni, és kivel szeretnénk másodszor is találkozni: ez mind a saját választásunk, nem csak úgy megtörténik velünk. Amire viszont kevesebb ráhatásunk van, az az, hogy szerelmesek leszünk-e, és ha igen, viszonzásra találunk-e. Bár léteznek módszerek arra, hogy valakit magunkba bolondítsunk, de ezek egyrészt nem mindenkire hatnak, másrészt kellenek hozzá olyan alaptulajdonságok, amelyekkel nagyon sokan nem rendelkeznek. Vagyis az emberek nagy része nem lesz képes tudatosan magába bolondítani valakit, főleg úgy nem, ha ő maga már nagyon is érintett érzelmileg.

Párt tehát választhatunk, akár teljesen racionálisan is, szexpartnert is kereshetünk, de a szerelem már nem olyasmi, aminek a megjelenését ki lehetne számítani, bele lehetne kalkulálni egy ismerkedésbe. Lehet, hogy utólag képesek vagyunk racionális indokokat felhozni arra, miért pont azt az embert szerettük meg, akit, de amikor még a beleszeretés folyamata zajlik, a tudattalanunk veszi át az irányítást. Olyan indokai lehetnek, amelyek ugyan levezethetőek egy pszichoterapeuta számára, de mi a történések sűrűjében nem fogjuk tudni, miért és hogyan alakultak a dolgok éppen ezzel az emberrel éppen ilyen módon.

Vagyis a tudattalanunk mégiscsak választ, de nem biztos, hogy a racionális énünk is egyetért vele.

Amit a társkereső nyújthat, az minél több ember megismerésének lehetősége. És az ismerkedési folyamaton keresztül az önismeret fejlesztésének lehetősége. Az, hogy melyik ismerkedésből lesz valami komolyabb, már biztos nem az adatlapokon feltüntetett, könnyen átolvasható információkon fog múlni: de ezek nélkül igen nehéz lenne elindulni a potenciális jelöltek felé.